_MG_9192

Beiskolázási kampányt indított a Szegedi Tudományegyetem

Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül a természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő programsorozatot indított a Dél-Alföldi régióban a Szegedi Tudományegyetem. A 2017/2018-as őszi szemeszterben mintegy 30 közoktatási intézményben mutatkozik be az SZTE.

esza_felso

esza_felsoA kihelyezett nyílt napokon az érdeklődők diákok, tanárok, szülők információt kapnak a Szegedi Tudományegyetemen induló szakokról, specializációkról, a hallgatói életről, valamint a felsőoktatás területén történt változásokról. A programsorozaton az SZTE iránt érdeklődők első kézből tájékozódhatnak a felvételi eljárásról, az egyetem képzési kínálatáról, a hallgatói szolgáltatásokról, ösztöndíjakról, a szegedi szálláshelyekről, a kulturális és sportolási lehetőségekről.


A helyszínek többségén a rendezvény része az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar előadása, melyen a diákok kísérletekkel, bemutatókkal bővített, interaktív, kötetlen beszélgetésen vehetnek részt. A nyílt napokon az SZTE Mérnöki Karának oktatói is bepillantást nyújtanak hivatásuk rejtelmeibe. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség tagszervezeteinek egyike (például Ericsson, MOL, National Instruments) is tart interaktív, csoportos, a diákokat is bevonó, mobilapplikációval támogatott előadást. Ezeken a diákok a személyes élmények megszerzésén túl részletesen megismerhetik egy-egy vállalat tevékenységét, betekinthetnek a céges kultúrába, mérnöki élettörténetekbe.


Település
Iskola
Időpont
Szentes Horváth Mihály Gimnázium 2017. október 26.
Csütörtök, 12:30
Békéscsaba Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 2017. október 27.
Péntek, 9:30
Makó József Attila Gimnázium 2017. november 7.
Szerda, 9:00
Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola 2017.november 8.
Kedd, 12:00
Szekszárd Garay János Gimnázium 2017. november 8.
Szerda, 9:00
Tótkomlós Jankó János Általános Iskola és Gimnázium 2017. november 9.
Csütörtök, 12:00
Kecskemét Katona József Gimnázium 2017. november 10.
Péntek, 9:00
Kecskemét Bolyai János Gimnázium 2017. november 10.
Péntek, 12:00
Bácsalmás Hunyadi János Gimnázium és Szakiskola 2017. november 13.
Hétfő, 8:45
Szarvas Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 2017. november 15.
Szerda, 12:00
Kiskunfélegyháza Móra Ferenc Gimnázium 2017. november 16.
Csütörtök, 12:00
Gyula Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium 2017. november 17.
Péntek, 11:00-13:00
Orosháza Táncsics Mihály Gimnázium 2017. november 21.
Kedd, 10:00-13:30
Cegléd Kossuth Lajos Gimnázium 2017. november 22.
Szerda, 12:00
Csongrád Batsányi János Gimnázium 2017. november 24.
Péntek, 8:30
Sarkad Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskola 2017. november 27.
Hétfő, 7:30
Kalocsa Szent István Gimnázium 2017. november 28.
Kedd, 9:00-12:45
Szeghalom Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola 2017. december 1.
Péntek, 12:00
Baja III. Béla Gimnázium 2017. december 4.
Hétfő, 9:40
Hódmezővásárhely Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium 2017. december 5.
Kiskunhalas Bibó István Gimnázium 2017. december 6.
Szerda, 11:30-14:50
Kiskunhalas Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma 2017. december 20.
Tiszakécske Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 2017. december 22.
Péntek, 12:00


A kihelyezett nyílt nap sorozat 2018 januárjában vajdasági állomásokon folytatódik. Jövő év január végén a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba, a szintén a Tisza-parti városban található Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskolába, valamint az Egészségügyi Középiskolába, valamint a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba várják a továbbtanulás előtt álló fiatalokat.


Miért az SZTE?

A Szegedi Tudományegyetem mintegy 23 ezer hallgatójával Magyarország egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is magasan jegyzett felsőoktatási intézménye. Az SZTE tizenkét karán és Tanárképző Központjában az élethosszig tartó tanulás jegyében sok száz alap-, mester-, osztatlan és doktori képzéssel, felsőoktatási szakképzéssel, szakirányú továbbképzési és felnőttképzési programmal várja a hallgatókat és tanulni vágyókat. Az intézmény valamennyi tudományterületen színvonalas képzéseket kínál az egészségügyi szakoktól kezdve a bölcsészeti, gazdasági, jogi, természettudományi és pedagógusképzésen át az agrár, mérnöki és művészeti programokig – egyes szakterületeken angol, német, francia nyelven is.


A szegedi egyetemen évente több mint 5500 magasan képzett, nyelveket beszélő fiatal szerez a munkaerőpiacon is jól hasznosítható diplomát. A frissen végzettek több mint háromnegyede három hónapon belül dolgozni kezd, fél éven belül pedig csaknem 90 százalékuk munkát talál, 85 százalékuk teljesen vagy nagyon elégedett a Szegeden töltött évekkel, több mint 87 százalékuk pedig ajánlaná is az intézményt másoknak.

 

A program „A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című (EFOP-3.4.4-16-2017-00015) pályázat keretében valósul meg.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Horvath_FiorellaHorváth Fiorella - MK, műszaki menedzser

Főként a közösségi élet vonzott a Szegedi Tudományegyetemre. Műszaki menedzser szakon tanulok, az fogott meg benne, hogy a dolgok műszaki és a gazdasági részébe is bele tudok látni. Ráadásul nagyon jó lehetőségek vannak az egyetemen például: egy logisztikai tárgy keretében például elutazunk Brüsszelbe, hogy feltérképezzük az ottani repülőteret. Az itt tanulók valóban egy kis csapatot alkotnak. Viszonylag kevesen járunk az MK-ra a többi karhoz képest, ezért ismert mindenki mindenkit, és mindig egymás segítségére tudunk lenni. Ráadásul a diákélet is fantasztikus, csak ajánlani tudom mindenkinek.


Fűrész ZsófiaFűrész Zsófia – ÁOK – orvos

Szeged rengeteg lehetőséget nyújt a diákoknak egyaránt a szórakozás, kultúra, és a munkavállalás terén is. Annak ellenére, hogy vidéki egyetem, az oktatás színvonala eléri a pesti egyetemekét, sőt szerintem még túl is szárnyalja azokat. Nagyon szeretek itt tanulni, nagyon szeretem, hogy ilyen nyugis, barátságos maga a város is.





További hallgatói vélemények >>>