Dr. Keveházi Katalin
főigazgató
SZTE Klebelsberg Könyvtár
Keveházi Katalin 1957. augusztus 15-én született Békéscsabán. A középiskolát Cegléden, a Kossuth Lajos Gimnáziumban végezte, ahol 1975-ben érettségizett. Ezután sikeres felvételi vizsgát tett a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, történelem-latin szakra. Harmadéves korától a finnugor nyelvészetet is felvette kiegészítő szakként. 1980-ban történelem-latin szakos középiskolai tanári és finnugor nyelvész diplomát szerzett, majd a JATE Központi Könyvtárában kezdett el dolgozni. Feladata a Régi Nyomtatványok különgyűjtemény kialakítása, a muzeális dokumentumok feldolgozása, a gyűjtemény kezelése volt. Bekapcsolódott a Régi Magyar Irodalom Tanszéken folyó, a koraújkori olvasáskultúra forrásait feltáró kutatásokba. Egyetemi doktori címét is itt védte meg 1983-ban. 1984-ben az ELTE BTK Könyvtártudományi Tanszékén könyvtárosi diplomát szerzett.
Munkatársaival az országban az elsők között kezdte el a régi nyomtatványok elektronikus feldolgozását. Részt vett az ezen nyomtatványok leírását tartalmazó szabvány kidolgozásában. A muzeális dokumentumok országos közös katalógusát gondozó egyesületnek (MOKKA-R) alapítása óta (2006) elnöke.
1980 és 2008 között latin nyelvet, valamint könyvtáros, könyvtári informatikus szaktárgyakat oktatott a JATE / SZTE karain.
2003-tól az SZTE Egyetemi Könyvtár Feldolgozó Osztályának vezetője, a könyvtári integráció és az új épületbe való beköltözés során az adatbázishoz kötődő feladatok egyik felelőse. Részt vett az olvasói terekbe kerülő könyvanyag összeállításában, a szakrend és a jelzetek kialakításában, és a mintegy 350 ezer kötet fizikai előkészítésének koordinálásában. Az új könyvtárba való beköltözést követően abban kifejtett tevékenységét az SZTE Rektora 2004. december 9-én Rektori Elismerés, az Oktatási és Kulturális Miniszter 2007. január 22-én kitüntetés (Bibliotéka emlékérem) adományozásával ismerte el.
2007-től 2013-ig a Könyvtár általános főigazgató-helyettese. Feladata az Állománygyarapítási, a Feldolgozó és az Olvasószolgálati, valamint a Technikai Szolgáltató Osztály közvetlen felügyelete, a pályázatok koordinálása, a Magyar Tudományos Művek Tárával (MTMT) kapcsolatos feladatok irányítása és – minőségirányítási referensként – a minőségbiztosítási folyamat felügyelete, annak lezárultát követően pedig a rendszer működéséhez szükséges feltételek biztosítása volt.
2013. július 1. óta az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgatója.
Férje könyvtáros, négy felnőtt gyermeke van.