A siker feltételeiről kérdeztük Juhász Anitát, az SZTE GTK tehetséges hallgatóját, aki munka és tanulmányok mellett még arra is tud időt szakítani, hogy társaival rangos csapatversenyeken vegyen részt.
A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézete idén ötödik alkalommal szervezte meg az Országos Piackutatási Diákversenyt, ahol a dobogó legmagasabb fokára a szegedi Huszár Attila, Juhász Anita, Nagy Zoltán csapat állhatott fel, akik a szegedi egyetemhez való kötődésüket a rendhagyó csapatnévben is jelezték: Smart Sztep. Juhász Anitát az SZTE GTK marketing mesterszakos hallgatóját kérdeztük arról, mit is jelent számára egy csapatversenyben való részvétel.
„Versenyhelyzetben, stresszhelyzetben, határidőre dolgozva sokkal inkább érezni lehet a feladat súlyát, mint például egy beadandónál” – válaszolta arra a kérdésünkre: hogyan élte meg azt, hogy a Samsung-versenyben csapatban kellett dolgoznia. „Ráadásul a csapatban mindenki másban volt jó. Én például aprólékosan oldok meg egy problémát, más az egész nagy képet látja át vagy pedig az ötletelés az erőssége. A mostani csapatomban tényleg érződött, hogy mindhármuknak más volt az erőssége. Nagyon szeretek csapatban dolgozni, hiszem, hogy a legjobb ötletek mindig így születnek. Ráadásul ilyenkor merőben más végeredmény is születik, mint külön-külön. Mi folyamatosan tartottuk egymással a kapcsolatot, még akkor is, amikor egymástól távol voltunk. Így volt amikor Skype-on beszélgettünk, vagy egy külön Facebook-csoportban üzengettünk egymásnak.”
Ami a felkészülést illeti, elmondta, a marketing szakon folyamatosan prezentálni kell, mindig ki kell állni beszélni, ötletelni. Ez fejleszti a kooperatív készséget, és megtanít arra, hogy hatékonyan el tudják osztani egymás között a feladatokat még akkor is, ha valaki nem tudja a maximumot nyújtani, mert nehéz hete van. „Mindenki megértő a másikkal, és próbálunk segíteni egymáson. Nagyon szeretem ezt a szakot, mert jó csapatokat alkotunk” – árulta el Juhász Anita.
Arról is faggattuk, hogyan tudja összeegyeztetni a csapatversenyeket a munkával és tanulmányaival. „Nehezen. Már két és fél éve dolgozok a suli mellett, így a tanulmányok, barátok és magánélet mellett még erre is időt kell fordítanom. Általában ezt úgy szoktam megoldani, hogy time management alapon eltervezem az adott napot: kilenctől egyig munka, utána tudok találkozni a barátokkal, három és négy között bevásárolok a vacsorához, hétig tanulok, utána lefekszem, de hajnalban felkelek, és tanulok még egy kicsit. Utána indul az egész újra. Ez a pontos időbeosztás nehezen hangzik, de többnyire sikerül tartanom.”
Őszi Tamás