Az óriási távolságokban lévő csillagok körüli bolygók kimutatása nagyon nehéz, hiszen a csillagok fényessége mellett elenyésző a bolygók fénye. Ezért nem sok esély van arra, hogy közvetlen képalkotással fedezzük fel őket. A 90-es évekre számos olyan megfigyelési módszert dolgoztak ki, melyekkel közvetett módon mégis lehetségessé vált ilyen extraszoláris- vagy exobolygók felfedezése. A módszerek nagy része a bolygóknak a csillagukra gyakorolt hatásain alapul. Ha egy csillagnak van bolygója, akkor mindkettő kering a közös tömegközéppont körül. A csillag mozgását, hozzánk való közeledését-távolodását a színképében lévő vonalak periodikus eltolódásából, hullámhossz változásából lehet meghatározni (Doppler-effektus). Ez az eltolódás rendkívül kismértékű, ezért igazi kihívást jelent a megmérése. A speciális műszerek kifejlesztése után ezzel a spektroszkópiai módszerrel 1995-ben fedezték fel az első exobolygót az 51 Pegasi Naphoz hasonló csillag körül. Napjainkra már mintegy 350-re növekedett a számuk. Egy másik sikeres módszer azon alapul, hogy amennyiben a bolygónak a csillag körüli keringési síkjához nagyon közel esik a látóirányunk, akkor a bolygó időnként átvonul a csillag korongja előtt, eltakar belőle, és erre az időre picit lecsökken a csillag fényessége. Így már 63 bolygót találtak, melyek közül 12 egy magyar kutatócsoport nevéhez fűződik. Az eddig talált bolygók döntő része Jupiterhez hasonló óriás. Föld típusú bolygók felfedezése a közelmúltban indított speciális űrtávcsövek megfigyeléseitől várható.

 

Az előadásban a Naprendszer tulajdonságainak rövid összefoglalása után bemutatom az exobolygók felfedezésének módszereit és legfontosabb eredményeit. Végül megvizsgáljuk, milyen lehetőségei vannak az ezen bolygókon esetleg kialakult élet jelei kimutatásának.