SZTE magazin

Milliárdokat hozhat Szegedre az ELI-ALPS

Sokat kell még tenni a science parkért

 

Hét év alatt 1000–1500 új munkahely jöhet létre a térségben a szegedi ELIALPS lézeres kutatóközpontnak és a körülötte létesítendő tudományos parknak köszönhetően. A beruházások évente mintegy 15 milliárd forint regionális jövedelemnövekedéssel kecsegtetnek – derült ki a FaRInn workshopon.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont jelenleg az Európai Unió legnagyobb volumenű tudományos beruházása. Zászlóshajó ez a beruházás. Csak az intézet létrejötte és az azt körülvevő science park évente mintegy 15 milliárd forint pluszjövedelmet termel majd a térségnek” – hangsúlyozta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora a „FaRInn – Felelősségteljes innováció elősegítése a délkelet- európai országokban” című workshopon. A 2013. november 27-i rendezvény fő témája a felelősségteljes innováció volt az ELIALPS tekintetében, de szó esett a gigaberuházás gazdaságélénkítő hatásairól is.

 
 

Tudományos park, fokozottabb fellendülés

Szabó Gábor kiemelte, hogy a három országban (Csehország, Magyarország, Románia) megvalósuló ELI projekt helyszínei közül Magyarországon lehet legjobban kiaknázni a beruházás gazdaságfejlesztési potenciálját. Az ELI Szegeden tudáshatást is generál: számos

spin-off cég jöhet majd létre. A Szegedi Tudományegyetem szellemi erőt, hátteret biztosít ezekhez.

Az SZTE-n évek óta kutatják az ELI várható gazdaságélénkítő hatását. Lukovics Miklós, az egyetem stratégiai és fejlesztési igazgatója az eseményen konkrét számokkal is szolgált a hallgatóságnak. Előadásából kiderült: az ELI-ALPS-nak és a körülötte létesítendő tudományos parknak köszönhetően 7 év alatt 1000–1500 új munkahely jön létre. Az intézet multiplikátor hatásai túlmutatnak majd Szegeden és Csongrád megyén. Ez azt jelenti, hogy a megvalósítandó beruházás, egy tovagyűrűző hatáson keresztül, annak mértékét meghaladó mértékű jövedelemnövekedést eredményez az adott gazdaságban, vagyis a dél-alföldi régióban, majd az egész országban érezhető lesz a gazdasági fellendülés az ELI beszállítói körének szélesedésével. A hatást még jobban sokszorosítaná, ha az ELI-ALPS körül valóban megvalósulna a tervezett tudományos park. A workshop első fontos megállapítása szerint markánsan el kell választani a helyi szereplők és a döntéshozók gondolkodásában az ELI projektet az ELI tudományos park projekttől, hiszen az előbbi már javában zajlik, utóbbiért pedig még nagyon sokat kell tenni. A beruházás több tudományterületet is érint: többek között a biotechnológiát, informatikát, anyagtudományt.

 

Családostul érkeznek a kutatók

„A térség befektetés ösztönzői sok jelentős céggel tárgyaltak már az idetelepülésről, azonban az ELI lesz az első gigaberuházás, amelyet a térségben valósítanak meg” – mondta Pitő Enikő gazdaságfejlesztési, beruházás ösztönzési szakértő, aki aláhúzta, hogy ki kell használni ezt a hatalmas lehetőséget. A térségnek mindent meg kell tennie azért, hogy erősítse a beruházást. Fontos, hogy az ELI-ALPS-ban és a köré épülő science parkban dolgozók jól érezzék magukat Szegeden. A kutatók közül sokan nem egyedül érkeznek, hanem ide telepítik a családjukat is. A szakértő szerint az ELI science park arculatára, nemzetközi ismertségére, kapcsolatrendszerére építve érdemes kialakítani a térség beruházás ösztönző stratégiáját és akciótervét. Erre rá lehet, és rá is kell kapcsolni a térségi kínálatot: többek között munkaerő, turisztika, kultúra, oktatás, szociális és egészségügyi szolgáltatások tekintetében.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01