Szegedi Tudományegyetem TUDÁSPORTÁL

A Földünk népessége a 19. század elején érte el az 1 milliárd főt, az elmúlt fél évszázadban viszont minden 12-15 évben ennyivel növekedett, s napjainkra 7,6 milliárdra nőtt. A rohamos népességnövekedés hatalmas környezeti terhet jelent bolygónkra. Kimerülő természeti erőforrások, hatalmas méretű környezetszennyezés, a Föld egyre több részén tapasztalható vízproblémák, az erdőirtás, a természetes élővilág nagymértékű pusztulása/pusztítása, a globális klímaváltozás, a természeti és társadalmi okoktól vezérelt migráció egyre nehezebb helyzetbe hozza napjaink és a következő generáció emberét. Az emberi tudás robbanásszerű fejlődése, néhány eredményes nemzetközi megállapodás némi reményt jelenthet számunkra. Kérdés azonban, hogy mennyire vesszük komolyan környezetünk figyelmeztető jelzéseit, és van-e időnk és egységes, globális politikai akarat az igen összetett környezeti krízis leküzdésére?

Rakonczai János (1950) egyetemi tanár, az MTA doktora. Földrajz-földtan szakon végzett a szegedi József Attila Tudományegyetemen (1974), majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szakmérnöki másoddiplomát szerzett (1983). Pályájának elején az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Alföldi Csoportjánál (Békéscsaba) természeti földrajzi kutatásokat végzett (1974-1987), majd a Békés Megyei Tanács/Önkormányzat tudományos titkára volt. 1995-től a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék oktatója. Több cikluson át volt az SZTE földtudományi szakterületének, majd a Környezettudományi Intézetének vezetője, a TTIK Kari Tanács, illetve több kari bizottság tagja. Mintegy 15 tantárgy szakmai tartalmát dolgozta ki (és tanította/tanítja) az SZTE-n. A Környezettudomány MSc szakfelelőse, a Környezettudományi doktori iskola törzstagja, a Szegedi Akadémiai Bizottság Föld- és Környezettudományi Szakbizottság elnöke, számos sikeres pályázat témavezetője. Számos társadalmi megbízatása közül kiemelhető a Nagyalföld Alapítványban betöltött szerepe, melynek kuratóriumi tagja és elnöke, majd másfél évtizeden át igazgatója volt.

1975-ben egyetemi doktori, majd 1989-ben kandidátusi, 2013-ban MTA doktora címet szerzett.

Kutatási területe korábban az emberi tevékenység tájra gyakorolt hatásainak vizsgálata, belvíz-kutatás. Az elmúlt két évtizedben a klímaváltozás hazai következményeit kutatja, mely szakterületnek az egyik hazai megalapozója.

Több mint 20 könyv szerzője vagy szerkesztője (így pl. Globális környezeti problémák 2003, Globális környezeti kihívásaink 2008), tudományos közleményeinek száma mintegy 200.

A Földünk népessége a 19. század elején érte el az 1 milliárd főt, az elmúlt fél évszázadban viszont minden 12-15 évben ennyivel növekedett, s napjainkra 7,6 milliárdra nőtt. A rohamos népességnövekedés hatalmas környezeti terhet jelent bolygónkra. Kimerülő természeti erőforrások, hatalmas méretű környezetszennyezés, a Föld egyre több részén tapasztalható vízproblémák, az erdőirtás, a természetes élővilág nagymértékű pusztulása/pusztítása, a globális klímaváltozás, a természeti és társadalmi okoktól vezérelt migráció egyre nehezebb helyzetbe hozza napjaink és a következő generáció emberét.

Az emberi tudás robbanásszerű fejlődése, néhány eredményes nemzetközi megállapodás némi reményt jelenthet számunkra. Kérdés azonban, hogy mennyire vesszük komolyan környezetünk figyelmeztető jelzéseit, és van-e időnk és egységes, globális politikai akarat az igen összetett környezeti krízis leküzdésére?