SZTE magazin

Karsai Krisztina: „Játszani jogi keretek nélkül is lehet”

„Nemes küzdelem a tarokkjáték, amiben még rossz lappal is lehet nyerni” – vallja Karsai Krisztina. Az SZTE ÁJTK tanára, egyetemünk oktatási rektorhelyettese könyvet írt a játékról, Európa Kupát szervezett Szegeden és az általa alapított Licit Akadémián tanítja a játékot.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Munkaidejükben egyetemistákat oktatnak, gyógyíthatatlan betegségek ellenszerét keresik, innovatív találmányok megálmodói vagy éppen a világűr rejtelmeit kutatják. Mire cserélik a fehér köpenyt munka után? Hogyan töltik szabadidejüket a Szegedi Tudományegyetem oktatói, kutatói? Rovatunkban ezt a témát járjuk körül. Ezúttal Karsai Krisztinát, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar tanárát, egyetemünk oktatási rektorhelyettesét kérdeztük.


- Mióta tarokkozik?

 

- Még gyermekkoromban édesapámtól és apai nagyanyámtól tanultam meg játszani, majd egy egyetemi sítáborban kezdtem el újra. Először a Herman kollégiumba jártam a sítáboros társasághoz, aztán jó néhányan megtanultak még a baráti körből, így áttevődött a kártyaparti az albérletbe. Később megismerkedtünk a szegedi játszóhelyekkel is. Valahogy 2000 tájékán odaszoktam a Belvárosi Klubba, hamar befogadtak az idősebb játékosok. Egyesületet is alapítottunk, Szegedi Kártya Klub néven, majd sok év után meg is szüntettük, hiszen rájöttünk, hogy játszani jogi keretek nélkül is ragyogóan lehet. Aztán 2005-ben megalapítottam az Egyetemi Licit Akadémiát, amelynek nyilvános ülésein azóta is gyakorlom e hobbit: játszom a játékot és ha valaki kéri, akkor tanítom is.


tarokk 

 

- Miért szereti, milyen pluszt ad?

 

- A tarokkjáték rendkívül változatos, nincs két egyforma leosztás, és persze nincs két egyforma játékos sem. Így aztán a humán és fortuna-faktorok szinte végtelen számú kombinációja alakulhat ki, megunni aztán nem lehet húsz év alatt sem. Jó partnerrel még rossz lapok esetén is élvezetes a meccs – nem szerencse, hanem ész kérdése. Hiányos ismereteink alapján, de a valószínűségi tényezőket és a többiek által szolgáltatott részinformációkat felhasználva hozunk stratégiai döntéseket – minden egyes leosztásban. Ráadásul még mindehhez az is járul, hogy e döntések célja az, hogy a másik két játékost legyőzzük – akik persze szintén a másik két játékost szeretnék legyőzni. Tehát nemes küzdelem a tarokkjáték, amiben még rossz lappal is lehet nyerni.

 

- Volt-e a tarokkal kapcsolatban valamilyen érdekes élménye?

 

- Az egyik legizgalmasabb és visszatérő élményem az, amikor külföldiekkel játsszuk ezt az igazi magyar játékot. Azt, hogy nemzetközi híre van, csak azután tudtam meg, hogy találkoztam osztrák és brit játékosokkal. Az osztrák klubot véletlenül szúrtam ki Bécsben, a Wiener Zeitung kártyarovatából. Felvettem velük a kapcsolatot, levelemre azonnali lelkes választ kaptam, így nemsokára már Szegeden rendeztük meg az első Európa Tarokk Kupát. A résztvevők közül külön érdemes megemlíteni John McLoadot, aki igen neves kártyaszakértő és világjátékos.

 

- A licithez és a bemondásokhoz szükséges magyar kártyás műszavakat a külföldi játékosok is kiválóan használják, sőt vannak olyanok is, akik már a magyar kártyás szólások közül is többet elsajátítottak és azokat ragyogóan alkalmazzák. Miközben egyébként egy szót sem beszélnek magyarul.

