Minden megtörténhet

A halál témája már rengeteg művészt megihletett. A legtöbben közülük az elmúlás, a visszafordíthatatlan vég aspektusát ragadták meg. Ám ennek nem feltétlen kell így lennie, hiszen a vég lehet kevésbé félelmetes is. „Ameddig én itt vagyok, a halál nincs itt, s ha majd a halál itt lesz, már én nem leszek itt” – tartja az antik görög mondás. Ezt szem előtt tartva egyes írok az elmúlást annak humoros vagy éppen elgondolkodtató végén ragadták meg.

Ezek közül szemezgetett idén a Genéziusz színház társulata, akik a 18. Őszi Kulturális Fesztiválon debütáltak a „A Halál meg a Többiek, avagy a Mumusok már a Spájzban vannak” című színdarabjukkal. A fantáziadús elnevezés megtette a hatását, október 15-én dugig megtelt a Zero Art Cafe pincéje a kíváncsi nézőkkel. Horváth István, a társulat vezetője és a darab egyik színésze szegődött idegenvezetőjükül. Bevezetőjében elmondta, hogy a két részben előadott „komikus lehetetlenség” központi témája ugyan a halál és a túlvilág, ám ennek ellenére „bármi megtörténhet”. Igaza is lett, alig telt el néhány perc, máris meglepetések sora következett. A díszleten munkálkodó statisztát áramütés érte, a színész és a dramaturg egymásnak esett a szövegkönyv értelmezésén, majd nyitásképp felcsendült egy gyanúsan ismerős zene egy messzi-messzi galaxisból, a társulatvezető méltatlankodva felkiáltott: Gyerekek, ez jogdíjas! A nézők tehát csak kapkodták a fejüket, nem tudván, hogy amit látnak, az vajon improvizáció, baki vagy már az előadás része. Az abszurd atmoszféra már a kezdetektől bekebelezte az embereket. Sosem lehetett tudni, mi fog történni a következő percben. Horváth István nem hazudott, itt tényleg minden megtörténhetett.

Tréfa és komolyság egy színpadon

Pedig maga a helyszín nem volt túlságosan bonyolult. A sötétségbe burkolózó nézőtér előtt gyéren megvilágított színpadon nem volt más, csupán egy asztal, székek, egy rekamié, valamint egy trükkös paraván, ami mögül bármikor előtűnhetett egy új szereplő. A darab varázsát a lelkes színészi munka adta meg, ahogy a tréfás, tanulságos és néha komoly hangvételű jeleneteket előadták. A rövid történetek, melyeket Woddy Allen, George C. Chesbro vagy Stephen King műveiből kölcsönöztek, egymáshoz lazán kapcsolódtak. Volt, hogy a Halál a drámai hatás kedvéért az ereszcsatornán mászott be a gazdag gyártulajdonoshoz. Áldozata azonban drágán adta az életét (szó szerint): kihívta a Kaszást… egy kártyacsatára. Be kell látni, sokféleképpen alkudoztak már a Halállal, de kopogós römi mellett talán még sosem. Persze az sem megszokott látvány, hogy Drakula, a félelmetes vámpír egy telefonkönyvből választ magának áldozatot, és egy szekrényben kénytelen bujdosni, mert a napfogyatkozás megtréfálta. Azonban nem minden jelenet figurázta ki a halált, ugyanis a csapat a darab végére tartogatta az elgondolkodtató jelenteket. Akik jobban odafigyeltek, meghallhatták a szövegek mögött megbúvó kritikát is, amelynek céltáblája az esendő emberi jellem volt.

A színfalak mögött

Az előadás kapcsán a társulatról kérdeztük Horváth Istvánt, a társulat vezetőjét, aki egyébként maga is részt vett a színdarabban. „Főként végzett színészek vannak a csapatban, de találhatóak köztünk ‚amatőrök’ is. Az alapvető célunk az volt, hogy egy baráti társaságot hozzunk létre, akik a szabadidejüket úgy töltik el, hogy közben értéket teremtenek” – tudtuk meg. A csapat már gyakorlottnak mondható a humoros feldolgozások terén, annak idején például egy Rejtő Jenő-kabaréesttel indítottak.

Ám nem vetik meg a drámát sem, jó példa erre Kubai Miklós „Elnémulás” című darabja. „Sokat gondolkoztunk, hogy milyen témát adhatnánk elő, ami érdekelheti is az embereket.

Egy nem hétköznapi, mégis viccesen feldolgozható témába akartunk belenyúlni, aminek akár tanulsága is lehet. Rengeteg ötlet érkezett, végül az itt bemutatott mellett döntöttünk.” – avatott be minket a kulisszákba Üllei-Kovács Gizella Anna, aki rendezői munkája mellett szintén színészként is megcsillantotta tehetségét. A rendezői koncepcióval egyébként a nézők is egyetértettek, akik kivétel nélkül megemlítették, hogy a nem mindennapi elnevezés és a humor ígérete csalta be őket a nézőtérre. Ugyan abból adódott egy kis nézeteltérés, hogy kinek melyik jelenet volt a kedvence, azt sokan hangoztatták, hogy jó volt némi társadalomkritikát is hallani a sok vicc mellett. A nagy sikert aratott előadás remek példája annak, hogy a halál témája sem mindig olyan félelmetes, mint azt sokan feltételezik. És a komorság ellen csupán egyetlen fegyver létezik: a nevetés.