Üveges könyvszekrény borítja az egyik falat a Szegedi Tudományegyetem Dóm tér 10. alatti Élettani Intézete dolgozószobájában. Jancsó Gábor munkahelyén nem, inkább a Somogyi-könyvtárban őrzik azt a kiadványt, ami legújabban a professzor nevéhez kötődik: a Szegedért Alapítvány Szőkefalvi-Nagy Béla-díjasaként Rácz Sámuel első magyar élettani könyvét fogadta örökbe a kutatóorvos.

  Elismerésözön

„A Szegedért Alapítvány tudományos kuratóriuma díját szakmai elismerésnek tekintem. Ugyanakkor legnagyobb értéke számomra az, hogy Szeged városához köt. Hiszen Szegeden születtem, itt tanultam – legalább négy iskolában, mert a diákéveket nem igazán élveztem –, és itt jártam egyetemre is, nagy-nagy örömmel” – fogalmaz Jancsó professzor, mikor azt kérdezzük: hogyan fogadta az idei elismerésözönt. „Hogy a Magyar Érdemrend Lovagkeresztet minek köszönhetem, azt nem tudhatom. Talán kutatómunkám nemzetközi visszhangján néhányan meglepődtek, és az állami kitüntetésre való felterjesztéssel fejezték ki elismerésüket.”

A Dóm tér mögötti klinikakertre néző munkaszoba falán látható a Jancsó Miklós-díj, a farmakológus édesapáról elnevezett szakmai elismerés, amit elnyert a fiú, Jancsó Gábor. „Érettségi előtt álltam, 17 éves voltam, amikor apám meghalt. Így szakmai kapcsolatunk nem igazán volt. Ám annak a témának a kutatásán dolgozom ma is, amit az apám kezdett” – hangsúlyozza. „Ebben szerepe van eredetileg gyógyszerész édesanyámnak is, aki folytatta az édesapámmal elkezdett témát. Szép közös eredményeik és eredményeink is voltak” – fordul az íróasztal fölött szüleiről elhelyezett két portré irányába.

  Az anatómiától az élettanig

„A gyerekszobám a Dóm térre nézett” – mutatja a Dóm téri egyetemi épületeknek az SZTE Általános Orvostudományi Kar nagy oktatási épülete felöli végéről készült olajfestményt a számítógép monitorja mögött. A szegedi egyetem mai farmakológiai intézetén belüli „szolgálati lakásból” és persze a Szegeden ismert és elismert orvos dinasztiából indult Jancsó Gábor pályája, aki a professzorságban is követte nagyapját és édesapját.

„Elsőéves medikusként jelentkeztem és bekerültem az Anatómiai Intézetbe Gellért Albert professzorhoz. Ott dolgozott még Joó Ferenc és Csillik Bertalan professzor is. Tőlük nemcsak a kutatói módszert, hanem azt is elleshettem, hogy miként nyúlnak egy problémához. Csillik professzor honosította meg Szegeden a modern morfológiai, hisztokémiai módszereket, vezette be az elektronmikroszkópiát” – idézi kutatópályája kezdeti élményeit Jancsó Gábor. Innen indult 1981-ben első hosszabb külföldi kutatóútjára, Londonba. Onnan hazatérve új helyen, a szegedi orvosegyetemi élettani intézetében folytatta a tudományos munkát. A Londonban tartott előadását beharangozó plakát máig a könyvszekrény üvege mögött sárgállik.

  Csodás kapszaicin

A kapszaicin, a paprika csípős anyaga specifikusan izgatja, majd deszenzibilizálja – tartósan érzéketlenné teszi – a fájdalomérzékelő receptorokat a fájdalomkeltő kémiai irritánsokkal szemben. Ezzel a megfigyelésével a farmakológus ifj. Jancsó Miklós elindította a Szent-Györgyi Albert által C-vitamin bombának tekintett szegedi paprika második diadalútját.

Jancsó Miklósnak e megfigyeléséhez Jancsó Gábornak sikerült morfológiai alapokat találnia: kimutatta, hogy milyen idegi struktúrákra hat a kapszaicin.

„Kimutattuk, hogy ha újszülött állatokat egyetlen alkalommal kapszaicinnel kezelünk, akkor ezek az állatok egész életükre érzéketlenné válnak a kémiai irritánsok és az intenzív hőingerekkel kiváltott fájdalommal szemben. Ez azért volt érdekes megfigyelés – hívja föl figyelmünket a festmény alatti két fényképre, amelyek a fájdalomérzékelő idegvégződések megoszlását illusztrálják a gerincvelőben –, mert sikerült identifikálni a fájdalomérző rendszert, amire addig nem volt lehetőség. Ezt az állatmodellt aztán rengeteg kutató használta a fájdalomérzés idegi mechanizmusainak feltárására irányuló vizsgálatokban” – magyarázza Jancsó Gábor, miért közölte cikküket 1977-ben az amerikai Nature magazin.

  Impakt faktorok

Az egyik legtöbbet idézett szegedi kutató Jancsó Gábor: 290 ezer az összes tudományos közleményének összegzett impakt faktora, e publikációk független idézettsége 5022. „Ezek a számok nagyon csalókák. Ugyanis nincs jelentőségük, mert ezektől nem támogatják jobban a kutatómunkám” – legyint a kitüntetett professzor. Arra azonban büszke, hogy gyermekorvos professzor feleségével, az ugyancsak Szegedért Alapítvány-díjas és 2014 márciusában ugyancsak kitüntetett Katona Mártával közös publikációjának is jó az idézettsége.

„A kutatómunka alapja az érdeklődés, bár ennek jellege változhat. Például a mai napig dolgozom a laboratóriumban, és akad is, aki megkérdezi: ’Mit keres egy professzor a laborban?’ – mosolyodik el a kutatóorvos.

„A kutatómunka többnyire a szakma számára érdekes – összegzi tapasztalatát Jancsó professzor. – Mert ezek az eredmények nem mennek át egyik napról a másikra a mindennapi gyakorlatba. Egy része pedig soha nem, vagy csak lassan hat a klinikai orvoslásra”.

Újszászi Ilona

Útravaló

„A nagyapám apja, a kolozsvári református gimnázium irodalommal foglalkozó igazgatója útravalóul adta utódódainak, hogy ’Olyan pályát válasszatok, ami érdekel benneteket! Legyetek nyájasak, de határozottak! Bízzatok Istenben és kerüljétek a rossz embereket!’ Dédapám tanácsai közül én az első kettőt megtartottam – mondja Jancsó Gábor, mikor arról kérdezzük: előny vagy hátrány ez a vezetéknév a tudományos pályán. – Szerénytelenség lenne állítani, nem jegyzik a Jancsó nevet kutatói körökben. De én inkább úgy éreztem, Jancsóként Szegeden még többet várnak el tőlem. A gyermekeim nem követik a mi munkánkat: a kisebb lányunk bölcsész lett, a nagyobbik pedig közel öt év medikusság után kezdett irodalommal foglalkozni: Shakespeare-ről írta doktori értekezését. Nemrégiben derült ki, hogy az 1860-as években a pesti Figyelő című ’Szépirodalmi Folyóiratban’ Shakespeare-ről publikált a dédapám.”