Előadónkról

Dr. Varró András

egyetemi tanár

SZTE ÁOK

Dr. Varró András 1954-ben született Szegeden, ahol a Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett és a Szegedi Orvostudományi Egyetemen nyert orvosdoktori diplomát 1978-ban. Ezután Budapesten a Gyógyszerkutató Intézetben dolgozott, ahol fő feladata a szívritmuszavarok kezelését szolgáló gyógyszerek fejlesztése volt. Kezdeti pályafutása során hat és fél évet töltött USA-beli és angliai kutatóhelyeken, ahol a szívizom transzmembrán ioncsatornáival és a szívizom összehúzódás szempontjából fontos sejten belüli kálciummozgások kutatásával foglalkozott.

1992-ben visszatért Szegedre, az Orvostudományi Egyetemre, ahol Papp Gyula professzor vezette Farmakológiai Intézetben folytatta pályafutását. Itt 1999-ben professzori, majd 2001-ben tanszékvezetői megbízást kapott. Dr. Varró András kutatásai a szívritmuszavarok és a szívritmuszavarok gyógyítására szolgáló gyógyszerek sejtszintű kutatásaira irányulnak. Tudományos eredményeit,- amelyek közül kiemelkedik a szív káliumcsatornáival végzett kutatásai – nemzetközileg magas szinten ismerik el. Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja és 2013 óta az International Academy of Cardiovascular Sciences nemzetközi társaság európai szekciójának elnöke. Több hazai és nemzetközi kitüntetése közül kiemelkedik az Európai Kardiológus Társaság Sejtelektrofiziológiai Munkacsoportjának legrangosabb kitüntetése a Carmeliet-Corabeuf-Weidman díj. Eddig 266 nemzetközi közleményt publikált, amelyet 8777-szer idézték.