Előadónkról - Kádár Magdolna Katalin

KadarMagdolnaKádár Magdolna Katalin
Diákköri nyertes

 

Kádár Magdolna idén végzett a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar védőnő szakán és jelenleg a Juhász Gyula Pedagógus Képző Kar Egészségfejlesztés mesterszakán folytatja tanulmányait. Egészségfejlesztő tevékenykedését már középiskolában megkezdte és akkor határozta el, hogy serdülők egészségtudatos magatartásának a kialakítása lesz a hivatásának egyik szerves része. 6 éve foglalkozik drogprevencióval, kábítószer-fogyasztással kapcsolatos vizsgálatokkal. 2003 óta tagja a Kutató Diákok Országos Szövetségének és akkoriban „gyerek kutatóként” az illegális szerekkel való visszaélés gyakoriságát vizsgálta a 16 éves középiskolások körében.

Az egyetemi alapszakján anatómiai és egészségpedagógiai demonstrátorként tevékenykedetett, és a második évfolyam megkezdésekor kezdte meg tudományos Diákköri munkáját. Érdeklődési területének középpontjában továbbra is a szerhasználat állt, de vizsgálatának célja az volt, hogy feltárja az állami és egyházi középiskolában tanuló fiatalok kábítószer – fogyasztásának hátterében álló okokat, kiemelten a családi kapcsolat minőségét, a tanulók szabadidőspektrumát és értékattitűdjét. Jelen kutatás legfontosabb célkitűzése a tiltott szerek kipróbálása és a vallásosság közötti összefüggés elemzése.
Önálló vizsgálatával 2009 tavaszán megrendezésre kerülő XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián az Orvos és Egészségtudomány szekcióban III. helyezést ért el.
Tudományos munkája mellett elsősegélyt oktatott a Rendészeti Szakközépiskolában, általános és középiskolákban egészségnapok szervezője volt. Kiemelt és köztársasági ösztöndíja mellett, 2008 tavaszán az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kartól az „Év hallgatója” díjat kapta meg.