A tér és idő a filozófiában és a művészetben

Előadónkról

Prof. Dr. Gyenge Zoltán tanulmányait a szegedi jogi karon végezte, majd az ELTE-n szerzett filozófus diplomát. A végzést követően az SZTE (korábban: JATE) Filozófia Tanszékén dolgozik, amelynek 2008-tól tanszékvezető egyetemi tanára. A végzése után ösztöndíjas a Bécsi, majd a Heidelbergi Egyetemen. Előbb kandidátusi fokozatot szerzett, majd habilitált. 2005-ben szerezte meg az MTA Doktora fokozatot. Tanított Szegeden kívül Budapesten, Debrecenben, Veszprémben, valamint több európai egyetemen tartott vendégelőadást, vett részt nemzetközi konferencián, többet maga szervezett. Többek között Koppenhágában, Weimarban, Naumburgban, Metzben, vagy éppen Frankfurtban. Széchenyi Professzori Ösztöndíjas, majd Széchenyi István Ösztöndíjban részesült. Művei itthon és külföldön neves kiadóknál jelentek meg. Monográfiát írt Schellingról és Kierkegaard-ról. Ez utóbbi (Kierkegaard élete és filozófiája) megkapta a könyvszakma nívódíját jelentő Fitz Díjat. Külföldön a Walter de Gruyter, Vrin vagy a Mohr adta ki írásait, jelenleg egy a Palgrave gondozásában megjelenés alatt áll. A német idealizmus, Nietzsche és Kierkegaard mellett elsősorban művészetfilozófiai kérdések érdeklik. Ebben a témakörben jelent meg a Kép és mítosz című műve 2014-ben, amely a Typotex Kiadónál az „év Könyve” címet nyerte el, majd ennek második kötete 2016-ban, a Kép és mítosz II.

A Magyar Filozófiai Társaság elnöke 2014-2018-ig, a Deutsch-Ungarische Gesellschaft für Philosophie alapító tagja, a Søren Kierkegaard Skrifter (Koppenhága) magyar kiadásának szerkesztője. Schelling és Kierkegaard több művének fordítója. 2012-ben jelent meg a Pszeudo Kierkegaard álnéven írt könyve, A megfordult világ, amelyet a kritikák legalább annyira a szépirodalom mint a filozófia körébe soroltak.

Prof. Dr. Gyenge Zoltán jelenleg az egyetem Filozófiai Doktoriskolájának vezetője, a Magyar Rektori Konferencia Bölcsészeti Bizottságának társelnöke, illetve a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja.

A tér és idő a filozófiában és a művészetben

A tér és idő a természettudományok körébe tartozik – véli mindenki. Ez igaz, de a filozófia sokkal korábban foglalkozott vele, mint a tudományok. Bizonyos felvetései pedig (pl. Kant) meg is előzték a tudósokat. Az idő /és tér a filozófia egyik legfontosabb kérdése volt és maradt. Ugyanakkor érdekes Martin Heidegger megjegyzése, miszerint az idő a „metafizikai rendszerek rossz lelkiismerete”. Mit jelent vajon? Vagy mennyiben más a fizika tér és idő fogalma, mint a filozófiáé vagy művészeteké? Egy biztos: a tudományok mellett a képzőművészet idő és a tér ábrázolása mögött mindig ott van háttérben e kettő filozófiai fogalma.

Az előadás áttekintést kíván nyújtani az „idő” filozófiai értelmezéséről, a görögök idő-fogalmából (Platón) kiindulva és összevetve a metafizika „múlt”-ra történő irányultságával. A gondolatmenet a nagy metafizikai gondolkodók közül legkiérleltebb formában Szent Ágostonnál a következő kérdésekben körvonalazódik:

- hogyan lesz a pillanat az idő atomja? Valamint az ezzel összefüggő kérdésekkel:

- mit tett a teremtő a teremtés előtt? Volt-e idő a világ keletkezése előtt? Mit jelent az egyidejűség?

Ez utóbbi kérdések jelenléte remekül kimutatható a reneszánsz festészetben.

A modern idő- és tér felfogás Kanttól számítható, amelyet Hegel és Schelling helyez ismét új kontextusba. Azonban az idő radikális átértelmezése, és az egzisztenciához kapcsolása Søren Kierkegaard nevéhez köthető, mivel nála váltja fel a „múlt” orientációját (vö. an-amnézisz) a „jövő”-re irányuló létezés (vö. ismétlés, Gjentagelsen), amely utóbbi a modern művészet megváltozott ábrázolásával van összefüggésben. A tér- és időszemlélet a reneszánsz és barokk, de különösen a szürrealista festészetben festészetében alapkérdés, a tér bizonytalansága az idő felbomlását is magával hozza. Ezt a folyamatot mutatjuk be olyan festők alkotásain keresztül, mint például Cranach, Tiziano vagy René Magritte.