nyito_ujraelesztes_2019

Az SZTE SBO szervezésében új szegedi újraélesztési rekord született

Az SZTE SZAKK Sürgősségi és Betegellátó Önálló Osztály (SBO) szervezésében 2450 fő részvételével új szegedi újraélesztési rekord született a Városi Sportcsarnokban. A verseny alatt a gyerekek az újraélesztés alapszintű technikáját is elsajátították.

Egy új szegedi rekord felállítása mellett az alapszintű újraélesztés technikáját sajátíthatták el szegedi diákok az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (SZAKK) Sürgősségi és Betegellátó Önálló Osztály szervezésében a Városi Sportcsarnokban megtartott nagyszabású, a Te kezed is menthet életet! című versenyen. Az október 3-i programban szakemberek útmutatásai és szemléletes bemutatója után fokozatosan, lépésről lépésre tanulták meg a gyerekek, hogyan segíthetnek egy bajbajutott emberen a mentő kiérkezéséig.

 

ujraelesztes_2019_3


A grandiózus, közel két órás rendezvényen három szegedi középiskola, a Deák Ferenc Gimnázium, a Radnóti Miklós Gimnázium, valamint az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola közel kétezer diákja vetésforgószerűen cserélődve, egymást váltva 200 bábun egyszerre 2 percig gyakorolta az újraélesztési metódust, miközben dr. Lóczi Gerda főorvos minden egyes váltásnál elmondta a legfontosabb lépéseket: „Rakd oda a füledet az orrához, nézd a mellkasát, hogy emelkedik-e! Számolj tízig! Ha nincs légzése, akkor azonnal kezdjük a mellkas-kompressziót! Rakd össze a két kezedet, és rakd a szegycsont közepére és nyomd a mellkast! Mindenkinek egyenes legyen a könyöke! Derékból csináld! Egy és két és há és négy és öt, egy és két …” Ezalatt a bábuk mellett szakemberek figyelték, hogy a diákok megfelelően végzik az instrukciókat, és segítették a begyakorlást.

 

ujraelesztes_2019


A jól szervezett programon mintaszerű fegyelemmel és figyelemmel végezték el a gyerekek az instrukciókat, a többiek pedig – a kézilabda meccsek hangulatát idézve – lelkesen drukkoltak a jó szereplésért.

Buresch Györgyi, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi és Betegellátó Önálló Osztály intenzív és sürgősségi szakápolója, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője kérdésünkre hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek megismerjék az újraélesztést, ugyanis ezt nem lehet elég korán kezdeni. Szeretnék elérni, hogy ha hirtelen egy bajbajutott emberrel találkoznak, nem félnének, hanem bátran és gyorsan cselekednének. – Tudjuk, hogy az első 3-5 perc a legfontosabb, utána drasztikusan csökken a beteg esélye a túlélésre, ezért a segítségnyújtás gesztusát és gondolatát is szerettük volna népszerűsíteni ezzel a rendezvénnyel. Ha látunk egy földön fekvő embert, oda kell menni hozzá és meg kell nézni, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy részeg – fogalmazott a szakápoló, aki reméli, hogy a gyerekek otthon a szüleiknek is továbbadják majd az itt tanultakat.

 

ujraelesztes_2019_2


A program egy új, az „Adott helyen, egyszerre végzett legtöbb újraélesztési gyakorlat” Guinness-rekord-kísérlet felállítására is alapul szolgált. Míg két évvel ezelőtt 982 fő végzett egyszerre újraélesztési gyakorlatot, addig most – Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület regisztrátora hitelesítésével – 2450 gyerek közreműködésével sikerült megdönteni a korábbi eredményt.

 

Az első helyezettnek járó fődíjat, egy defibrillátort a Radnóti Miklós Gimnázium képviselője vette át. A két másik iskola, a Ságvári és a Deák 100-100 ezer forinttal lett gazdagabb. Dr. Pető Zoltán egyetemi docens, az SBO vezetője kérdésünkre a rendezvény végén a fantasztikus eredmény mellett a mintaszerű szakmai összefogást hangsúlyozta. – Jó volt látni az iskolák és a tanárok lelkesedését. Köszönjük a segítségét a sok külsős társszervezetnek, a rendőröknek, a tűzoltóknak, a katasztrófavédőknek, a katonáknak és a mentőszolgálat embereinek. Az SBO 40 munkatársa mellett pár osztállyal kivonultak az SZTE Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola diákjai, valamint az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar hallgatói. Csodálatos volt látni ezt a példaszerű együttműködést, ami már önmagában is győzelem – tette hozzá az osztályvezető.


 

SZTEinfo: Lévay Gizella

Fotók: Tikvicki Dóra