Prof. Dr. Katona Tamás
egyetemi tanár
SZTE ÁJTK-SZTE GTK
1948-ban született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Leningrádi Tudományegyetemen végezte, ahol jeles eredménnyel szerzett matematikus oklevelet. Egyetemi doktori fokozatot közgazdaságtudományból summa cum laude minősítéssel a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen kapott 1978-ban. A demográfia tudomány kandidátusa 1984-ben lett, és 1998-ban közgazdaságtudományból habilitált.
Pályáját a közigazgatás és a felsőoktatás határozza meg. A Központi Statisztikai Hivatal volt az első munkahelye, tíz évig tudományos segédmunkatárs és tudományos munkatárs volt a KSH Népességtudományi Kutató Intézetében. majd újabb tíz évig a KSH intézményének, az Állami Népességnyilvántartó Hivatalnak volt a főosztályvezetője, illetve hivatalvezető helyettese. A hivatal 1990-ben a Belügyminisztériumhoz került, ahol az Informatikai Hivatal vezető helyettesi, majd megbízott vezetői tisztségét látja el. 1995-ben visszakerül a KSH-ba, ahol 1998-ig az elnöki tisztet tölti be. 2003 és 2004 között a miniszterelnök helyettes kabinetfőnöke, illetve kabinetfőnöke. 2004 és 2010 között pénzügyi területen dolgozik: a Pénzügyminisztérium államtitkáraként, valamint a Magyar Államkincstár elnökeként. 2010 óta a Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottságának tagja.
1978 és 2000 között a Marx Károly /a Budapesti/ Közgazdaságtudományi Egyetem Statisztikai tanszékének félállású tanársegéde, adjunktusa docense, 2001 és 2010 között az ELTE Statisztikai tanszékének vezetője. 1996 óta a József Attila Tudományegyetem, illetve a Szegedi Tudományegyetem Statisztikai tanszékének docense, 1999-től professzora, 2013-ig a tanszék vezetője. A közgazdaságtudományi doktori iskola törzstagja, 8 évig a közgazdaságtudományi doktori tanács elnöke. 2010 óta az egyetemi Szenátus tagja.