A kutatás több fázisból áll, egyelőre a korpuszgyűjtés folyamata zajlik. Schirm Anita most tanórákra jár, hogy hanganyagokat rögzítsen, majd visszahallgatva megnézi, hogy a tanárok és a diákok milyen funkciójukban használják a diskurzusjelölőket, és hogy elhangzik-e rájuk vonatkozóan valamilyen nyelvhasználati szabály, nyelvi babona. Végül véletlenszerűen kiválasztott általános iskolai, középiskolai és felsőoktatásban használatos nyelvtankönyveket elemez, hogy a nyelvművelés, a kommunikáció stilisztika és szófajtan leírásaiban vizsgálja a jelölőkre, mint „kerülendő” nyelvi elemekre vonatkozó szabályokat. „A legvégén egy minta feladatsort állítok össze az oktatás különböző szintjeire, hogy abból kiderüljön, hogyan érdemes a legkisebbektől a nagyobbakon át egészen a nyelvészekig megtanítani mindezt.”

„A diskurzusjelölőket vizsgálom. Ezek olyan pici részei a szövegnek, amiket az átlag nyelvhasználók töltelékszavaknak gondolnak, pedig valójában funkcióval bíró nyelvi egységek” – kezdi ecsetelni kutatási területét Schirm Anita. Általános iskolás korunkban gyakran hallottuk a figyelmeztetést, az „és” és a „hát” nem a mondat elejére való, ezért elfogadtuk szabályként, de sosem kérdeztük meg: miért. A fiatal kutatónő erről úgy nyilatkozott, a nyelvművelésnek és az iskolai oktatásnak köszönhetően idővel funkciótlanságot, pongyola fogalmazási stílust társítottak az előbb említett példákon túl az „ugye”, az „illetve”, a „szóval”, valamint a „persze” szavakhoz is, ezért tévesen kerülendőnek bélyegezték meg őket. Pedig ki tudják fejezni a beszélőnek a mondanivalóhoz való viszonyulását, de a partnerek kapcsolatáról is árulkodhatnak amellett, hogy néhányuknak kötőszói szerepe is lehet. Sőt, a nyelvemlékek alapján az elemek gazdag funkcióköre már a kezdetektől adatolható.

„Jelenleg az vizsgálom, hogy a pedagógiai kommunikáció szövegeiben ezek hogyan jelennek meg a tanári magyarázatokban, a tanár-diák interakciókban és a tankönyvszövegekben” – magyarázta kutatási területét. Az adjunktust már korábban, a doktori disszertációja készültekor is diskurzusjelölők foglalkoztatták, akkor főként a történetüket vizsgálta.

Schirm Anita kutatási eredményeit az oktatásban szeretné hasznosítani, úgy véli, ha a tanárok megismerik a beszélt nyelv valós szerkezetét, akkor talán nem fognak nyelvi babonákat tanítani a diákoknak, mert azok gátat képezhetnek a beszélőkben. „A kicsiknek ott az utasítás, viszont valami magyarázatot akkor is kellene adni nekik, nem csak a tiltást. Hasznos lenne, ha a diskurzusjelölőség egyáltalán bekerülne a tankönyvekbe, és nem csak arról olvasnának, hogy vannak ilyen töltelékszavak és pongyola nyelvi elemek. Természetesen léteznek ilyenek, de ezek sokszor igenis funkcióval bírnak, ugyanis nem léteznének, ha nem lenne funkciójuk” – fogalmazott. Érdekes egybeesés, hogy a szlovák „takže”, vagyis az „úgyhogy”, „hát” kötőszó ugyancsak mumus az oktatásban, tehát a határon túl is töltelékszerepet tulajdonítanak neki, annak ellenére, hogy funkcióval bíró elem. Hasonló a helyzet a „hát” szóval, amelyhez sokan csupán a hezitálást, a bizonytalanságot és az időhúzást társítják, pedig számos más szerepköre is van. A szó eredetileg helyviszonyt, majd időviszonyt fejezett ki, ezek a jelentései ma már csak nyelvtörténeti szövegekből adatolhatók, majd „tehát” jelentésben is használták, végül pedig diskurzusjelölő lett belőle számos használati körrel. A nyelvi adatok szerint a „hát” használatos általános válaszjelölőként, jelezheti a mondanivaló továbbvitelét, önjavító szerepben is állhat, lehet a magyarázkodás eszköze, illetve nyomatékosíthatja is a megnyilatkozást. A beszélői attitűdök közül képes felfokozott érzelmi állapotot jelölni: felindultságot, méltatlankodást, sürgetést, ellentétet, türelmetlenséget, beleegyezést és csodálkozást, valamint erősítheti a kérdés retorikusságát, emiatt pedig udvariassági elemként is funkcionálhat.