2021. október 19.
2021. október 19-én, kedden, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban találkozhattak a hallgatók a munkaerőpiaci szereplőkkel. A személyes jelenlétet lehetővé tevő rendezvényre nagy volt az igény a hallgatók és a kiállítók részéről is.
Több mint 40 standon kínáltak tájékoztatókat, termékmintákat és konkrét válaszokat a regionálisan és országosan is meghatározó cégek, valamint szervezetek az SZTE Karriernapokon. A multinacionális élelmiszeripari szereplőtől a Magyar Honvédségen át a légitársaságig vagy gyógyszergyárig sokféle munkáltató élt a lehetőséggel, és elhozta a Szegedi Tudományegyetemre a szolgáltatását. Már a nyitás után sokan voltak kíváncsiak a 2021-es kiállítókra.
Idén újdonságnak számított, hogy már az SZTE József Attila Tanulmányi és Informatikai Központ épülete előtt találkozhattunk kiállítókkal: az egyik legnagyobb autópari szereplő egy, luxusautóval és olyan autókra specializálódott mesterséges intelligenciát fejlesztő cég, amely a saját területén világviszonylatban is élen jár.
A rendezvényt Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy az esemény egy új kezdet az SZTE számára is, hiszen a modellváltással az egyetem is egy vállalkozássá válik, így a jövőben még fontosabbak lesznek a céges együttműködések. Az SZTE a hazai és a nemzetközi egyetemekkel versenyzik, és ebben a versenyben kulcsfontosságú, hogy hogyan tud a hallgatói számára olyan lehetőségeket ajánlani, amelyek segítségével már az egyetemi évek alatt kapcsolatba kerülhetnek vállalatokkal, és személyes tapasztalatokra tehetnek szert. Cél, hogy létrejöjjenek duális képzések, gyakorlóhelyek, legyenek közös kutatások és projektek, akár közös cégek is, hiszen már erre is van lehetőség és példa is – mondta el Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja.
Az SZTE Karriernapot megelőzően és a karriernapon is izgalmas témákkal, munkaerő-piaci készségfejlesztést célzó képzésekkel várta a hallgatókat az SZTE Karrier Iroda. 2021. október 14–18. között egyéni tanácsadásokon és kiscsoportos, interaktív workshopokon vehettek részt az érdeklődők. A tanácsadóktól személyre szabott segítséget kaphattak a pályatervezéshez, mesterszakválasztáshoz, önéletrajzuk tökéletesítéséhez, a pozitív interjúélmény megalapozásához, a stílusos megjelenéshez. Az élményalapú, tapasztalati tanulásra fókuszáló workshopok további két témában ajánlottak kitekintést, fejlődést: a rövid, frappáns, magabiztos bemutatkozásban (Elevator Speech) és a gyakorlatra való felkészülésben, hogy a szükséges lépések előkészítése után bátran akcióba lendülhessenek a fiatalok.
A rendezvényen a TIK Kiállítói Terében elismert szaktudású előadók avatták be a pályakezdőket az első munkába állás pszichológiai összefüggéseibe, majd az aktuális munkaerőpiaci trendekbe, kifejezetten a frissdiplomás lehetőségekre fókuszálva. A résztvevők megtudhatták, milyen felületen, hogyan érdemes bemutatkozniuk, megnyerő CV-t és LinkedIn profilt létrehozniuk. A fiatalok megismerhették a 3+1 lépés technikáját, és felvértezhették magukat a bértárgyalásra is.
Az SZTE nem titkolt célja, hogy minden téren a dél-alföldi régió nélkülözhetetlen, megkerülhetetlen szereplője legyen. Az intézmény egy 100 éve Szeged és a régió fejlődéséért működő negyedik generációs egyetem, amely nagy horderejű, gazdaságélénkítő programok motorja és zászlóshajója. Szintén cél, hogy az SZTE aktív kezdeményezője legyen a térség versenyképességét fokozó valamennyi innovációnak.
Az SZTE Karriernapok kiemelt célja, hogy minél szélesebb körű együttműködés alakuljon ki a Szegedi Tudományegyetem és partnercégei között.
Aki lemaradt a Karriernapokról, az a rendezvény honlapján még megtalálja a kiállítók elérhetőségeit, illetve azt, hogy pontosan milyen munkaerőt keresnek az adott cégek.
SZTEinfo
Fotó: Bobkó Anna