A Kisfaludy Lajos Alapítvány elismerésében részesült Hohmann Judit, a Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetének vezetője.
A Farmakognóziai Intézet vezetője 2018. június 21-én Budapesten, a Kisfaludy Lajos Alapítvány díjátadó ünnepségén Dr. Hudecz Ferenc akadémikustól vehette át „A magyar gyógyszerkutatásért” plakettet. A Kisfaludy Lajos Alapítványnak kiemelkedő szerepe van a hazai gyógyszerkutatással kapcsolatos munka támogatásában, illetve a kiváló, nemzetközileg is magas színvonalú kutatási eredmények elismerésében. Az Alapítvány Kuratóriuma évente pályázatot ír ki fiatal kutatók számára, amelyre nemzetközi folyóiratban megjelent, gyógyszerkutatással kapcsolatos publikáció benyújtásával lehet pályázni.
A pályázat díjátadó ünnepségének felkért plenáris előadója Hohmann Judit professzor asszony volt, aki előadásában a magasabb rendű növényeket, gombákat és mohákat, mint biológiailag aktív vegyületek gazdag forrásait mutatta be. Az Alapítvány névadójának, Kisfaludy Lajos akadémikusnak a munkássága is kötődik a természetes eredetű anyagok kutatásához, hiszen az agyi vérkeringést elősegítő vinpocetinnek az előállítását és farmakológiai vizsgálatát először Szász Kálmán, Kisfaludy Lajos, Lőrincz Csaba, Kárpáti Egon és Szporny László szabadalma írta le.
SZTEinfo