SZIIV verseny 2017


A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézete már harmadik alkalommal hirdetett versenyt a középiskolás diákok számára, ahová ezúttal már két szekcióban is vártuk a jelentkező diákok pályamunkáit.


SZIIV


Műszaki informatika szekcióba olyan pályamunkák beérkezését vártuk, melyeknél csupán egy kikötés van: a feladat ne csupán programozási feladatból álljon. A diákoknak meg kellett építeni, vagy már meglévő elemekből össze kellett állítania egy rendszert (elektronikai, robotikai, vezeték nélküli rendszerek, biológiai jelek mérése és feldolgozása, stb...), amely működtetéséhez szükséges szoftvert is a diákoknak kellett elkészítenie.

 

Informatika szekcióba olyan pályamunkákat vártunk, amelyekben a diákok egy szoftvert készítenek el. A fejlesztéshez tetszőleges programozási nyelv és programozói függvénykönyvtár is használható volt. A szoftver kategóriáját illetően nem tettünk megkötést, lehet játék, asztali számítógépen futtatható alkalmazás, webes alkalmazás, mobil applikáció, vagy Kinect-es alkalmazás.



A verseny megrendezésére 2017. április 7.-én került sor. A versenyen a következő eredmények születtek:

Műszaki informatika szekció:

 

I. díj: Rakéta Csapat - Járó Ádám, Jakab István, Gilicze Kristóf: "Vízzel hajtott rakéta valós idejű adatgyűjtő és kiértékelő rendszerének fejlesztése" Felkészítő tanáraink: Gilicze Tamás - Méréstechnika, Giliczéné László-Kókai Mária - Informatika, Szabó László - Fizika, Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Csongrád

 

II. díj: Ardudroid - Kocsis Zoltán Soma, Putz Koppány Norbert, Nánai Ádám: "Intelligens szénmonoxid érzékelő és vészhelyzeti segélyhívó" Felkészítő tanár: Zsigri Attila, Tatabányai SZC Szent Imre Gimnáziuma és Szakgimnáziuma - Esztergom

 

III. díj: SZVIIT - Szvoreny Viktor, Illés Illés Tamás: "Next Generation Switch" Felkészítő tanár: Kőrösi Gábor, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

 

Különdíj: ERROR - Finta Imre, Szakali Benedek: "Smart Truck Swarm modell" Felkészítő tanár: Kiss Róbert, Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét

 

Informatika szekció:

 

I. díj: Bencsik Blanka - Bencsik Blanka: "Gépjárművezetés biztonságnövelése képfeldolgozás alkalmazásával" Felkészítő tanár: Kőrösi Gábor, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta

 

II. díj: Ali Arszen - Ali Arszen: "Safe Kid Zones" Felkészítő tanár: Kőrösi Gábor, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

 

III. díj: Virtual Entertainment - Gál Patrik: "VR Escape Room" Felkészítő tanár: Tekse Marianna, Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok

 

Különdíj: SootSoft - Korom Richárd: "Company Manager" Felkészítő tanár: Szöllősi Béla, GYSZC. Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma, Orosháza



A 2017-es SZIIV versenyről további részletes információ ITT érhető el.