Goodwill Pharma - Szent-Györgyi Albert szellemiségében

A szegedi székhelyű Goodwill Pharma Kft. 100 százalékban magyar tulajdonú, hazai munkaerőt foglalkoztató, dinamikusan fejlődő gyógyszeripari vállalkozásként számos területen kiemelt partnere a Szegedi Tudományegyetemnek. A cég alapító-tulajdonosa, Dr. Jójárt Ferenc szerint a közös cél az, hogy a jövőben még több új, innovatív, piaci igényekhez igazodó termékfejlesztési projekt szülessen az együttműködésből.

Honnan indult a Goodwill Pharma története, és hogyan került a maga területén a legsikeresebb szegedi vállalatok közé?


Cégünk kezdetben gyógyszeripari állásközvetítéssel és gyógyszerek forgalmazásával foglalkozott, később nagykereskedelemmel és gyártással bővítettük ki szolgáltatásainkat. Büszkén állíthatjuk, hogy az elmúlt 18 év alatt a magyar gyógyszeripar egyik meghatározó szereplőjévé váltunk azáltal, hogy a legmagasabb nemzetközi követelményeknek is megfelelő, megfizethető áru készítményeket kínálunk az egészségügy és a betegek számára. Az utóbbi években a gyógyszerforgalmazás mellett nagy hangsúlyt fektettünk a megelőzésre, így a vényköteles termékek mellett étrend-kiegészítők forgalmazását és gyártását indítottuk el. Innovatív technológiát, minőségi alapanyagokat alkalmazunk a legszigorúbb minőségbiztosítási felügyelettel - ez a titok.

 

A cég szellemiségét áthatja Szent-Györgyi Albert tudományos hagyatéka, honnan ered ez a szoros kapcsolat?


Először is nagyon fontos számunkra, hogy a magyar tudományos értékeket tiszteljük, gondozzuk. Mivel Szent-Györgyi Albert a Szegeden végzett munkája során izolálta a C-vitamint, amiért Nobel-díjat kapott, szegediekként kötelességünknek érezzük, hogy ez a felfedezés ne vesszen feledésbe. Indítványoztuk, hogy Szent-Györgyi születésnapja, szeptember 16. a C-vitamin világnapja legyen. Emellett engem személyes barátság is fűz a professzor úr örököseihez. Ennek a barátságnak eredményeként született meg a Szent-Györgyi Albert nevével fémjelzett C-vitamin termékcsalád, amely 2014. évi forgalmának 1 százalékát - a Szent-Györgyi Albert Rotary Clubon keresztül - a Szegedi Tudományegyetem kimagaslóan tehetséges egyetemistáinak támogatására fordítottuk.

 

PR_Goodwill_SZEM_0909


Milyen együttműködés zajlik jelenleg a Szegedi Tudományegyetem és a Goodwill Pharma között?


Cégünk már régóta jó kapcsolatot ápol a Szegedi Tudományegyetemmel, idén pedig ezt a kapcsolatot még szorosabbra fűztük. Aláírtunk egy együttműködési megállapodást Dr. Szabó Gábor rektor úrral, amely elsősorban a gyógyszerkutatás, a gyógyszergyártás és a termékfejlesztés területére összpontosít. Közös célunk, hogy a jövőben több új, innovatív, a piaci igényekhez igazodó termékfejlesztési projekttel tudjuk együtt erősíteni a hazai és a nemzetközi piacon betöltött szerepünket, eredményeinket.


A közös tudományos tevékenységre alapozva milyen lehetőségei vannak az egyetem hallgatóinak és diplomásainak a cégnél?


Mint a korábbi években, ezután is gyakorlati helyeket és fejlődési lehetőséget biztosítunk az egyetem hallgatóinak, segítjük diplomamunkájuk elkészülését. Erre kiváló terepet nyújt a telephelyünkön létrehozott új termelési létesítmény. Az üzemben lehetőség van termékfejlesztésre, új receptúrák kidolgozására, azonnali összeállítására. Jelenleg is pályázunk a létesítmény bővítésére, amely további munkahelyek megteremtését teszi lehetővé. A saját üzem által még több gyakornoki helyet tudunk biztosítani, valamint a közös kutatási projektek nagyüzemi tesztelése is megvalósítható. Az Egyetem színvonalas oktatása helyben biztosítja számunkra a kiváló humán erőforrást. Jelenlegi munkatársaink nagyrészt a Szegedi Tudományegyetem diákjaiként végeztek, és a jövőbeli kollégáink tekintetében is számítunk az Egyetemre.


További részletek a Szegedi Egyetem magazin lapcsaládhoz tartozó Szegedi Egyetem Magazin 2015. számában.


Goodwill_pharma


További cikkek a Szegedi Egyetem Magazin 2015. számából:

Berényi Antal: „Ha van egy jó ötleted, próbáld megvalósítani!”

Terjednek a dizájnerdrogok a fiatalok körében

Matematikai modell Ebolára

Kun Emma: „Minden álmunk, rémálmunk egy darab kék pixelen van”

A siker titka az elhivatottság

A rálátás kreatívabbá tesz

ELI-ALPS: A lézeres kutatás jövője

„Lazán, de tudatosan kell élni az egyetemi éveket”

Ösztöndíjprogram és gyakornoki lehetőségek a Bonafarm Csoportnál

A tudománynépszerűsítő misszionárius

Gyakornokból kolléga – egyenes az út a makói ContiTechnél

Az SZTE-ről is várja a jövő informatikusait az EPAM

Made by you! - Szakmai gyakorlat és karrierlehetőség az Unilevernél

Helikopter-leszálló az SZTE klinikai központján

A C-vitaminnal kezdődött minden

Skills központ: egyedülálló a magyar oktatásban

Virtuóz az egyetemen

Ételfantáziák versekre

Magyar politikusok: igen a Facebookra, nem a Twitterre