Dr. Gulya Károly Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen biológusként végzett 1979-ben, ötödéves korában a Magyar Köztársaság ösztöndíjasa volt. 1979-től dolgozott a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. Három tanulmányúton összesen hat és fél évet töltött az Egyesült Államokban. 1983-1986 között az Arizonai Egyetem Orvoskarán posztdoktori ösztöndíjas volt, 1989-1992 között előbb Maryland-i Nemzeti Egészségügyi Intézetben két évig, majd a denveri Coloradoi Egyetem Orvoskarán folytatott kutatómunkát, végül 2002-ben fél évig Baltimore-ban a Johns Hopkins Egyetem Bayview Medical Centerben volt tanulmányúton. 1993-tól tanszékvezető a JATE Természettudományi Karának Állattani és Sejtbiológiai Tanszékén, 1995-óta egyetemi tanár. A 90'-es évek végén Széchenyi Ösztöndíjban részesült. 2004-től megbízott, majd 2007-től megválasztott vezetője az Általános Orvostudományi Kar és a Természettudományi és Informatikai Kar közös egységének, a Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszéknek.

– Mit jelent önnek ez az elismerés, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje?

– A tisztikereszt az egyetlen kitüntetésem, és nem is gondoltam, hogy valaha is ilyesmiben részesülök. Egy ilyen kitüntetés azért nagy elismerés, mert a mi szakmánkban a javaslatot a szűkebb szakma, a kollégák teszik. Pontosan ezért örültem neki és ezért volt megtisztelő. Engem a TTIK, illetve annak Biológia Intézete terjesztett fel. Úgy éreztem, ezzel professzortársaim, egyetemi feljebbvalóim értékelték az eddigi oktatói-kutatói munkámat. A tisztikereszt mellett van még valami, amire büszke vagyok, ha ez a szó egyáltalán helyénvaló itt, s ez egy díj. 2017-ben a TTIK Biológia Intézetében tanuló hallgatók szavazata alapján a kar Aranykréta Díjában részesültem. Míg a tisztikeresztet, ha úgy vesszük, a saját generációmtól kaptam, az Aranykréta Díj a jövő nemzedékének volt az elismerése. Mindkettőt nagyon értékesnek tartom, úgy érzem, kiegészítik egymást.

– Életének mely pontján döntött a biológus kutató pálya mellett?

– A Radnóti biológia tagozatára már azért jelentkeztem, mert vonzott a biológia, a gimnázium 3. évétől pedig egyértelmű volt, hogy a sejtbiológia és a sejt molekuláris mechanizmusai érdekelnek a legjobban. Másodéves biológus hallgatóként pedig már tudtam, hogy az idegrendszer molekuláris szintű működésének vizsgálatával szeretnék foglalkozni.

– Melyek azok a hangsúlyos pontok az életében, amelyek meghatározóak voltak?

– Pályafutásomra a gimnáziumtól a posztdoktorátusig nagy hatással voltak tanáraim és mestereim, ezúton is köszönöm nekik, hogy érdeklődésemet irányították. Mindegyikőjükkel nagy szerencsém volt, mert a kellő időben a legmegfelelőbb témán a terület legjobbjától tanulhattam. A gimnáziumban biológia-kémia tanárom Szécsi Szilveszter, az egyetemen Fehér Ottó élettanász professzor, az SZBK-ban, ahol diákkörösként dolgoztam, Halász Norbert neuromorfológus professzor voltak, akik gondozták érdeklődésemet és sok fontos dologra megtanítottak. Hálával tartozom munkahelyi főnökeimnek is, elsősorban Kása Péter professzornak, aki bevezetett a tudományos kutatás módszertanába és jó indítást adott, illetve Henry I. Yamamura és Paula L. Hoffman professzoroknak az Egyesült Államokban, akiknél 3-3 évig dolgozhattam. Ők hárman voltak azok, akiknek szakmailag a legtöbbet köszönhettem, akiknél olyan lehetőségeket kaptam, amelyek alapvetően meghatározták későbbi szakmai pályafutásomat. A tanítóimtól és mestereimtől jövő támogatás mellett mindig fontos volt számomra az az inspiráció is, amit pályatársaimtól, kollégáimtól vagy éppen a tanítványaimtól kaptam. De a legfontosabb támogatást a családomnak köszönhettem, akik munkámat mindig támogatták és segítették.

– Mit tekint szakmai tevékenységében a legnagyobb eredménynek?

– Sok szép szakmai kihívás ért pályafutásom során. Néha egy külföldi tanulmányút, máskor egy váratlan megfigyelés vagy új pályázati lehetőség módosította kutatási érdeklődésemet és állított egy új szakmai kihívás elé. Számomra ezek mindig érdekesek és örömtelik voltak. Először az idegsejtek felszínén lévő receptorfehérjék vizsgálatával foglalkoztam. Ezek a receptorok a jelmolekulákkal, például hormonokkal, neurotranszmitterekkel történő kapcsolódásuk eredményeként különböző, sejten belüli jelutakat aktiválhatnak, amelyek gyakran a gének megváltozott működését is okozhatják. A receptorok jellegzetességeivel, azok idegszöveten belüli eloszlásával és a neuronális génműködés szabályozásával foglalkozó vizsgálatokból kapott eredményeim képezték akadémiai doktorim anyagát. Ezek között voltak olyanok, amelyeknek jelentősebb szakmai visszhangja volt. Az elmúlt pár évben az idegsejtek mellett az idegszövet egy másik sejtféleségének, a mikrogliának a különböző élettani, kórélettani vagy kísérletes körülmények hatására bekövetkező válaszait tanulmányoztam, sok esetben tenyésztett mikrogliasejteken. Reményeim szerint ezek között is van olyan, amit érdemes volt megcsinálni. Természetesen ezeket a vizsgálatokat kollégáim, kutatópartnereim nélkül nem végezhettem volna el, így ez alkalommal is megköszönöm nekik munkájukat és támogatásukat. Amire viszont a legbüszkébb vagyok, az a több mint negyedszázad, amit tanszékvezetőként a TTIK-n a sejtbiológia oktatásával tölthettem, s az a pár ezer hallgató, akit erre tanítottam. Talán nem múlik el ez sem nyomtalanul.

SZTEinfo-Zombori Anett