Előadónkról

Prof. Dr. Kiss Tamás tanszékvezető egyetemi tanár
SZTE TTIK Kémiai Tanszékcsoport Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék
 
Kiss Tamás 1996 óta szegedi polgár és egyetemi tanár, amikor külső pályázóként a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék vezetésével bízták meg. 1978-ban végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem vegyész szakán. Végzés után maradt az egyetemen és végigjárta az egyetemi ranglétra lépcsőit, míg 1994-ben megszerezte a kémiai tudomány doktora címet, majd 1995-ben egyetemi tanári kinevezést kapott.
 
Tudományos munkája a biokoordinációs kémia terén indult, a biológiai fontosságú kismolekulák létfontosságú fémionokkal való kölcsönhatását vizsgálta, ami az évek folyamán egyre inkább a bioszervetlen kémia irányába fejlődött, azaz e kölcsönhatásoknak a biológiai rendszerekben való lejátszódásának vizsgálatába ment át. Tudományos mentorának elsősorban Nagypál Istvánt tekinti, akivel jó két évtizedet töltött együtt Debrecenben, majd némi kihagyással találkozott újra Szegeden. Olyan termékeny csapatban dolgozhatott, ahol négy emberből négy szerezte meg a tudomány doktora fokozatot és lett egyetemi tanár. Szegeden fiatal, az újra nyitott munkatársakkal széleskörű nemzetközi kooperációban folytathatta és folytatja ma is ennek a kutatások előterében álló területnek a művelését.
 
A bioszervetlen kémia, mint határtudomány kutatása mellett annak oktatását is szívügyének tekinti. Körös Endre úttörő munkásságát követően a nyolcvanas évek elején az országban másodikként indították el a tárgy egyetemi oktatását, amit most már közel 25 éve kollegáival együtt Szegeden is folytat. A múlt évben jelent meg a Bevezetés a bioszervetlen kémiába című könyvük. A bioszervetlen kémia egyik részterületének, a fémtartalmú vegyületek gyógyászati alkalmazásának különösen elkötelezett hírdetője. Több ismeretterjesztő munkája jelent meg ezen a területen a Magyar Kémiai Folyóiratban, a Kémiai Tanításában, és tartott számtalan előadást a szegedi Kémiai Előadói Napoktól az ELTE Bólyai Klubján át a sárospataki Középiskolai Kémiai Napokig.
 
A mai előadás is e sorban jelent az előadó számára megtisztelő lehetőséget és remélhetőleg a hallgatóságnak érdekes, új ismereteket.