Előadónkról

Revesz_Piroska

Dr. Révész Piroska
tanszékvezető egyetemi tanár
SZTE GYTK

Révész Piroska Rétközberencsen született. Középiskolai tanulmányait a kisvárdai Császy László Gimnáziumban végezte.

1975-ben kapott gyógyszerészi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, majd szakgyógyszerészi vizsgát tett 1979-ben. 1992-ben a mai PhD fokozatnak megfelelő gyógyszerészeti tudomány kandidátusa tudományos minősítést szerzett. Habilitált 1996-ban, 2006-ban pedig sikeresen védte meg MTA doktori disszertációját. 2005. július 1-től a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszertechnológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára.

Magyar és angol nyelven oktatja a Gyógyszertechnológia tárgyat gyógyszerész- és vegyész hallgatóknak. 25 szakdolgozati témát vezetett. TDK hallgatói helyi és országos versenyeken helyezést értek el, illetve „Pro Scientia” aranyérmet nyertek. Vezetésével 10 PhD téma zárult le, s jelenleg 7 van folyamatban. Jegyzetek, könyvfejezetek és szakkönyv szerzője, szerkesztője.

Kutatási területe a mikro- és nanorészecskék technológiája, tüdőn és orron keresztüli hatóanyagbevitel, valamint modern gyógyszerbeviteli formák kutatása és fejlesztése. 181 tudományos közleménye jelent meg, több mint 100 előadást tartott hazai és nemzetközi rendezvényeken. Közleményei összesített impakt faktora 129, amelyekre több mint 350 független hivatkozást kapott. Több hazai és nemzetközi projekt vezetője. Ipari kutatási, fejlesztési témáinak száma meghaladja a 40-t. Két szabadalom társfeltalálója.