Előadónkról - Dudás Gábor

DudasGaborDudás Gábor
Diákköri nyertes

Dudás Gábor 1984. május 31.-én született Szegeden. 2003-ban érettségizett a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban, majd tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának geográfus szakán folytatta.

 

A 2007-2008-as tanévben egy szemeszteren át a Brémai egyetem hallgatója volt. 2009 nyarán, mint terület- és településfejlesztő geográfus végezett, és ugyanezen év őszétől a Szegedi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájának a hallgatója.

A légi közlekedés témájával az egyetemi tanulmányai 3. évében került szorosabb kapcsolatba, amikor egy Közlekedésföldrajz órára elkészített prezentáció során a fapados légitársaságokról kellett előadást tartania. Ezután a téma aktualitása, valamint témavezetője Dr. Boros Lajos javaslatára elkészítette tudományos dolgozatát, amellyel a 2008-as őszi SZTE-TTIK által rendezett Tudományos Diákköri Konferencia Földrajz-Földtudomány V. szekciójában második helyezést ért el. 2009 áprilisában Szombathelyen megrendezett XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián Regionális földrajz tagozatban első helyezést ért el. Tanárai és a zsűri pozitív visszajelzései alapján döntött úgy, hogy jelentkezik a SZTE-TTIK Földtudományok Doktori Iskolájába, melynek keretein belül tovább folytatja kutatói tevékenységét a légi közlekedés témakörében.