– Decemberben, a Grand Caféban irodalmi est házigazdája volt – ön szerint létezik-e kimondottan női irodalom?

– A két nagyon markáns elképzelés közül az egyik azt mondja, hogy léteznek nők által létrehozott, felismerhetően női jegyeket hordozó irodalmi alkotások. A másik szerint teljesen indifferens, hogy az alkotást férfi vagy nő hozta létre. Én nem tudom, nem is akarok ebben állást foglalni, a kérdésnek ez a része nem is érdekel. Annak, hogy két fiatal írónő volt a vendég, az egyik oka, hogy mindkettőt személyesen ismerem és becsülöm, a másik pedig, hogy elég komolyan érzékelhető, főleg a magyar kultúrában és környezetben egy erősödő maszkulin gőg, nemcsak az irodalom, hanem általában a közbeszéd területén is. Erre valamilyen módon reflektálni kell, és igenis meg kell mutatni, hogy hol áll most a magyar közélet ahhoz a szinthez képest, ahol Európa állt és áll. Ebben a vonatkozásban nem túlzottan pozitívak a tapasztalataim.

– Nem azt kellene éreznünk 2013-ban, illetve 2014-ben, hogy ez a gőg nincs vagy gyengül?

– De. Néha az ember úgy érzi, mintha Magyarország a felvilágosodás előtt járna. Ha ez túl erős kifejezés, akkor mondok egy példát. Épp most olvasok egy könyvet – a címe Nők a dán aranykorban – a dán Golden Age korszakról, ami durván a 19. század első fele. Olyan nőkkel foglalkozik, akiknek valamilyen módon befolyásuk volt arra, hogy ez a fantasztikus korszak hogyan alakul. Az emancipációs folyamatok az akkori Dániában sokkal fejlettebbek voltak, mint a mai Magyarországon. Mathilde Fibiger és Johan Ludvig Heiberg édesanyja erőteljes, központi alakja volt a dán romantikus aranykornak. Ahogy ezek implementálódnak a kultúrába, az számomra helyenként példamutató.

– Sokszor az a replika a leghangosabb, hogy ti akartátok a feminizmust, élvezzétek. Ez benne van a mai magyar mindennapokban.

– Benne. A kultúrától, filozófiától és magasabb irodalmi régióktól ereszkedjünk le a földre. Elmondom, hogy mi az, ami engem mélységesen felháborít. Van egy tehetségkutató show a tévében. Ezt elsősorban azért nézem, mert valamilyen módon reflektálnom kell a hallgatóim felvetéseire. Az egyik szereplő elmondta, hogy fiatalabb korában pornográf filmekben vállalt szerepeket. Majdhogynem mozgalmak indultak azért, hogy ezt a nőt emiatt zárják ki a show-ból. Vannak, akik megtiltották a gyerekeiknek, hogy nézzék a műsort, csak azért, mert ez a nő szerepel benne – egyébként nem mellesleg fantasztikus hangja van. Ilyen szellemileg alultáplált, hipokrita társadalomban valamit mégis csak kell mondani arra, hogy ezek teljesen nyilvánvalóan megtörténhetnek. És itt most nem a vak komondorok ámokfutásáról beszélek, hanem olyan jellegű zsigeri ellenérzésekről, amelyek az utóbbi években mintha felerősödnének. Ez képmutató reakció, és ezt a fajta képmutató álláspontot nagyon erőteljesen érzem a napjainkban, azzal együtt, hogy tudom: a nők szempontjából az emancipáció, a feminizmus és sok minden más több árnyalatot kap, és többféleképpen ítélik meg. Vannak olyan női ismerőseim, akik azt mondják, hogy a feminizmus nem más, mint egy borzasztó nagy sértés a nőkre nézve, mert ne akarják őket egyenlővé tenni, hiszen ők egyenlők. Ez is egy álláspont, igaz, én ezzel nem tudok mit kezdeni.

– Nagyon sokoldalú, kikacsingat a tanszékről. Miért feszegeti a határokat?

– A válaszom erre a számomra kedves dán filozófus, Kierkegaard után szabadon, hogy kétféle ember van. Az egyik, aki unatkozik, de másokat szórakoztat, a másik, aki szórakozik, de másokat untat. Igazából én nem szeretnék unatkozni, és másokat untatni. Az élet nem túlzottan hosszú, és nem alkalmas arra, hogy az ember unatkozzon, de ha mindig ugyanazzal foglalkozunk, az unalom egy bizonyos idő után megérkezik.

– Az idő ennyire kontrollált beosztása nem kényszeres kissé?

– Azt mondják a Szűz jegyben születettekre, hogy mániákusok. Ezt én csak alátámasztani tudom. A Szüzek mániákusok, elviselhetetlenek, kényszeresen pontosak. Az egész életünket valamiféle öniróniával kell kezelni. Ebben a korban ez egyre nehezebb. Megpróbálom az iróniát és az öniróniát alkalmazni, hozzátéve egy kis sztoikus hozzáállást, és így a dolgok sokkal kevésbé tűnnek elviselhetetlennek, mint egyébként.