Előadónkról

Prof. Dr. habil. Szakály Sándor történész,

VERITAS Történetkutató Intézet


Foto_Szakaly_Sandor

Dr. Szakály Sándor történész, az MTA doktora, A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának tagja.

1980-ban történelem-könyvtár szakos bölcsészdiplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Még ebben az évben a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tudományos segédmunkatársi állást kapott, ahol megkezdte tudományos munkásságát.

Doktori oklevelét 1982-ben szerezte meg, 1990 óta pedig a történelemtudomány kandidátusa lett.

1991. május 1-től a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Legújabb- és Jelenkortörténeti Osztály vezetője lett, majd 1992. augusztus 1-től 1997. július 31-ig az intézmény Bécsi Kirendeltségének vezető-helyetteseként dolgozott. 1997 és 1999 között a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos főmunkatársa, majd 2000. december 31-ig az intézmény főigazgatója volt. 2004. augusztus 1-jétől az év végéig a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának tanácsadója, főlevéltárosi besorolásban. 2005. márciusa és 2006. márciusa között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában dolgozott tudományos kutatóként.

2006 óta a Magyar Tudományos Akadémia doktora, valamint a „történelemtudomány habilitált doktora”.

2006. április 1-től a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Társadalomtudományi Tanszékének tudományos szaktanácsadója, 2007 szeptemberétől egyetemi tanára. 2009–2010-ben a veszprémi Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának professzora. 2011 és 2013 között a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, a Történelemtudományi Doktori Iskola alapítója és vezetője. 2013-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, tudományos rektorhelyettese és az NKE Rendészettudományi Karának, egyetemi tanára egészen kormányzati kinevezéséig. 2014. január 2. óta a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója egyben a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára.

Fő kutatási területe az 1919 és 1945 közötti Magyarország történelme, az ország második világháborús szereplése, a volt magyar rendvédelmi szervek története, valamint a jelzett időszak politika- és sporttörténete.