Az OTDK művészeti szekciójában is arattak a szegedi hallgatók

A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Művészeti és Művészettudományi Szekcióját április 2–4. között rendezték Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán.

A Szegedi Tudományegyetemről 17 hallgató ért el helyezést. Egy első, három második, négy harmadik díjjal, valamint két különdíjjal térhettek haza.

Craft tagozaton harmadik helyezett lett Szabó Nelli, az SZTE JGYPK hallgatója. Felkészítő tanára Kovács Keve volt. A Festészet tagozat első csoportjában első helyezett lett Herédi-Szabó Tibor, az SZTE JGYPK hallgatója. Felkészítő tanára Sinkó János volt. Szobrászat kategóriában második helyezett lett Szabó Nelli, az SZTE JGYPK hallgatója. Felkészítő tanára Kovács Keve volt. Harmadik díjat nyert Miklós Gergő, az SZTE JGYPK hallgatója. Felkészítő tanára Benesné Gerle Margit volt. Szintén harmadik díjat nyert Gruber Fruzsina, az SZTE JGYPK hallgatója, felkészítő tanára szintén Benesné Gerle Margit.

Zenei előadás – ének kategóriában második helyezett lett Kontra Leila, az SZTE ZMK hallgatója. Felkészítő tanára Újváriné Illés Mária volt. Harmadik helyezett lett Tarnai Dávid és Töreky Katalin (SZTE ZMK), akiket Pál Tamás készített fel. Zenei előadás – ütő, fúvós, vonós, gitár tagozaton második helyezett lett Kovács Viktória, az SZTE ZMK hallgatója. Felkészítő tanára Újváriné Illés Mária volt. Különdíjat nyertek Hasan Karadag, Mehmet Erman Mete, Pieczarka Flóra, az SZTE JGYPK hallgatói Népzene, pop-rock tagozaton. Felkészítő tanáruk Asztalos Bence. Banyó Enikő, Lukács Klaudia, Mikita Ferenc, Szűcs Aladár, Varga Balázs, Zimmermann Klára, az SZTE JGYPK hallgatói zenei előadás – ének tagozaton ugyancsak különdíjban részesültek. Felkészítő tanáruk Szabady Józsefné volt.

 

SZTEinfo

Ide kerüljön a blokk címe

Ide kerüljön a blokk tartalma