 

- Egy másik számomra nagyon értékes és egyben különleges élmény az, amikor a Frank László szerzőtársammal írt könyvünket kezembe veszem. Szűcs Édua tarokk inspirálta rajzai egyszerűen elvarázsolnak. Öröm látni ezeket a rajzokat, mindig feldobnak. Ahogy a fülszövegen is írjuk: Szűcs Édua képei, amelyek a „tarokkos hétköznapokat” ábrázolják, így a királyok, dámák és udvari bolondok világába adnak betekintést, elgondolkodtatóak és vidámak – ahogy a tarokk is.

 

- Mi a szakterülete?

 

- Büntetőjog. Elsősorban azzal foglalkozom, hogy miként változik és miként alakul át a társadalom hagyományos büntetőjogi, büntető igazságszolgáltatási alrendszere a globalizáció hatásainak és különösen az Európai Unió integrációs folyamatainak köszönhetően. Vizsgálom a társadalmi elvárásokat és azokat a büntetőjogi megoldásokat, amelyek az új kihívásokat megfelelő – emberi jogi és alapjogi szempontból is elfogadható – mederben tartva tudják megoldani, és persze elemzem a változtatások hatásait is. Ezen túlmenően gazdasági bűncselekményekkel foglalkozom a legtöbbet, így megjelenik munkásságomban a fogyasztók érdekeinek büntetőjogi védelmét célzó kutatás vagy éppen említhetném az innovációs büntetőjogi kutatócsoport munkáját is, amelyet tanszéki kollégáimmal hoztunk létre. Az oktatásban persze a büntetőjog és annak működéséhez – működtetéséhez - tartozó minden főbb bűnügyi jogágat gondozni kell, ezt teszem én is.


talar
Karsai Krisztina az SZTE Állam-és Jogtudományi Kar diplomaátadóján
 

 

- Van-e átfedés, kapcsolat a hobbija és a munkája között?

 

- Valójában és szerencsére nincs. De ha nagyon fontos lenne tartalmi kapcsolatot találni, akkor azt mondanám, hogy a magyar büntetőjogban két helyen is előjöhet a kártyázás: egyfelől az önbíráskodásnál, amelynek körében azzal szoktuk a hallgatókat izzasztani, hogy vajon a kártyanyereményre elkövetett erőszakos „behajtás” lehet-e jogosnak vélt követelés. Az egy dolog, hogy ehhez tudni kell a mögöttes polgári jogi szabályokat (azaz azt, hogy a nyertes a pénzt önhatalommal nem veheti el, illetve a vesztes azt önhatalommal nem veheti vissza, illetve ha önkéntesen teljesített a vesztes, akkor azt nem is követelheti vissza). Az viszont sokkal meglepőbb számomra, hogy a hallgatók egy része pontosan tudja, mi az a kártyaadósság vagy éppen nyeremény, a póker utóbbi évtizedben való ismételt térhódításának köszönhetően.

 

- A másik releváns büntetőjogi kérdés a tiltott szerencsejátékhoz kötődik, ugyanis annak űzése (szervezése) tilalmazott Magyarországon, a büntető törvénykönyv is megemlékezik róla. Mivel a tarokkot nemcsak pontban, gyufaszálban, zsetonban játsszák, hanem pénzben is, joggal merül fel a kérdés, hogy vajon nem minősül-e tiltott szerencsejátéknak ez a gyönyörűséges játék. Nos, nem. A szerencsejátékról szóló törvény szerint szerencsejáték minden olyan játék, amelyben a játékos pénz fizetése, vagy vagyoni érték nyújtása fejében, meghatározott feltételek fennállása vagy bekövetkezése esetén pénznyereményre, vagy más vagyoni értékű nyereményre válik jogosulttá. A nyerés vagy a vesztés kizárólag, vagy túlnyomórészt a véletlentől függ. Ezen attribútumoknak a tarokk nem felel meg, tehát meggyőzően állítható, hogy a tarokk nem szerencsejáték. Így aztán tiltani sem kell.



Fotók és szöveg: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés

SZEM_2019_HUN_borito SZEM_2019_ENG_borito

AlmaMater_Magazin_2019_telAlma_mater
Szteminarium_2019klinika_magazin_2019_osz