SZTE magazin

Kiemelt_PPalma_20160510

Emberközpontúság a való életben és a sorok között

Immár három könyvvel a háta mögött készíti újabb írásait jelenleg is Pásztor Pálma, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának negyedéves hallgatója. Történelem és személyes konfliktusok keverednek történeteiben, előtérbe helyezve, csak úgy, mint az orvoslásban, úgy írásaiban: az embert.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Tanulmányait tekintve az idei évet, túllépve az alapozó tárgyakon, már a komolyabb klinikai tárgyakkal tölti Pásztor Pálma. Az SZTE ÁOK negyedéves hallgatójának érdeklődési körében azonban, épp úgy, mint szépirodalmi írásaiban, a pszichológia-pszichiátria irányvonal került előtérbe, ezen az úton haladva készíti jelenleg Tudományos Diákköri dolgozatát.

 

SZTE – lehetőségek tárháza

Az egyetem nyújtotta „szabadság” ösztökélte, hogy minél több területen kipróbálja magát. Így kapott az alkalmon, amikor például a szegedi egyetem bölcsész kara keresett újságírót.


_MG_9225


„2013-ban találkoztam először a Bölcsővel, ugyanis új munkatársat kerestek. Jelentkeztem és be is fogadtak maguk közé. Kulturális vonalon mozgok, illetve interjúkat készítek. Most, csaknem egy éve, mielőtt az előző főszerkesztő elment volna, engem kért fel a helyére” – idézi fel Pásztor Pálma az izgalmakkal teli időszakot. Alkalomszerűen más egyetemi lapoknál is tevékenykedik.

 

Emberi lélek, a sorok között

„Irodalmibb” vonalat is képvisel az ifjú újságíró-főszerkesztő. Történelmi korokba és az emberi sorsok olykor megrendítő, olykor felemelő történeteibe pillanthatunk regényeiben és elbeszéléseiben. Eddig két könyve, a Nyughatatlan lélek, és A duellátor nyomtatásban, Az utolsó igazi lovag című műve pedig e-könyv formájában látta meg a napvilágot. Ez utóbbi kiadási lehetőséget egy, a Kossuth Kiadó által meghirdetett pályázat nyomán sikerült elnyernie.

Mítoszok és mondák körében nevelkedett kiskorában, majd ugorva az időben, regényei már az 1300-as években játszódtak. Jelenleg egy spanyol történelmű tárgyú művön dolgozik, melynek még az elején tart, s amely immár az 1500-as évek világába kalauzolja majd az olvasóját.”Mindig is érdekeltek az emberek, az emberi sorsok” – fogalmazott Pálma. Ez az érdeklődés vált szét e különös két irányba.


_MG_9199

 

Irodalomra hangolt orvosok

„Igen jó kapcsolatot ápolok a csoporttársaimmal” – említi Pálma. Rendesek és érdeklődőek munkásságával kapcsolatban, vannak, akik követik pályáját.

A orvostanhallgatók kari újságjában, a Pulzusban is publikál alkalomszerűen, hol versekkel, hol interjúkkal hallatva hangját. Nem csak szaktársaitól, de sokan másoktól is kapott visszajelzéseket munkáival kapcsolatba, melyek összességében pozitívak, és szerencsére építő kritikát is tartalmaztak. Ezek az írói pálya felé kacsingató orvostanhallgató igyekszik is megfogadni, beilleszteni írói gyakorlatába.

 

Litauszki Ágnes

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01