Szegedi Tudományegyetem TUDÁSPORTÁL

A középkori Magyar Királyság történetének leggazdagabb forrásbázisát a korban legjellemzőbb levéltári irattípus, az oklevél jelenti. Míg a teljes Árpád-kori királyság 300 évnyi emlékét hozzávetőleg 10 ezer oklevél őrzi nagyon egyenetlen időbeli eloszlásban, az azt követő időszakból, az Anjou-dinasztia regnálásának 86 évéből csaknem meghatszorozódik a fennmaradt dokumentumok száma. A nagyságrendet illetően történelmünk 1526-os mohácsi időhatáráig hasonló forrástömegről beszélhetünk külön-külön a Zsigmond-, a Hunyadi- és a Jagelló-kor vonatkozásában is. E tekintélyes mennyiségű forrásanyag nemcsak széles és megbízható információtömeget szolgáltat középkori múltunk adatszerű megismeréséhez, de az iratok sokoldalú tematikája révén finom részleteiben az ország hétköznapi világának páratlanul eleven és életszerű képe is megjelenik az oklevélbúvárlatokat végző kutatók szeme előtt. A magyar történelem oklevélhagyatékának sokoldalú hasznosítási lehetősége ellenére korántsem állítható, hogy történettudományunknak ne lennének komoly adósságai a forráskutatás eme szegmensében. Módszeres feltárás híján korunkig az oklevelek tízezreinek adatait vagy csak alig, vagy éppenséggel egyáltalán nem hasznosította a történeti kutatás. Az Anjou-kori irathagyaték teljességének tudományos feldolgozásával kapcsolatban Szegeden született elhatározás és vállalás immár negyven éve egyetemünk Bölcsészettudományi Karának Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékén. A kutatási munkálatokat megalapozó néhai Kristó Gyula professzor, akadémikus közel egy évtizednyi előkészítés után 1990-ben adta közre főszerkesztőként az Anjou-kori oklevéltár első kötetét, amelyet azóta további 41 kötet követett. E számával mára a vállalkozás a magyar történettudomány legnagyobb szabású, legterjedelmesebb, egységes szerkezetet mutató kiadványsorozatává nőtte ki magát

Az előadás középpontjában ennek megfelelően az Anjou-kori oklevéltár munkálatainak bemutatása áll. A kiindulást a „mi az oklevél” kérdése jelenti, s ennek körüljárása kapcsán derül fény a szisztematikus oklevél-kutatásokban rejlő lehetőségekre, és remélhetőleg arra is, hogy milyen jelentősége van egy-egy korszak oklevél-hagyatéka módszeres feltárásának. E kérdések taglalása során a közönség illusztrálásképpen bepillantást nyer néhány jellemző, fontos és jellegzetes irattípus képi formájába, valamint találkozik egy-egy példaképpen bemutatandó kutatói feladattal, illetve eredménnyel. Mindezeken túl az előadás összefoglalja a munkálatok történetét, a vállalkozás célkitűzéseit, a kivitelezés formáját és módszereit, a feldolgozás állását, a főbb elért eredményeket, valamint a munkálatok jövőjének perspektíváit.

A közvetlen forrásfeldolgozói problematikán túl természetszerűleg az Anjou-kor feltáruló történelmi képének tartalmi vonásai is figyelmet érdemelnek. Nyilvánvaló, hogy az összes elérhető forrásinformáció egységbe rendezése egy-egy eseménysor menetének minden korábbinál pontosabb rekonstruálásához teremt alapot. Ám ezen is túlmutató jelentőségük van azon megfigyeléseknek és tapasztalatoknak, amelyek közelebb viszik a kutatót az Anjou-virágkor belső eredőinek megértéséhez. Nem kisebb súlyú kérdés megválaszolása körül forognak itt a dolgok, mint hogy mi emelte a 14. században a Magyar Királyságot vezető térségi hatalommá, amely a század középső harmadában a litván területektől egészen Dél-Itáliáig rendszeresen befolyásolási igényeket volt képes megjeleníteni, nemegyszer pedig ezek mögött komoly érdekérvényesítési képességeket is fel tudott mutatni.

Dr. Almási Tibor, SZTE-BTK

Dr. Almási Tibor 1959-ben született Szarvason, ahol 1977-ben érettségizett a Vajda Péter Gimnáziumban. Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1983-ban kapott tanári diplomát magyar és történelem szakokon, emellett végzettséget szerzett latin speciális képzésben is. Tanulmányai kezdeteitől legfőbb érdeklődési területe a magyar középkor története volt. Ismereteit e téren elsősorban Karácsonyi Bélától és Kristó Gyulától szerezte, míg latin nyelvtudását Makk Ferenc, Dér Terézia és Karácsonyi Béla oktatómunkájának köszönheti. Filológiát Szádeczky-Kardoss Samutól tanult, középlatin és gyakorlati segédtudományi ismereteit pedig főként Karácsonyi Béla speciális kollégiumain sajátította el. Egyetemi pályáját könyvtárosként kezdte a Történeti Intézetben. 1985-ben a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszéken jutott álláshoz, ahol a nagysikerű Korai Magyar Történeti Lexikon munkatársa és bibliográfiai szerkesztője lett. Kutatómunkájának középpontjában eleinte a 13. századi magyar történelem állt. Doktori értekezése – amelyet 1986-ban védett meg –, a tatárjárás történetírójának, Rogeriusnak a pályájával és munkásságával foglalkozott. 2000-ben a millennium kapcsán elkészült Magyar Századok sorozat számára monográfiában foglalta össze a 13. század történetét. Az 1980-as évek óta számos forráskiadvány elkészítésében vett részt, s ennek révén fokozatosan a történeti forrásszövegek kerültek kutatásai középpontjába. Számos nagy fontosságú latin nyelvű kútfő fordítását készítette el, amelyek közül kiemelkedő fontosságú az 1279. évi budai zsinat végzéseinek elsőként való magyarra ültetése, illetve annak a hírhedett kegyetlenségű ítéletlevélnek a magyarra fordítása, amely 1330-ban a királyra fegyvert emelő Záh Felicián sikertelen merényletét torolta meg. Almási Tibor munkásságának központi elemét mindezek mellett immár három évtizede az Anjou.kori oklevéltár monumentális forrásfeldolgozás sorozata jelenti, amely célkitűzése szerint több mint 70 kötetben fogja közzétenni a magyarországi Anjou-kor teljes oklevélhagyatékát. A vállalkozást megalapító Kristó Gyula 2004-ben bekövetkezett halála óta Almási Tibor a sorozat főszerkesztője. A forrásfeldolgozói és kötetszerkesztői feladatokat munkatársakként nagyrészt egykori tanítványai teljesítik. E kutatások egyetemi bázisát a Bölcsészettudományi Kar Történeti Segédtudományok Tanszéke jelenti, amelynek 2005 óta ő a vezetője. Oktató és kutatómunkája mellett Almási Tibor számos közéleti feladatnak is eleget tett. A József Attila Tudományegyetemen 1997 és 2000 között a hallgatói ügyek rektorhelyettese volt, 2005 és 2008 között pedig a Bölcsészkar dékáni feladatait látta el, s 1997 óta 22 éven át fogta össze az egyetem Karközi Kollégiumai szervezetének munkáját. 2012 óta a Történelemtudományi Doktori Iskola Medievisztikai Programjának vezetője. Munkásságát több kitüntetés kísérte, amelyek sorából a legjelentősebb a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje.