Kínai üzleti kultúra: miért nézhetnek ránk ferde szemmel?

Előadónkról
Mohr_foto
Mohr Richárd, SZTE Konfuciusz Intézet

Mohr Richárd a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének igazgatója, a Budapesti Gazdasági Egyetem óraadója, a BGE Keleti Üzleti Akadémiai Központ Irányítóbizottságának Kína-szakértője. Középiskolásként hobbiból kezdte a kínai nyelvtanulást 1989-ben. 1993-ban kínai nyelvvizsgát tett, 1995-től az OFFI külsős kínai fordítója. 1995-ben és 1997-ben egy-egy évet töltött Pekingben és Tajpejben ösztöndíjjal. 2001-ben az ELTE BTK-n kínai szakos orientalista bölcsészdiplomát, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Központnál magyar–kínai szaktolmács képesítést szerzett. 1997–2004 között a Külkereskedelmi Főiskola kínai nyelvtanára. 2003–2010 között a magyar–kínai államközi kapcsolatokban a felsővezetői találkozók hivatalos tolmácsa, széles területen végzett fordító, tolmács, szinkrontolmács feladatokat. 2004–2014 között Pekingben saját tulajdonú tanácsadó céget vezetett, számos vállalatot, köztük a MALÉV-ot is képviselte, valamint multinacionális cégek menedzsereinek kínai nyelven tartott interkulturális tréningeket. 2009–2010-ben Pekingben az EU Kínai Kereskedelmi Kamara vezetőségi tagja, a 2010-es sanghaji világkiállításon a magyar pavilon főbiztos-helyettese volt. 2014 óta Szegeden él, igazgatói és oktatói munkája mellett interkulturális vállalati tréningeket tart, valamint az elkészült kínai–magyar és a készülő magyar–kínai középszótár egyik lektora, szerkesztője.

A kínai üzleti kultúra sajátosságait bemutató előadás először röviden bemutatja Kína és a magyar-kínai kapcsolatok jelentőségét napjainkban, hogy miért fontos és miért érdemes Kínával foglalkozni. Ezt követően röviden felvázolja a sajátos kínai üzleti és mindennapi kultúra kialakulásának történelmi és kultúrtörténeti hátterét, rávilágít azokra az interkulturális problémákra, amelyeknek figyelembevételével el lehet kerülni a súlyosabb hibákat a kínai kapcsolatokban és rámutat azokra a különleges ismeretekre, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a nyugati kultúra képviselői sikeresek lehessenek Kínában.