Előadónkról


SandorSzalmaSzalma Sándor
igazgató,
Janssen,
Pharmaceutical Companies of Johnson and Johnson

Vegyészi tanulmányait a József Attila Tudományegyetemen 1984-ben fejezte be, majd 1990-ben egyetemi (kis)doktorit szerzett a Szent-Görgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyógyszerkémiai Tanszékén Prof Dombi György és Bernáth Gábor irányítása alatt.

 

1989-90-ben posztdoktori álláson a Syracuse-i Egyetemen, majd 1990-1991-ben a Frankfurti Egyetemen kutatott.

 

1992-2004 között a Biosym (később Molecular Simulation Inc és Accelrys Inc.) szoftver kutatási és fejlesztési részlegében dolgozott, először mint tudományos programozó, majd később mint csoportvezető igazgató.

 

2004-ben részese volt az Acheuron Pharmaceuticals megalapításának, majd ügyvezető igazgató volt a QuantumBio Inc. szoftver vállalatnál, és megalapította a Meta Informatics konzultációs vállalatot is.

 

2004 és 2009 között a Kaliforniai Egyetemen (University of California San Diego) kurzusokat vezetett, és 2008-óta a Rutgers Egyetem adjunct professzora.

 

2005-óta a Johnson és Johnson Janssen Gyógyszerkutató és Fejlesztő Vállalatának a munkatársa. Jelenleg az információ technológia transzlációs informatika és külső innováció csoportjának igazgatója.

 

Kutatómunkájának központjában a gyógyszerkutatás és fejlesztés bioinformatikai és transzlációs informatikai témái állnak. A szociális média és bioszenzorok rohamos térhodításaival párhuzamosan ezek egészségügyi felhasználásának informatikai kihivásai – mint digitalis biomarkerek kutatása és fejlesztése vagy farmakovigilanciaban való használata - is érdeklődésének része. Nyílt forráskodú szoftverprogramok és pre-kompetitív konzorciumok információ technologiai kihívásainak tanulmányozásával illetve megoldásaival is foglalkozik.

 

Az Európai Bizottság és az Európai Gyógyszervállalatok Szoövetségének (EFPIA) közös Innovative Medicine Initiative Data and Knowledge Management Strategic Governance Group vezetője, a Pistoia Alliance igazgatótanácsának tagja, és az ELIXIR pán-europai élettudományi informatikai infrastruktura konzorcium ipari tanácsadó bizottságának a tagja.

 

A nyílt forráskodú tranSMART transzlációs informatikai rendszerért elnyerte munkatársaival a Bio-IT World Best Practices Award-ot 2010-ben a Knowledge Management kategoriában.