A magyar felsőoktatás világszínvonalú- hallani szakmai konferenciákon és öntömjénező beszélgetésekben. De hogy erről külföldön is tudnának, azt a számok nem igazán támasztják alá, pedig Magyarországon az uniós átlag feletti számban hirdetnek meg angol nyelvű felsőfokú képzéseket. Az elmúlt tanévben alig 13 ezer külföldi hallgató tanult hazánkban. Összehasonlításul: Németország 2002-ben több mint 206 ezer külföldi egyetemistát okíthatott a poroszos precizitásra. A fiatalok szívesen kóstolnak bele más országok oktatási rendszerébe: a világon 2001-ben összesen 1,65 millió diák tanult külföldi felsőoktatási intézményben. Legnagyobb részük, 28 százalékuk az Amerikai Egyesült Államokban, 14 százalékuk az Egyesült Királyságban, 12 százalékuk Németországban, kilenc százalékuk Franciaországban, hét százalékuk pedig Ausztráliában választott magának egyetemet vagy főiskolát. Hogy hozzánk miért nem jönnek tömegesen, annak több oka is lehet. Egyrészt jönnének, csak nem találnak szállást. Ezért aztán továbbállnak olyan országba, ahol számukra is van kollégium. Ez történt tavaly 300 kínai orvostanhallgatóval, akik Magyarországon szerettek volna tanulni, most mégis Prágában fizetnek tandíjat. (Jobb nem utánaszámolni, mennyi pénztől esett így el a magyar felsőoktatás.) Egy Budapesten végzett felmérés szerint a külföldi diákok elsődleges szempontja, hogy az itt szerzett diploma az egész világon honosítható, a képzés magas színvonalú, és az sem elhanyagolható, hogy például a New Yorkban kapott ugyanilyen képesítés minimum négyszer többe kerül, mint Magyarországon. Emellett az ország kultúrája sem érdektelen a hallgatók számára, többen szeretnék megtanulni a nyelvet, egy részük pedig Magyarországon képzeli el a jövőjét.

 

 

Németországból elsősorban orvostanhallgatók érkeznek Szegedre. Fotó: Segesvári Csaba

 

A legtöbb nyugati diák érdekes módon Norvégiából érkezik, több mint hatszáz orvostanhallgató tanul a különböző orvoskarainkon, mivel a skandináv ország olcsóbbnak ítéli a külföldi képzést, mint az egyetem fenntartását – mondta el lapunknak Medgyes Péter, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Több száz hallgató érkezik Iránból, Ciprusból és Izraelből is. Hazánk a következő években elsősorban a Távol-Kelet felé igyekszik nyitni. Ezt részben bizonyos távol-keleti országokkal (pl. Vietnammal) való jó kapcsolataink magyarázzák, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy Magyarország jelentős gazdasági érdekeltségekkel rendelkezik a térségben.
Mivel a külföldi hallgatók komoly pénzeket fizetnek az oktatásért, és számos szolgáltatást vesznek igénybe tanulmányi idejük alatt, egész „iparágat” lehetne rájuk építeni. A tandíj: másfél-kétmillió forint évente, de a szak igényeitől függően széles skálán mozoghat. Nem csoda hát, ha az egyetemek büdzséjének jelentős részét teszi ki a külföldi hallgatók által fizetett költségtérítés, ami milliárdos nagyságrendű bevétel. Az itt tanuló külföldi hallgatókból csak haszna származik az országnak, mondta Medgyes Péter, hiszen az általuk befizetett pénz a felsőoktatási intézmények kasszájába kerül. Persze az ország szempontjából nem csak anyagi hasznot hajtanak ezek a diákok, hiszen a külföldiek multikulturálissá, többnyelvűvé teszik a hallgatói közösséget, ami a magyar diákok számára is komoly előnyökkel jár. Mindezek mellett Medgyes Péter fontosnak tartja, hogy a külföldi diákok tükröt tartanak a magyar egyetemek elé, hazatérve pedig fontos diplomáciai, gazdasági vagy kulturális tényezővé válhatnak az ország számára. Például Ciprus korábbi miniszterelnöke, George Vasilion 1958-ban nálunk diplomázott.
A hazánkban tanuló külföldi diákok általában elégedettek Magyarországgal, ám gyakorta sértőnek érzik az állami hatóságok bánásmódját. Az ELTE Szociológiai Intézete által idén végzett felmérésből kiderül, hogy kétharmaduk előítéletesnek tartja a magyarokat, akik rendszerint elutasítók a külföldiekkel szemben, és nem beszélnek nyelveket. Aggasztóak a visszajelzések azoktól a külföldi hallgatóktól is, akik naivan talán nem számoltak, nem számolhattak a „vadkelet” veszélyeivel, említi egy külföldiekkel foglalkozó debreceni hallgató. Bennük még nem alakult ki a bürokrácia iránti kiszolgáltatottságból fakadó kisebbrendűség, és nem rögzült bennük a hivatali dolgozók iránti alázat. Nem kivételes bánásmódot, hanem némi odafigyelést, segítséget, de leginkább csak szimpla emberszámba vételt kérnének viszonzásul azoktól, akiknek ez a dolguk, akik ezért kapnak fizetést. Különösen az első néhány héten volna fontos az odafigyelés. Az idegen országban, idegen nyelven tanulás nem kis erőfeszítést követel, ráadásul a legtöbben egyedül, barátok és család nélkül érkeznek. Nem is a velük kapcsolatos döntésekkel, hanem a közlés módjával vannak jogos kifogásaik. Éppen ezért jó volna, ha nem mindig csak pénzes amerikai nagybácsiként emlegetnénk a külföldi diákokat, hanem emberekként kezelnénk őket, és törekednénk arra, hogy örömmel gondoljanak majd vissza Magyarországra, az egyetemi éveikre, és érezzék, nem volt kidobott pénz a tandíj.