Dr. Ferenc Rudolf
egyetemi docens
SZTE TTIK
Ferenc Rudolf Németországban született 1972-ben. Általános és középiskolai tanulmányait a délvidéken, Óbecsén, egyetemi tanulmányait pedig Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen végezte, ahol először programozó matematikus, majd 1997-ben programtervező matematikus egyetemi diplomát szerzett.
„C++ Forráskód Modellezése és Visszatervezése” című értekezésével summa cum laude minősítésű PhD fokozatot szerzett 2005-ben a Szegedi Tudományegyetemen matematika- és számítástudományból.
Kutatói pályafutását 1997-ben az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoportnál kezdte, ahol tudományos munkatársként dolgozott, majd 2003-ban a Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztés Tanszékére került annak alapításakor. Kezdetben egyetemi tanársegédként, majd adjunktusként, ma pedig már docensként erősíti a tanszéket.
Főbb kutatási területei közé tartozik a statikus forráskód-elemzés, mérés, minőségbiztosítás és hiba-detektálás. Munkatársaival elkészített egy olyan nyílt forrású szoftvert, amely más szoftverek forráskódját képes átvilágítani, mérni, minősíteni, és a bennük található hibák jelentős részét felfedezni. E szoftvert több ezren használják világszerte kutatási és ipari célokra egyaránt. A szoftverben megvalósított algoritmusokat bemutató 2002-es publikációját 10 évvel később a legnagyobb hatású cikk kitüntetéssel díjazták a terület legjelentősebb nemzetközi konferenciáján. Két további közleménye pedig elnyerte az adott konferencia legjobb publikációja díjat.
Közleményeinek száma 100 felett van, melyekre több mint 2000 független hivatkozás történt. 2008 és 2011 között Bolyai ösztöndíjas volt, 2015-ben pedig elnyerte az SZTE TTIK Tudományos Díját.
50 alkalommal volt programbizottsági tagja különböző nemzetközi konferenciáknak, további 7 esetben pedig programbizottsági elnök. A terület egyik legjelentősebb nemzetközi konferenciájának irányítóbizottsági tagjaként 2012-ben Szegeden szervezte meg az éves tanácskozást.
2015-ben habilitált. Több tíz akadémiai és ipari K+F projektben vett részt, sok esetben azok vezetőjeként.