Szegedi Tudományegyetem TUDÁSPORTÁL

Európában évszázadokkal ezelőtt nemcsak az uralom központi (király) és helyi szervei (pl. földesurak), hanem az egyház is gyakorolt bírói hatalmat. A középkori egyházi bíráskodás ugyanolyan színes volt, mint maga a jog világa. Egységes jogi normarendszer, homogén jogi kultúra még országonként, tartományonként sem alakult ki, ellenben a társadalom rendi struktúrája szépen kirajzolódott az egykorú térképeken. A középkori európai kultúra egyik legjellemzőbb sajátossága éppen az volt, hogy az egyes főbb társadalmi csoportok jogilag karakterizált csoportokba, alrendszerekbe szerveződtek, s ezeket nevezzük rendeknek. Az egyházi rend volt mind közül a legkorábban kifejlődött: mondhatni, hogy amikor a világi tényezők még csak a hűbéri formák kiépítésén fáradoztak, az egyház már rendként definiálta önmagát. Sok századnyi előnyét egyebek mellett szinte monopóliumként birtokolt intellektuális potenciáljának is köszönhette, minek talaján hamar kialakult az a iurisdictio, amely antik hagyományokat újjáélesztve, követve és fejlesztve a bíráskodásban öltött a társadalom számára is látványos testet.

A bíráskodás a középkor századainak hosszú folyamán, de a 2015. évi IV. lateráni zsinat határozatai nyomán gyorsuló ütemben, kétféle modellbe szerveződött. A latin Európa Alpoktól északra elterülő térségében az officiálisi, a déliben pedig a helynöki bíráskodás terjedt el. A struktúra lényegei elemei meghatározóan egységesek voltak, a jellegadó különbség azonban mégis igen markánsnak nevezhető: az általános hatáskörű, s se kompetencia jegyében elsőfokú fórum élén északon egy választott bíró (officialis), a déli országokban pedig a püspök első helyettese (vicarius genarilis in spiritualibus) állott. Közös vonásuk, hogy mindketten szakképzett és a gyakorlatban jártas jogászok voltak, de lényegi eltérés, hogy a helynök – a dolog természeténél fogva – klerikus kellett, hogy legyen, míg ez a kritérium az officialis esetén nem állott fenn. Magyarország a középkorban a déli modellhez tartozott.

A középkor virágjában kibontakozó tudósjog befogadója, alkalmazója és lelkes fejlesztője tehát az egyház volt, éspedig nem csupán az elvont értelemben vett jogfejlesztés tekintetében, hanem az egyetemes szentszéki jogszolgáltatásban, tehát gyakorlati vonatkozásban is. Az állandó bíráskodás első intézményes formája az egyházi törvénykezésben öltött testet, ami nagyon természetes befogadó közegnek bizonyult az elméleti képzettséggel rendelkező jogászság számára.

Az egyházi bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartoztak a házassági köteléki perek, valamint a keresztény hit tisztaságát sértő ügyek (eretnekség) megítélése. Mindezek mellett még nagyon sok más jogvitában is eljártak, de ha egy királyi bíróság „szemet vetett” egy konkrét ügyre, azt át kellett tenni Budára.

Jogász-pedagógus szülők gyermekeként született 1958. december 5-én Zalaegerszegen, ahol elemi és középiskoláit is kitűnő és jeles eredménnyel végezte. A szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatta egyetemi tanulmányait, ahol 1983-ban doktorált.

Jogtudományi tanulmányaim során kezdettől nagy figyelemmel fordult a római jog, valamint a magyar és az európai jogtörténet felé, ami nagyrészt köszönhető kiváló mestereinek, a romanista Pólay Elemér, valamint a jogtörténész Both Ödön és Ruszoly József professzoroknak. A végzést követően a jogi kar Jogtörténeti Tanszékén kapott tanársegédi állást, ahol azóta is megszakítás nélkül dolgozik, utóbb adjunktusi, 1995-től docensi, 2002-től egyetemi tanári beosztásban, mindvégig főállásban.

Bár magyar jogtörténésznek vallja magát, elengedhetetlennek érezte mindig is a kutatási témák európai beágyazását, ezért szorgalmasan érdeklődött a külföldi, szakterülete specialitásai folytán elsősorban németországi ösztöndíjas kutatási lehetőségek iránt — nem is eredménytelenül. Alapos szakmai előkészületek és tájékozódás után 1989-től lehetősége nyílt hosszabb külföldi tanulmányútra. A Friedrich-Naumann-Stiftung első magyarországi ösztöndíjasaként (ún. Promotionsstipendiat-ként) öt szemesztert tanulhatott a világhírű freiburgi egyetemen, ahol Karl Kroeschell professzor doktoranduszaként német büntetőjogtörténeti témából elkészítette disszertációját és további egy esztendei munka után ugyanott be is nyújtotta. A doktori szigorlatok letételét és a dolgozat megvédését követően 1992-ben a freiburgi egyetem rektora és a jogi kar dékánja magna cum laude minősítéssel doktorrá avatta. Néhány évvel később a Freiburg im Breisgau egyetemén szerzett doktorátusa honosítására került sor, melynek eredményeként a JATE első PhD doktorává fogadta a rektor (1996).

Kutatási tevékenysége során a szakjogokat részesíti előnyben, így foglalkozik a középkori magyar és európai szentszékek tevékenységével, közép- és újkori büntetőjogtörténettel (boszorkányperek), valamint a tágan értelmezett magyar reformkor (1790–1848) büntetőjogának kodifikációs törekvéseivel. Utóbbi esetében legfőbb törekvése a büntetőjogi kodifikációs próbálkozások fehér foltjainak eltüntetése, kiemelten a kodifikációs előmunkálatokra kiküldött ún. rendszeres bizottságok anyagainak feltárása.

A szentszéki bíráskodás története — kivált a középkorban, de a katolikus egyházban lényegében azóta is töretlenül — egyetemes európai téma. Feldolgozása során nélkülözhetetlen az európai párhuzamok keresése. A magyar jogfejlődésre évszázadokon át legnagyobb hatást kifejtő német intézmények kutatása elengedhetetlen. Egyik kutatási programja eredményeként feltárta és publikálta a középkori délnémet egyházak bíráskodási gyakorlatát.

A 2002. őszi helyhatósági választásokon Szeged városában a polgári erők által közösen támogatott független polgármesterjelölt volt.

A magyar Országgyűlés 2005. november 14-én kilenc évre a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának tagjává választotta

A Magyar Tudományos Akadémia IX. Osztályának Állam- és Jogtudományi Bizottsága 2017-ben alelnökéül választotta.

A Szent István Tudományos Akadémia 2018-ban rendes tagjai sorába választotta.

Kiterjedt szakkönyv- és kiadványszerkesztői tevékenységet folytat: gondozza a kari alumni folyóiratot (Dialógus), egy kari jegyzet-sorozatot (A Pólay Elemér Alapítvány Tansegédletei) és 5 tudományos sorozatot (A Pólay Elemér Alapítvány Könyvtára, Jogtörténeti Tár, Lectiones Iuridicae, Fundamenta Fontium Iris, Opera Iurisprudentiae).

Fontosabb kitüntetései: Miniszteri Dicséret (1986), Rektori Elismerő Oklevél (2003), Szeged Város Díszpolgára (2015), Pro Universitate-díj (2015), Pro Talentis-díj (2017), Moór Gyula-díj (2017).