Szabó Gábor szerint manapság nehéz megérteni és megértetni, hogy a természettudomány a tapasztalaton alapszik. Előadásában azt vázolta fel, hogy mit tanítsunk, illetve mit ne tanítsunk fizikából, természettudományokból a köz- és a felsőoktatásban.

„A fordított sorrend persze egyszerűbb volna. George B. Shaw mondta: egy rántottáról az első falat után meg tudom mondani, ehető-e, de ezen az alapon ne várja senki tőlem, hogy tojást tojjak. Az oktatás esetében is érvényes ez a megállapítás, viszonylag gyorsan megállapítható, hogy valami ehető-e vagy nem, azaz hatékony-e vagy sem, ám az ideális módszert rendkívül nehéz meghatározni” – kezdte az SZTE TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék professzora.

Eljutni a nem értésig

Az akadémikus leszögezte: tudományfilozófiai zagyvaságokkal semmiképpen sem szabad tömködni a fiatalok fejét, és ugyanígy kerülni kell a tudás látszatát keltő szaknyelv oktatását is. „Az a típusú oktatás, amely a megértésről nem beszél, csak szakkifejezéseket tanítja, bizonyítottan többet árt, mint használ. Ez a létező magyar valóság keretei között is így van. A diákok többségének sajnos a közoktatásban senki nem próbálta megmagyarázni, hogy ha valamit nem ért, akkor kérdeznie kell. Egyáltalán nem muszáj mindig mindent érteni, sőt: azok számára, akik nem érkeztek el a ‚nem értem’ élményéhez, a természettudományok befogadása csak gépies tanulás. Az egyik rosszabbul, a másik jobban tud memorizálni, de az egésznek nincs semmi értelme. Ha ez a tanítás, akkor a fiatalok járjanak inkább szabad levegőre, akkor jobban rendben lesz az egészségük...” – jelentette ki.

Egzakt unalom versus mesedélután?

Sokkal nehezebb a válasz arra a kérdésre, hogy mit és hogyan kell akkor tanítani. Szabó Gábor szerint hiába folyik mintegy száz éve iskolarendszerű fizikaoktatás Magyarországon, egyáltalán nem triviális, hogy mára mindenkinek tudnia kell, mit is kellene pontosan oktatni fizika címszó alatt. Az alapvető probléma ugyanis az, hogy az ember természettudományos gondolkodása sem magáról értetődő, azt is tanulni kell. A tudományos gondolkodás ráadásul végérvényesen kinőtte az idegrendszer ösztönös tudását, tehát – így az akadémikus – amit meg kell tanítani például fizikából, az messze több, mint amit az ember kapásból megért és meg tud oldani, ennek következtében pedig olyan dolgokról kell beszélni a fiataloknak, melyek a szemlélet számára képtelenségnek tűnnek.

„Meg kell értetnünk a tanítványainkkal, az emberi gondolkodásban az a csoda, hogy ilyen szerény, fogyatékos eszközökkel fantasztikusan messzire jutott, és az ösztönös tudás határai milyen messzire vannak attól, amit ma szervezett tudásnak nevezünk. Sikerült túllépni, meghaladni mindazt, amit az evolúció során megtanultunk a természetről. Mindezek tükrében a fizikatanár a középiskolában kétféle választás előtt áll. Vagy unalmas lesz, ugyanakkor egzakt, vagy pedig mesedélutánt tart mindenféle tudományos rendszer nélkül, de arról beszél, amiről a tanítványai kérdeznek. Ennek a dilemmának a feloldása a fizikatanítás művészete”– fogalmazott.

Szakmai és emberi hitellel

A fizikusprofesszor kiemelte: az igazi megértés élményét mindenképpen nyújtani kell tudni a gyerekeknek, természetesen valódi problémákon és kísérleteken, a közvetlen tapasztalatokon keresztül. Emellett akkor lehet eredményes a pedagógus munkája, ha szakmai és emberi hitele van tanítványai előtt. „A fizikát nem lehet megtanítani, elmagyarázni úgy, ahogy van. Meg lehet tanítani a fiataloknak a fizika alapjait, a gondolkodásmódot, lehet és kell is számukra nyújtani a megértés élményét, ám utána ugrani kell egyet. A fizikatanári pálya művészete, hogy ezt pontosan hol, mikor, milyen módon tesszük meg. Ugyanakkor szakmai és erkölcsi tőkével is kell bírni a tanítványok előtt, ezek nélkül a tanítás – akárcsak bármely más emberi tevékenység – nem lesz jó hatásfokú...”