A felsőoktatás egyik hamarosan jelentkező problémájára, a fiatalok számának csökkenésére az lehet az egyik gyógyír, ha minél több külföldi hallgató iratkozik be a magyar egyetemekre. A világ minden szegletéből Magyarországra érkezők azonban csak egy szűk szegletét adják az itt tanuló külföldieknek, legtöbben még mindig a környező országok magyar nemzetiségű diákjai közül kerülnek ki. Ez nemcsak azzal az előnnyel jár, hogy a magyar kultúra rajtuk keresztül még erőteljesebben sugárzik át a határon, hanem azzal is, hogy számukra nem kell speciális angol vagy német nyelvű képzéseket indítani, hiszen ők a magyar nyelvű előadásokkal és jegyzetekkel is elboldogulnak.
Szegeden jelenleg valamivel több mint hatszáz határon túli fiatal tanul. Több mint felük Szerbiából érkezik, de sokan vannak Romániából és Szlovákiából is. Közel 200-an részesülnek az Oktatási Minisztérium által adományozott állami ösztöndíjból, a többiek pedig költségtérítéses képzésen vesznek részt. Az államilag finanszírozottak. 13 ezer forint az alapösztöndíjat és 6000 forint szakkollégiumi támogatást kapnak, de ha valaki a szakjához képest jól teljesít, akkor ez az összeg lehet magasabb is. Azok a költségtérítéses hallgatók, akiknek az átlaga kiemelkedik a szakátlagból igénybe vehetik az úgynevezett Támasz pályázatot, és anyagi támogatást nyerhettek, de az előző években Szegedről mindössze harmincan használták ki ezt a lehetőséget, panaszolta el lapunknak Kanyári József, a határon túliaknak otthont adó Márton Áron Szakkollégium igazgatója.
A Márton Áron Szakkollégiumok (MÁSZ), melyek az ország három nagy egyetemi központjában, Szegeden, Debrecenben és Pécsett kaptak otthont 2001 őszén, elég felemás érzelmeket váltottak ki. A pártolók szerint megkönnyítik a hallgatók boldogulását, hiszen egy helyen biztosítják a tanácsadás, a szakkollégiumi előadások, és a közösségi élet helyszíneit, és az országban 400 ágyat szabadítottak fel a diákok számára. Az ellenzői szerint viszont gettósítás történt, a határontúli hallgatókat elszigetelték a magyarországi társaiktól, megnehezítve ezzel a beilleszkedésüket.
A külön kollégium létesítését a minisztérium szerint az indokolja, hogy a határon túlról érkezett diákok speciális hallgató réteget képeznek, a kollégium az ő bajaikon könnyít, és egyidejűleg komoly terheket vesz le az egyetemi adminisztráció válláról.
A szállás biztosításán túl az intézményben a szakkollégiumi képzés keretében olyan ismeretek elsajátítására van mód térítésmentesen, mint az angol nyelv, az informatika, az EU tanulmányok és a karrierfejlesztés. Ezen kurzusok jó része egyébként az egyetemen is elismert tanegység, általánosan művelőként lehet elfogadtatni. Ezen kívül az itt tanuláshoz nélkülözhetetlen információkat nyújtó iroda is működik az épületben, amely naprakészen tájékoztat, és segít az ösztöndíjazás, tartózkodási engedély, egészségbiztosítás ügyintézésében, valamint az itt tanuló diákok szülőföldre történő visszatérése érdekében határon túli szakmai gyakorlatokról, állásajánlatokról és a diplomahonosításról közvetít információkat.
Természetesen bárki nem részesülhet az állami ösztöndíjból. A határon túl működő regionális ösztöndíjtanácsok döntenek róla, milyen szakmákra van szükség az adott közösségben. Azzal a céllal küldik Magyarországra a diákjaikat, hogy a diploma megszerzése után visszatérnek a szülőföldjükre, ezért azokat a szakokat részesítik előnyben, melyek magyar nyelven nem hallgathatók az adott országban. Az orvosokat például nagyon támogatják a vajdaságiak, hiszen nem lenne baj, ha magyar településeken magyar orvosok látnák el a szerbül gyakran csak konyhanyelvi szint alatt beszélő betegeket. A Vajdaságban azonban csak Újvidéken, és csak szerbül tanulhatnak a diákok. Azokat, akik szín magyar környezetben nőttek fel, és a szerb nyelvvel mint környezetnyelvvel ismerkedtek heti néhány órában, szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a szerb egyetem elvégzése. Erdélyben szintén találunk olyan szakokat, melyek egyáltalán nem léteznek, mint például az altajisztika, vagy csak románul tanulhatók, mint a csillagászat.
A hallgatóknak eddig szerződést kellett aláírniuk, melyben kötelezték magukat, hogy a diploma megszerzése után hazatérnek, és legalább annyi időt töltenek a szülőföldjükön, ameddig igénybe vették az állami ösztöndíjat, de ez a rendszer a közeljövőben megváltozhat, mivel öt magyarországi év után a fiatalok jó része nem kívánkozik vissza a szülőföldjére. Leginkább a kárpátaljaiak ragaszkodnak Magyarországhoz, mivel az ő helyzetük a legkilátástalanabb. Ukrajnában egy havi fizetés 25 és 30 dollár között mozog, abból pedig elég bajosan lehet megélni. Nem beszélve arról, mit kezd egy végzett informatikus egy olyan faluban, ahol még számítógép sincsen. Legszívesebben a vajdaságiak térnek haza, a diplomájukat többnyire különösebb nehézségek nélkül honosíthatják, - bár erre ellenpéldát is lehetne találni – és többnyire el is tudnak helyezkedni a szakmájukban. A bajok akkor kezdődnek, ha a botor határontúli diák neadjisten belezúg egy más hazában cseperedett ismerősébe. Akkor bizony lesújt közéjük a törvény keze. De ez már egy másik történet.