A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete 2015-ben Iuris Consulto Excellentissimo Díjat adományozott Prof. Dr. Ruszoly Józsefnek, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar professzor emeritusának.
A média relativizálja a háború borzalmait. Holott a háború rettenetes. A valós háborús hétköznapok hangulatát villantják fel, cselekvési lehetőségeit mutatják be a ma fiataljai számára is átélhető és megérthető módon a szegedi történészek tanulmánykötetei. Két könyv – a „Háborús hétköznapok hadszíntéren, hátországban 1939-1945”, illetve a „Perben és haragban világháborús önmagunkkal” című kiadvány – bemutatóján jártunk.
Miért érdemes a kipcsak nyelvvel foglalkozni? Mi köti össze Kazahsztánt és Magyarországot? Ezekről is kérdeztük a szegedi egyetem jeles oktatóit abból az alkalomból, hogy a kazak irodalom nagy alakja, Abaj Kunanbajuly költő és író verses és prózai munkáiból tartottak felolvasást szegedi egyetemisták.
2015. november 26-án „A történeti Alkotmánytól az Alaptörvényig” címmel szerveztek tudományos ülést a SZAB Székházban. A konferencián Trócsányi László igazságügyi miniszter is előadást tartott.
A kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal kutatókat díjazták tegnap Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián, ahol Janáky Csaba, a Szegedi Tudományegyetem kutatója a tudomány kategóriában vehette át a Junior Prima díjat. A szegedi kutató olyan összetett anyagokat vizsgál, amelyekkel közvetlenül állíthatók elő tüzelőanyagok napenergia segítségével.
Mire jó az ELI? Ha majd tényleg működik a kutatóközpont, ott mit fognak csinálni? E kérdésekre is válaszolt az ELITeam projekt záró rendezvényét köszöntő két fizikus. Szabó Gábort, az SZTE rektorát és Hopp Béla szakmai vezetőt a Szegedi Tudományegyetem TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0024 számú, „ELITeam – ELI Intézet létrehozása a Szegedi Tudományegyetemen: interdiszciplináris kutatások megalapozása a lézerek és alkalmazásai területén” című projektről kérdeztük.
Természettudományos családi napot rendez szombaton az Agórában a SzeReTeD partnerintézményeivel. Az érdeklődőket 25 természettudományos interaktív helyszín, tíz barkácsasztal, tematikus termek, játékos ötpróba, logikai és fejlesztő játékok várják.
A funkcionális egészségvesztés problémakörének holisztikus szemléletű bemutatására fókuszált az idős populáció körében a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán szervezett workshop.
Az Eszményektől a kompetenciák felé című konferenciát 9. alkalommal hívta életre az MTA Szegedi Területi Bizottság Szociológiai Munkabizottsága. Idén a globális és lokális problémákra fókuszáltak a kutatók és előadók.
Agyunk fejlődésben nem tud lépést tartani az információrobbanással. Akik sokat Facebookoznak, nagyobb eséllyel válnak depresszióssá? – többek között erről beszélgettünk Freund Tamással, a Nemzeti Agykutatási Program elnökével. A projektben a Szegedi Tudományegyetem is konzorciumi tag.
„Kialakult a hazai felsőoktatás keretrendszere, így a most kezdődő tanévtől tartalmi kérdésekkel foglalkozhatunk” – fejezte ki reményét az idei tanévnyitón Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Az egyetem vezetője pozitívumként értékeli, hogy a legfontosabb felsőoktatási rangsorokban az SZTE a hazai egyetemek között vezető helyen szerepel, de szerinte a jelenlegi eredmények nem garantálják hosszú távon is a sikert.
2015. november 12-13-án zajlik a Szegedi Tudományegyetem egészségügyi karainak immár hagyományossá vált ünnepi rendezvénye, a Szent-Györgyi Napok.
Rangos kutatói díjakat adtak át a Magyar Tudomány Ünnepének a Szegedi Tudományegyetemen tartott országos nyitányán. Két szegedi akadémikus is köszöntőt mondott. Lovász László MTA-elnök beavató előadást tartott a tudományos megismerés rögös útjáról.
A 2015. november 12-15. közötti 22. Szent-Györgyi Napok, az annak kiemelkedő programját jelentő Richter Tudósklub nyitányaként Dr. Németh Györgyöt, a Richter Gedeon Nyrt. orvostudományi igazgatóját kérdeztük legújabb gyógyszerfejlesztésükről. A szakembert arra is kértük, fogalmazza meg a legfontosabb üzeneteket a kutatásban, az ipari kapcsolatok fenntartásában és fejlesztésében érdekelt egyetemünk munkatársai és hallgatói számára.
Videóüzenet, köszöntők, tudományos előadás, díjátadók. Így kezdődött a Magyar Tudomány Ünnepének 2015. évi novemberi eseménysora az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága székházában. A folytatás bemutatását is ösztönzi a SZAB második média pályázata.
A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtára számos módon támogatja az SZTE-s szerzőket publikációs tevékenységükben. 2015. november 11-én 16 órától Szerzői fórumot tartanak a könyvtár AudMin termében, ahol szó lesz az Open Access publikálás egyetemi támogatásáról és a Szerzői Eszköztár szolgáltatásairól is.