kiemelt_kutatokejszakaja

Háromszáz program a Kutatók Éjszakáján a Szegedi Tudományegyetem szervezésében

A természettudomány, a társadalomtudomány az élettudományok érdekes területeit ismerhetik meg, látványos előadások és laborlátogatások részesei lehetnek azok, akik részt vesznek az idei Kutatók Éjszakája SZTE szervezte programjain Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Minden rendezvény ingyenes.

A Szegedi Tudományegyetem minden eddiginél több oktatója, kutatója és hallgatója szervezi a Kutatók Éjszakája szegedi és hódmezővásárhelyi programjait. Az érdeklődőket – az óvódásoktól a felnőttekig – 2017. szeptember 29-én délután négy és éjfél között várják mintegy 300 programmal csaknem száz helyszínen.


A kutatók ünnepe a Kutatók Éjszakája: az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. A programok látogatásához tudományos előképzettség nem szükséges.


Az SZTE programjai között idén találhatók korhatárosak – 16 éven felülieknek szólók -, emellett újdonság, hogy az egyes helyszínek befogadóképességét is feltüntettük.

A szegedi programok és a hódmezővásárhelyi kínálat egyaránt megtalálhatóak a honlapon, ahogyan a szegedi és vásárhelyi főszereplők – kutatók, oktatók, hallgatók – bemutatkozói is. Az esemény szervezői folyamatosan jelentkeznek friss hírekkel a Facebookon. Minden program ingyenes!


A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága idén is elkészíti a nyomtatott programfüzetet, amelyet szeptember második felében kapnak meg a szegedi és vásárhelyi általános és középiskolák.


ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZAA programok az EFOP-3.4.4-16-2016-00015 azonosítószámú A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban című projekt keretében valósulnak meg.