– Mi ragadta meg a figyelmét Vlagyimir Szolovjovban, amiért behatóbban kezdett el vele foglalkozni?

– Dosztojevszkij az igazi válasz. Ő és Szolovjov szoros ismeretségben álltak, és gondolataik hatottak egymásra. Dosztojevszkij például róla mintázta meg egyik művének testvérpárját, Ivan és Aljosa Karamazovot. Amikor azt hittem, hogy már értem Dosztojevszkijt, kezembe került néhány Szolovjov-szöveg, és rájöttem, hogy lehet őt még jobban is érteni. Idővel egyre többet olvastam Szolovjovtól, és végül „ott ragadtam”.

– Milyen jellemnek írná le Szolovjovot?

– Igen szimpatikus embernek, aki egy óriási lélek volt. Minden embert igyekezett az önértékén kezelni, és nem egy idealizált emberképből indult ki. Úgy vélte, meg kell tanítani az embereket arra, hogyan lépjenek túl az egyéni érdekeiken, hogyan kerüljék el ösztönös és önös érdekeik támasztotta csapdahelyzeteket. Fenti elveiből kiindulva sokat jótékonykodott, egyszer még a kabátját is elajándékozta a zord tél ellenére. Sokat utazott, úgynevezett vándorfilozófus volt. Egyszer ellátogatott Egyiptomba, hogy felkutassa egy mitikus törzs titkos tudását, ám a sivatagban rablók támadták meg. Szokatlan ruházata (például cilindere) miatt azonban a banditák ördögnek hitték, elmenekültek, és inkább magára hagyták a gondolataiba révedt filozófust.

– Mit lehet tudni az általa képviselt eszmékről?

– Egy egyetemes világkoncepciót alkotott, amelyben nemcsak az ember, de a természet is megtalálná a helyét. Sőt, Istennek is megvan a maga szerepe, és ezeket egyaránt fontosnak tartotta. Szolovjovnál egyébként az is példamutató, hogy igyekezett a nyugati és keleti gondolkodásmódot úgy összhangba hozni, hogy egyik se kerüljön másodrendű pozícióba. Abszolút vallásbölcselő, ő az első rendszeralkotó filozófus, aki egy szinte minden filozófiai diszciplínára kiterjedő koncepciót kívánt létrehozni, és ezt javarészt ki is dolgozta. Rendszerének az alapját az Abszolútum képezi, amely azonosítható Istennel. Ugyan Szolovjov egy keresztény nézőpontból indult ki, ez nem jelentett nála feltétlen egyházpártolást. Sőt, igyekezett más tanokat hirdető vallásokban is megtalálni azokat a pozitív, lényegi elemeket, melyek egy egyetemes szintézist létrehozhatnak.

– Miért lehet az, hogy rendszeralkotó filozófus létére igen keveset lehet róla hallani?

– Ez egy jó kérdés, és jó lenne, ha ezt mások is feltennék. Ugyanis a filozófia látóhatára Nyugat felé mutat. A keleti filozófiák közül legfeljebb csak a Távol-Kelet vallásfilozófiája hat. A későn kiérlelődő orosz gondolkodás időnként fellángol a magyar filozófiai közéletben, egy darabig divatos (ilyen volt a rendszerváltás körüli időszakban), majd elfelejtődik. Ennek egyik oka az, hogy jobban szeretjük az innovatívabb és perspektívákat jelentő filozófiákat előnyben részesíteni, míg az orosz bölcselés, akárcsak a magyar, egy kicsit fáziskésésben van.

– Mennyire volt nehéz megírni egy átfogó monográfiát – ráadásul magyar nyelven az elsőt – az életéről és munkásságáról?

– Nem volt könnyű. A monográfiának az volt a célja, hogy a magyar olvasóközönség számára is legyen egy olyan összefoglaló mű, amit ha elolvas, akkor betekintést nyerjen a szolovjovi gondolatvilágba és az orosz pszichológiába, kultúrkörbe. Emiatt is volt nehéz, hisz Magyarországon igen keveset tudunk róla. Másrészről viszont a 19. századi írók-filozófusok legtöbbjéhez hasonlóan ő is hatalmas hagyatékot hagyott hátra. Ezt feldolgozni, közvetíthetővé tenni szintén kihívást jelentett. A műnek bárki nekifoghat, aki pozitív attitűddel rendelkezik az orosz kultúra, az orosz irodalom irányába. Bár néhol nehézkesebb, filozófiai részeket is tartalmaz, aki komolyan veszi ezt a témát, túl tudja magát tenni azokon is.