SZTE magazin

kiemelt_bramskoncert

50 év után először csendült fel a Brahms mű Szegeden

Negyedik állomásához érkezett az SZTE Alma Mater és a ZMK közös Brahms hangversenysorozata. A ZMK művészei a Kar Fricsay Ferenc hangversenytermében mutatkoztak be, az est házigazdája, ismét Marton Árpád, újságíró,kritikus volt. A koncert után Zsigmond Zoltán zongoraművészt kérdeztük.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az előadás során többek közt egy olyan mű is elhangzott, ami Szegeden az elmúlt fél évszázadban nem volt élőzenekari előadásban hallható.


Az est Brahms Esz-dúr trió Op.40 című kürt-trióval vette kezdetét, amit Kecskés György, Masopust Péter és Zsigmond Zoltán előadásában hallhattuk. Brahms igencsak költői – fogalmazott Marton Árpád. - A sűrűsége, a töménysége, az összetettsége a költészettel rokonítható, nagyon filozofikus. A házigazda felolvasta Paul Verlaine – A kürt szava az erdő fele csap című versét, mintegy ráhangolódásul a zeneműre. Az először intenzív, erőteljes dallamok később lassabb, lágy hangzásba váltottak, majd ismét mozgalmasság volt jellemző a darabra.


Ezután következett a Változatok egy Haydn-témára Op.56/a című mű, melyet két zongorán hallhattunk Zsigmond Zoltán és Zsigmondné Pap Éva előadásában. ­– A romantika igazi nagy tragédiája, hogy felfedezi az ember saját magához, a történelemhez, a tünékenységhez való viszonyát, és ezáltal egyfajta távolságot önmagához (…) Azt gondolom, hogy ez a fajta életérzés, ez a fajta hasadtság, örök nosztalgia az, ami a századtörténetben talán az egyik elsőként jelent meg Brahms műveiben – vezette fel a darabot a házigazda.

A zongoramű elhangzása után egy rövid szünet következett, majd ötven év után csendült fel először az f-moll zongoraötös Op.34 című darab Masopust Péter, Nagy Enikő, S. Dobos Márta, Sin Katalin és Zsigmond Zoltán előadásában. A zenemű előtt ismét Paul Verlaine egyik versét, a Prológus-t hallhattuk, amely remekül készítette fel a hallgatóságot az azt következő fantasztikumra. A zenekar előadásának a közönség oly mértékben hatása alá került, hogy egy-egy darabrész elhangzása közti csendben még egy tű leejtését is hallani lehetett volna a teremben.


Az est végeztével Zsigmond Zoltán zongoraművészt kérdeztük az előadókról, a hangversenyekről és a darabok kulisszatitkairól.


- Hogyan készülnek fel az előadók egy-egy ilyen nagyszabású koncertre?

- A kezdetek kezdetén természetesen először tisztázzuk azt, hogy mi is lesz a program, mit szeretnénk játszani az elkövetkező egy évben. Tulajdonképpen ugyanúgy készülünk fel rá, mint bármilyen más hangversenyre – egyénileg tanuljuk meg a szólamot, mindenki saját maga, egyedül. Ezután összeülünk, és megpróbáljuk közös nevezőre hozni az elképzelésinket.


- Mennyi időbe telik a felkészülés egy fellépésre?

- Nehéz megmondani, mindenkinek más, de azt hiszem, az minden előadónak a magánügye, hogy mennyit dolgozik, mennyit készül. A legfontosabb talán a munka, a művészi teljesítmény, az akarás intenzitása, ezek azok a tényezők, amik a leginkább befolyásolják a felkészülési időt.


- Milyen más helyeken szoktak még fellépni a művészek?

- Ez nagyon változatos! A Zeneművészeti Kar oktatói járják a világot. Például Masopust Péter, a Kamarazene Tanszék vezetője éppen most tért vissza egy Egyesült Államokban rendezett koncertjéről. A többi zenész ugyanígy van, ahogy időnk engedi, utazunk sok különböző helyre a világban.


- Mi alapján választják ki az aktuális zeneszerzőt, akinek darabjait bemutatják a hangversenysorozat keretében?

- Sokszor történik ez úgy, hogy megnézzük a naptárt, és ha valamelyik neves szerzőhöz kötődik évforduló, akkor az ő műveit játsszuk – így volt ez tavalyi Bach szériával is. Az idei Brahms–koncertek nem dátumhoz kötöttek voltak, sokkal inkább befolyásolta az, hogy az apparátus, aki játszott, most ért rá egyszerre – nos, az élet gyakorlati dolgait is figyelembe kell venni.


- Fellépés előtt szokott még jelentkezni izgalom?

- A mai koncert záró száma, az f-moll zongoraötös az elmúlt fél évszázadban nem hangzott el Szegeden. Ez nem véletlen – hiszen ez a darab emberfeletti teljesítményt követel minden előadótól. A hangszerek lehetőségeinek, és az emberi teljesítőképességnek egyaránt a felső határát súrolja, és ilyenformán az ember nem is tudja, izgulhat-e még egyáltalán. Talán ahhoz lehetne hasonlítani az érzést, ahogyan egy sportoló készül az olimpiára – amikor elkövetkezik a verseny pillanata, már nincs helye izgalomnak, csupán a teljesítményre koncentrál.


SZTEinfo: Kósa Boglárka

Fotó: SZTE Alma Mater

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés

SZEM_2019_HUN_borito SZEM_2019_ENG_borito

AlmaMater_Magazin_2019_telAlma_mater
Szteminarium_2019SZEM_klinika_2020_01