Kutatók Éjszakája 2009 - Szeged

kutatok_ejszakaja_logoA 20. század egyik legjelentősebb tudósa, Albert Einstein egyik híres mondásában úgy fogalmazott magáról: "Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi".

Erre a gondolatra hivatkozik a Kutatók Éjszakája fesztivál 2009-ben, amikor újra színes és ingyenes programokkal, érdekes, kipróbálható látnivalókkal és máskor nem látogatható helyszínekkel várja mindazokat, akiket érdekel a tudomány. A Kutatók Éjszakája egy egész Európában méltán népszerű fesztivál, amelynek során a világ újabb szeleteinek megismerésén dolgozó emberekkel, pályájukkal, eszközeikkel és gondolataival ismerkedhetnek meg az érdeklődők úgy, hogy közben érdekes programokon vesznek részt, maguk is tevékenyen.
 
A Kutatók Éjszakája elsősorban a 10-18 éves diákok körében szeretné növelni a tudományos karrier vonzerejét, de a programokra az összes korosztályt várjuk, hiszen a tudományos munka eredménye igen erősen befolyásolja mindannyiunk életét.
 
EYCI-color_HUA Kutatók Éjszakájára minden év szeptemberének utolsó péntekén kerül sor, legközelebb 2009. szeptember 25-én.

A Tempus Közalapítvány az elmúlt 4 évben egyre bővülő partnerséggel együttműködve szervezi ezt a tudományos-szórakoztató fesztivált. 2009-ben 18 városban rendeznek meg közel 500 izgalmas, interaktív programot.

A Szegedi Tudományegyetem kutatói több helyszínen is várják színes, érdekes programjaikkal az érdeklődőket.

www.kutatokejszakaja.hu
 

Kutatók Éjszakája kisfilm-pályázat

„NEM VAGYOK KÜLÖNÖSEBBEN TEHETSÉGES, CSAK SZENVEDÉLYESEN KÍVÁNCSI”
(Einstein)
Illik rád ez a mondat? Érdeklődsz a világ dolgai iránt? Szeretsz utánajárni, mi van a jelenségek hátterében? Esetleg az is megfordult már a fejedben, hogy kutatói pályára lépj? Mutasd meg ezt másoknak is egy kisfilmben!
 

Az előző évek programjai