SZTE magazin

nyito_Baranyi_Fruzsina

„A gyakornoki évek minden percét élveztem”- Interjú Baranyi Fruzsina végzett hallgatóval

Duális képzésen szerezte diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán Baranyi Fruzsina. A végzett hallgatót, aki állást is kapott a Kar partnercégnél, gyakornoki munkájáról és a duális képzés előnyeiről kérdeztük.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Baranyi Fruzsina, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán szerezte meg 2019. decemberében élelmiszermérnöki BSc diplomáját duális képzési formában. Tanulmányait 2016 szeptemberétől a Givaudan Hungary Kft. gyakornokaként végezte. Az SZTE MK végzett hallgatója, amikor jelentkezett az egyetemre sokat aggodalmaskodott azon, hogy friss diplomásként hogyan tud majd elhelyezkedni a munka világában. Nagyon szerette volna aktív gyakorlati képzéssel végig vinni az egyetemi éveit. Amikor meglátott egy duális képzéssel kapcsolatos szórólapot, egyből tudta, hogy ezt neki találták ki. Ettől a képzési formától elsősorban azt várta, hogy segít beilleszkednie a munka világába, szocializálódni egy céges környezetben és rutint szerezni a kollégákkal való együtt dolgozásban és kommunikációban.


Baranyi_Fruzsina_Szakdolgozati_tarolasi_tesztanyagok_lecsomagolasa_1


– A gyakornoki életem a termelésben kezdődött. Sorra megismertem minden folyamatunkat és technológiánkat a legapróbb részletekig. Így telt az első évem. Ezután bepillanthattam a gyártástervezés és az alapanyag-gazdálkodás rejtelmeibe. Ez egy 3 hónapos periódus volt. Ezt követően a raktárba kerültem, ahol komolyabb projektmunkákat tudtam támogatni és önálló feladatom is egyre több volt. Azóta is a raktár területén dolgozok – mondta Baranyi Fruzsina. Hozzátette: alaposan megszervezett oktatási tervvel és kijelölt mentorral fogadták, így a beilleszkedése is könnyen ment a munkahelyén.


Baranyi_Fruzsina_Prezentacios_verseny


– Az egyetemi képzésem kellően gyakorlati alapú volt, ezáltal remekül hasznosítható. Úgy gondolom, bár jelenleg eléggé az élelmiszeripar peremterületén dolgozok (logisztika, raktározás) minden nap hasznosítok valamit az egyetemen tanultakból – tudtuk meg a volt duális képzéses hallgatótól.


Azt is megkérdeztük a fiatal élelmiszermérnöktől, hogy kínáltak-e számára állást a gyakornoki helyén diplomájának megszerzését követően. – Igen, kínáltak. Shipping adminisztrátori pozíciót. Magyarul talán a legjobb kifejezés, hogy szállítmányozási munkatárs. Éltem a lehetőséggel, így amint lezárult a hallgatói munkaszerződésem átvettek teljes állású dolgozónak. Szállítmányozási munkatársként a készáru ellenőrzésével és megfelelő dokumentálásával, illetve fuvarozókkal való kommunikációval foglalkozok– hangzott a válasz.


Baranyi_Fruszina_Szakdolgozati_tesztinditas


– Ebben a pozícióban szeretnék maradni míg ki nem tanulom minden apró fortélyát. Ezután a termelés területére visszakanyarodva szeretnék újabb kihívások után nézni. Ami a legjobban érdekelne az a porlasztva szárító gyártástechnológiánk, amit volt szerencsém megismerni az első gyakornoki évemben, de ennél elmélyültebb ismeretekre szomjazom. Továbbtanulni is fogok mindeközben. A mérnök-közgazdász 2 éves képzést fogom elkezdeni szeptemberben levelezőn – mesélt terveiről Baranyi Fruzsina.


Az SZTE végzett hallgatója a duális képzési formát olyan fiataloknak ajánlja, akik nem sajnálják a szabadidejüket a leendő szakmájuk oltárán feláldozni, és ezáltal a mérnöki életbe a lehető leggyakorlatiasabb módon beletanulni. Azoknak, akik hajlandóak egy-egy bulit kihagyni egy sikeres projekt vagy egy kemény munkanap érdekben, akik mihamarabb otthonosan szeretnék érezni magukat egy céges kultúrában.


– A sikerek mellett, fontos, hogy az ember jól tudjon kezelni egy-egy kisebb kudarcot és ebből is tudjon profitálni valahogyan. Minden kollégához tisztelettel, alázattal forduljon az ember, mert akkor fogják igazán befogadni és szívesen tanítani – tanácsolja a pályakezdőknek Baranyi Fruzsina.

Újvári Gréta

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01