Dr. Bari Ferenc
tanszékvezető egyetemi tanár
SZTE ÁOK-TTIK
Dr. Bari Ferenc 1954-ben született Csongrádon. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1978-ban jeles rendű diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán. Az egyetemi tanulmányai során kezdett el orvos-biológiai problémákkal, orvosi méréstechnikával és a biológiai jelfeldolgozással foglalkozni.
A diploma megszerzését követően a Szegedi Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetében helyezkedett el, itt kapcsolódott be a kutatásba. Az első években elektrofiziológiai és hőszabályozási tárgyú témákban végzett tudományos munkát, ennek során 1982-ben orvosbiológiai egyetemi doktori címet szerzett
1989-90-ben 22 hónapot dolgozott Németországban, a Bad Nauheim-i Max Plack Intézetben, ahol mikrokeringési vizsgálatokat folytatott. Hazatérése után lehetősége nyílt egy keringésélettani laboratórium létrehozására, ahol folytatni tudta a mikrocirkulációs vizsgálatait. Ezen belül az orr-nyálkahártya, a belsőfül és az agyi mikrokeringés összefüggéseit tanulmányozta. Kandidátusi fokozatot 1995-ben szerzett.
1995 től több részletben, mintegy 3 évet dolgozott az Egyesült Államokban, Észak Karolinában a Wake Forest egyetemen. Tudományos vizsgálatai –állatkísérletes modellek felhasználásával az agyi vérkeringés szabályozás összefüggéseinek megismerésére irányultak. Az újszülöttkori hypoxiás agykárosodások mechanizmusáról írt értekezése alapján 2001-ben szerezte meg az MTA doktora tudományos fokozatot. Az utóbbi időben munkatársaival az idős agy vérellátásának törvényszerűségeit vizsgálja. Emellett egyre behatóbban foglalkozik a betegtájékoztatás informatikai aspektusaival is.
Közel három évtizede oktat az egyetemen. Több mint 20 éven át vett részt az élettan oktatásában. 2009 óta orvosi fizikát és orvosi informatikát tanít. Magyar, angol és német nyelven tart tantermi előadásokat és speciális kollégiumokat.
Tudományos munkájáról több mint 130 közleménye jelent meg, ebből 110-et angol nyelven publikált. Közleményeinek összesített impakt faktora meghaladja a 320-at. Ezekre eddig 1540 hivatkozást kapott.
Irányításával 9 fő szerzett kandidátusi, ill. PhD fokozatot. Diákkörös hallgatói hosszú évek óta eredményesen szerepelnek a helyi és országos, valamint a nemzetközi konferenciákon. 2009-ben az oktatási minisztertől „Mester tanár” aranyérmet vehetett át. Több európai és hazai tudományos társaságnak, ill. azok vezetőségének tagja. Számos európai és tengerentúli egyetemen volt meghívott szemináriumi előadó. 2002 ben kapott egyetemi tanári kinevezést, 2009-től intézetvezető egyetemi tanár az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetben.