SZTE magazin

A tehetség öt útja

Kereken százan pályáztak idén Sófi –ösztöndíjra

 

Kovács Viktória gitározik, Baranyai Tamás a magas koleszterinszint hatásait kutatja – egy dolog mégis összeköti őket: a 2013-as Sófi -fődíjasok közé tartoznak, akárcsak Lévai Balázs László programtervező informatikus, illetve Kormányos Attila és Samu Gergely vegyész szakos hallgató.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Tizenkettedik éve támogatja a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány pályázataival a jó képességű hallgatókat – idén száz jelentkező anyagát bírálta el a kuratórium.

A fődíjasok között üdvözölhetjük Kovács Viktóriát, az SZTE Zeneművészeti Kar gitárművész szakirányos, elsőéves mesterszakos hallgatóját, aki a hangszeréhez kötődő „zeneuniverzumot” szeretné minél több emberrel megismertetni. „Nemzetközi szinten széles repertoárt mutattak fel évszázadokon át a gitáros zeneszerzők és művészek, ehhez képest keveset tudunk róluk” – magyarázta a hallgató. Viktória gyakran koncertezik különféle kamarazenei összeállításokban és szólógitárosként is, repertoárján a reneszánsztól egészen a kortárs zenéig szerepelnek művek. Mivel a klasszikus gitárra írott darabok terén nem áll rendelkezésre olyan bőséges kínálat, mint például a zongoristák esetében, gyakran készít átiratokat is hangszerére. Többször volt már első helyezett országos gitárversenyeken, az áprilisi OMDK-n pedig az előkelő második díjat hozta el.

Szinte mindenkinek ismerős a „magas koleszterinszint” kifejezés –Baranyai Tamás hatodéves medikus jelenleg éppen annak szívre gyakorolt hatásait kutatja. A fejlett országokban a halálozási statisztikák vezetői a szív- és érrendszer megbetegedései, melyek kiemelt rizikófaktora a magas koleszterinszint – magyarázta Tamás, aki egyébként elsősorban gyakorló orvosként képzeli el magát a szívgyógyászat vagy a háziorvoslás területén. Az áprilisi OTDK-n első helyezést szerzett, és az Alapítvány a Magyarországi Gyógyszerkutatásért prezentációs díját is elnyerte. Igazi világlátott medikus, megjárta már Angliát, sőt Libanont is, hogy tapasztalatokat szerezzen hivatásához.

Bár több természettudomány is érdekelte, korán felismerte: az informatikával lesznek a legjobb esélyei a munkaerőpiacon. Lévai Balázs László másodéves programtervező informatikus mesterszakos hallgató az úgynevezett kényszererős matematikai inga kaotikusságának vizsgálata mellett a Számítógépes Optimalizálás Tanszék ipari projektjeiben is részt vesz. Jelenleg egy hűtéstechnikai berendezéseket üzemeltető szegedi vállalat számára készülő automatikus hibadetektáló rendszer fejlesztésén dolgozik.

Az idei fődíjasok között a vegyészek dominálnak, ráadásul mindketten az Elektrokémiai Kutatócsoportjában munkálkodnak. „A 21. század egyik nagy kihívása, hogy a különféle megújuló energiaforrásokat gazdaságosan és minél hatékonyabban ki tudjuk aknázni. Az úgynevezett vezető polimerek jó alternatívaként szolgálnak például a napenergia kihasználására” – fejtegette Kormányos Attila másodéves vegyész mesterszakos hallgató. A vezető polimerek olyan, a műanyagok tulajdonságaival rendelkező anyagok, melyek elektromos vezetése széles határok között megváltoztatható. Attila enzimet és magnetit nanorészecskét épít be a polimerekbe, az így nyert úgynevezett kompozit anyag például szenzorként, illetve környezetbarát tüzelőanyag-cellák alkotóelemeként lehet majd hasznosítható. Évfolyamtársa, Samu Gergely – aki a XXXI. OTDK-ról egy III. helyezéssel tért haza – témája a termoelektromos sajátságú vezető polimer/szén nanocső kompozitok előállítása és vizsgálata. Az ösztöndíjas elmondta, a termoelektromos anyagok képesek a hőenergiát közvetlenül elektromos árammá alakítani, így akár felhasználhatók a különböző folyamatok során keletkező hulladékhő hasznosítására is. Érdekesség, hogy mindkét hallgató témavezetői között – Visy Csaba professzor mellett – találunk korábbi Sófi -fődíjasokat: Janáky Csaba tanársegédet és Endrődi Balázs PhD-hallgatót.

Az SZTE Tehetségpont keretében működő Sófi -alapítvány hagyományos díjátadójára július 7-én kerül sor a TIK-ben, a díszvendég Szörényi Levente Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes, szövegíró lesz.

 

Arany Mihály

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AlmaMater_Magazin_2019_telAlma_mater
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01