Szegedi Tudományegyetem TUDÁSPORTÁL

A mai történettudomány számára már ismert, hogy 1944 végén és 1945 elején az OZNA egységei, partizánalakulatok és néhány helybéli szerb nemzetiségű polgár népirtást hajtott végre a magyarok között a Délvidéken. Történt mindez a főparancsnok, Tito tudtával és beleegyezésével. Fontosnak tartom elmondani, hogy a partizánhatalom törvénytelen likvidálásai a magyarok mellett nem kímélték a Jugoszláviában élő vélt, vagy valós politikai ellenfeleket – szerbeket, horvátokat, szlovéneket, németeket, albánokat – sem. Mivel a megtorlás központilag irányított, ezért sok helységben a helyi szláv lakosság felbátorodva a helyzeten bekapcsolódott a leszámolásokba. A kisebbségek elleni közhangulat olyannyira felerősödik, hogy ez még a jobbérzésű szláv polgárokat – akik esetleg megpróbálnának segíteni a bajba jutottakon – is passzivitásba taszítja.A Délvidéken a kezdeti nyílt magyarellenességet a későbbiekben gyorsan felváltotta a kényszeredett hallgatás időszaka és a téma kutatása csak a kilencvenes évek elején kezdődhetett meg.

A kutatások alapján mára nyilvánvalóvá vált, hogy az anyaország is tudott az 1944–45-ös atrocitásokról, de egészen a rendszerváltozásig – néhány bátor kivételtől eltekintve – nem készült komolyabb írásbeli összegzés az eseményekről.

Az 1990-es évek elejétől kezdődő kutatás – főképp az oral history módszerére épülve – betekintést engedett az 1944/45-ben történt magyarellenes atrocitásokba, azonban kb. 10−15 év alatt elért eredmények után elkezdődött az egy helyben topogás és számottevően nem sikerült új információkat szerezni. Hiányoztak a kor levéltári forrásai.

Az áttörést a magyar−szerb akadémiai bizottság megalakulását követően a szerbiai levéltárak megnyitása hozta. Végleg eloszlott az a tévhit, miszerint a partizánok nem dokumentálták a népirtást. A jelenlegi ismereteink szerint – még ha történt is dokumentummegsemmisítés – az iratok nagy része megtalálható. Egyedül a belügyminisztérium levéltára – állítólag technikai megoldás hiánya miatt – nem kutatható, pedig valószínűsíthető, hogy értékes iratok vannak ott is a témával kapcsolatban.

Dr. Forró Lajos, SZTE JGYPK

Főiskolai tanulmányait a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, egyetemi tanulmányait a SZTE BTK-n végezte. 2016-ban szerzett PhD fokozatot történelemtudományok tudományágban a Debreceni Egyetem Történelmi és néprajzi doktori iskolájában. („Az 1944/45-ös partizánmegtorlás Magyarkanizsán és környékén, a levéltári iratok tükrében”)

1992-ben kezdett el foglalkozni a délvidéki magyarok 1944–45. évi tragédiájával. 1995-ben jelent meg első könyve, azóta számos publikációja látott napvilágot a témával kapcsolatban, több konferencia szervezője, tanulmánykötet szerkesztője. Alapító tagja a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesületnek, a Fiatalok a Dél-alföldi Médiában Alapítvány elnöke, a Vajdaság Kutató Központ Egyesület tagja, A Délvidék Kutató Központ alelnöke, a SZAB Délvidék Kutató Központ Munkabizottság tagja, a Délvidéki Szemle történettudományi folyóirat szerkesztője, a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar tagozatának tagja.

Az 1944–45-ös délvidéki események feltárása és tisztázása, valamint a magyar és a szerb nép közötti megbékélési folyamat sikere érdekében végzett tevékenysége elismeréseként 2015-ben, a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta neki. 2018 óta a vezetői megbízással nem rendelkező oktatók képviselője az SZTE Szenátusában