Csárdáskirálynő a vérzivatarban

 

Az operett librettoja 1914/15-ben készült el, 1915-ben alkotta meg zenéjét Kálmán Imre, ekkor volt a bécsi, 1916-ban a budapesti bemutató. A történelem dolgozott az operetten, az első világháború fordulatai miatt a román vonatkozásokat tompítani kellett, így lett román menyecskéből erdélyi magyar leány, Sylva Varescuból Vereczki Sylvia. Az operett tematikájában A víg özvegyet követi, varietében játszódik, ahol az összekuszálódó szerelmi szálak bogozódnak ki a III. felvonás fináléjára. Eközben azonban a szereplők a kitörő vulkánon járják táncukat, az egyszer élünk önfeledtségébe menekülnek – az édeskés keringők, a lendületes táncok, a csárdások, indulóritmusok árján – a világ nyomorúságai elől, bízva abban, hogy (a magyar szöveg szerint) túl az óperencián boldogok leszünk. Az operett ironizáló rajza az osztrák-magyar főnemességnek, irónikus búcsú a vidám apokalipszistől.

 

Ajánlott szakirodalom

Rátonyi Róbert: Operett. Budapest 1984.

Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve. Budapest 1976.

Csáky Móric: Az operett ideológiája és a bécsi modernség

 

Az előadás megtekintése:

Szélessávú I. változat (méret: 256x144 sávszélesség: 89 kb/s)

Szélessávú II. változat (méret: 424x240 sávszélesség: 329 kb/s)

Szélessávú III. változat (méret: 640x360 sávszélesség: 757 kb/s)

LAN változat (méret: 852x480 sávszélesség: 1385 kb/s)

Megjegyzések:

Az Internet elérés sávszélessége, és számítógépe teljesítménye szerint válasszon a fenti lehetőségek közül!

Az előadás megtekintéséhez Microsoft Windows operációs rendszer alatt a Windows Media Player 9-es vagy 10-es változatát ajánljuk. A korábbi Windows Media Player elvileg automatikusan telepíti a szükséges Windows Media 9-es kodeket, ha mégsem történne meg, abban az esetben a Windows Media 9-es kodekcsomag külön telepítése szükséges.

Linux alatt az Mplayer program használatát javasoljuk.

Természetesen más Windows Media 9-es formátummal kompatibilis lejátszóprogram is használható.

Kérjük, amennyiben technikai problémája van, írjon a help@cc.u-szeged.hu címre.