TDK Hírek

2014. december 02.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar Tudományos Diákköri Konferenciát rendez 2014. december 3-án. A diákok két szekcióban tartják meg előadásaikat.

2013. június 19.

Oklevelet kaptak a XXXI. OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójának díjazottjai és témavezetőik június 19-én az SZTE Gazdaságtudományi Kar aulájában.

2013. május 10.

A Duna Televízió 2013. május 11-én (szombaton) 19:00-kor a Határtalanul magyar című műsorában egy félórás adásban számol be Bert Sakmann Nobel díjas kutató szegedi látogatásáról, az OTDK XXXI. konferenciának a Szegedi Tudományegyetemen rendezett szekciói munkájáról.

2013. május 03.

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói 11 első, 9 második, 6 harmadik helyezést szereztek meg. Négy dolgozatot első különdíjjal, kettőt másodikkal jutalmaztak a XXI. OTDK Biológiai Szekció versenyében.

2013. május 03.

A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Művészeti és Művészettudományi Szekcióját április 2–4. között rendezték Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán.

2013. május 03.

Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán rendezték április 16–18. között a XXXI. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekcióját.

2013. május 03.

A XXXI. OTDK Fizika, Földtudományok és Matematika Szekcióját április 18–20. között rendezték a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi és Építőmérnöki Karon. A Szegedi Tudományegyetemről 3 tagozaton 27 hallgató vett részt. Öt első, hét második, öt harmadik díj született. Heten különdíjat kaptak, hárman dicséretben részesültek.

2013. április 22.

Április 18–20. között Veszprémben, a Pannon Egyetemen rendezték a XXXI. OTDK Közgazdaságtudományi Szekcióját. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara az intézményi rangsorban a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara után a második helyen végzett, 26 bemutatott dolgozatunkból 20 díjat nyert.

2013. április 19.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karáról 41 hallgató vett részt a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A hallgatók 5 szekcióban mutatták be dolgozataikat. Kilenc első, hét második, kilenc harmadik helyet szereztek meg. Tíz hallgató különdíjban részesült.

2013. április 06.

Történelmi témájú műveket olvas – derült ki a 2013. április 1-5. között Szegedre látogató Bert Sakmannról. A Nobel-díjas fiziológus találkozott az 1956-os MEFESZ egyik alapítójával, sétát tett Szegeden, elzarándokolt a C-vitamint szülőhelyén kialakított Szent-Györgyi emlékszobába, beült az ópusztaszeri emlékpark iskolapadjába.

2013. április 06.

Vajon a testnevelést oktatók „nem rendes” tanárok? Hogyan lehet megelőzni a civilizációs betegségeket? Miért okoz nagyobb örömöt a hip-hop a kézilabdázásnál? – többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a hallgatók. A XXXI. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióján izgalmas előadásokat hallhattunk.

2013. április 06.

Az ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztóval április 6-án lezárultak Szegeden a XXXI. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának programjai.

2013. április 06.

Életre szóló élmény – így jellemezték a résztvevők a XXXI. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekcióját. Az eredményhirdetést 2013. április 5-én tartották a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában.

2013. április 06.

A tudomány is sportszerű versengés – hangzott el 2013. április 4-én a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában. Plenáris üléssel kezdődött a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciója. Itt mutatták be a Hajós Alfréd-tervet.

2013. április 04.

Rangos megmérettetésként értékelték a szakemberek a XXXI. OTDK Biológiai Szekcióját, melynek ünnepélyes zárására április 4-én került sor a Hotel Forrásban.

2013. április 04.

A XXXI. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekció zsűrije, vendégei és az előadó hallgatók idén először a szegedi Dóm tér tövében, egy óriási fehér sátorban fogyaszthatták el reggelijüket, ebédjüket és vacsorájukat a rendezvény ideje alatt. A helyszínen faggattuk őket élményeikről.

2013. április 04.

A magyar felsőoktatási testnevelés és sport 2013 és 2020 közötti szakmai programját a XXXI. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióján mutatták be a Szegedi Tudományegyetemen.

2013. április 04.

„Már a hallgatói tudományos diákköri munka is csírája lehet egy reformfolyamatnak” – mondta el Kiss-Tóth Emőke, az orvos- és egészségtudományi szekció társelnöke az április 3-i tagozati ülések után. Értékelésében kifejtette, a szekció mind a 11 tagozatán színvonalas munkák születtek.

2013. április 04.

Miként használható a majoránnából nyert illóolaj fertőtlenítésre és élelmiszerek tartósítására? Hogyan hatnak a szintetikus drogok a memóriára? A XXXI. OTDK Biológiai Szekciójának tagozati ülésein hasonlóan érdekes kérdésekre kerestek választ a verseny résztvevői.

2013. április 03.

Bert Sakmann, a XXXI. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának meghívott Nobel-díjas vendége április 3-án három szegedi középiskolába is ellátogatott, hogy beszélgessen a jövő generációjának tudósaival.

2013. április 03.

Idén először külön alszekcióban versenghetnek a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekcióján belül az általános orvosok, a gyógyszerészek, a fogorvosok és az egészségtudományi képzési terület hallgatói. Április 3-án bepillantottunk a fogorvos-tudományi tagozat munkájába.

2013. április 03.

Két történelmi esemény miatt is csodálja Magyarországot Bert Sakmann, a szegedi OTDK-ra ellátogató Nobel-díjas tudós: az egyik a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének 1956-os megalakulása, a másik pedig az ország szerepvállalása a vasfüggöny 1989-es lebontásában. Mindezekről, valamint régi és új kutatásairól is beszélt az OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának nyitó előadásán.

2013. április 02.

Venetianer Pál, az MTA rendes tagja, az SZBK korábbi főigazgatója, az SZTE címzetes egyetemi tanárának az emberi genomról tartott előadásával nyílt meg a XXXI. OTDK Biológiai Szekciója április 2-án a Hotel Forrásban.

2013. április 02.

A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány a szegedi tudományos élet feltételeinek javításáért, a kutatói utánpótlás-nevelés segítéséért jött létre, a tehetséggondozásban szorosan kapcsolódva a tudományos diákköri mozgalomhoz.

2013. április 02.

A tapasztalatok azt mutatják, a TDK-sok sokra viszik, „legrosszabb esetben” rektor lesz belőlük – fogalmazott Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke az OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának megnyitóján. Az április 2-től 5-ig tartó rendezvényre több mint 700 résztvevő regisztrált.

2013. március 26.

Az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencia kapcsán Szabó Imre, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar dékánja hangsúlyozta, hogy a tudomány iránti igazán mély elköteleződés milyen fontos egy kutatói munka elkészítésében.

2013. március 26.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, Szendrő Péter az OTDK március 25-i, szegedi nyitányán portálunknak azt mondta: a mai fiatalok is vannak olyan tehetségesek, mint elődeik.

2013. március 25.

Megnyitotta a sort az állam- és jogtudományi szekció – március 25-én Szegeden kezdődött el a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia. A megnyitón Klinghammer István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára köszöntötte a résztvevőket.

Ide kerüljön a blokk címe

Ide kerüljön a blokk tartalma