„Valami nagy megilletődöttség

szokott erőt venni rajtam,

valahányszor ott járok a szalontai

Arany János-múzeumban…” – kezdődik Kányádi Sándor: Arany János kalapja című verse. „… S ott a fogason a kalapja…

(…)

… Fölpróbáltam. Nyakamig ért.

Nagy volt, szörnyen nagy és örök.

Néztem, néztem, s még tán el is mosolyodtam:

No de sebaj, belenövök.”

A nagyszalontai hangulatot idéző, és sok alkotónak az Aranyhoz való viszonyát kifejező költeményt is Németh György Attila, az SZTE ÁJTK joghallgatójának a tolmácsolásában hallhatta a közönség a XIV. Egyetemi Tavasz rendezvény első, még a hivatalos megnyitó előtti programjának nyitányaként.

Az Arany János születésének 200. évfordulós ünnepség-sorozatába illeszkedik Miklosovits Lászlónak az Arany Jánoshoz kötődő illusztrációiból rendezett tárlat. Az SZTE Kulturális Iroda, valamint a Tiszatáj folyóirat együttműködésének az eredményeknt rendezett kiállítás rendhagyó megnyitóján azt is megtudhattuk: Miklosovits László Aranyról készült munkáinak 90 százaléka látható a nagykőrösi emlékhelyen.

Kilátás a Csonkatoronyból

Az „Arany János 200” című tárlat rendhagyó nyitányán a szilágysági és bihari tájról, a családi és egyéb kötelékekről, a hagyományról és az alkotás folyamatáról, az élménygyűjtésről és a látásmódról is beszélgetett az alkotóval, Miklosovits Lászlóval az irodalomtörténész Szörényi László.

– Nem illusztrátori, hanem látomásos fantáziával megáldott művész Miklosovits László – jelentette ki Szörényi László a nagyszalontai Csonkatoronynak a halál és az örökkévalóságra utaló ábrázolásaira mutatva.

– Mi köti a zalai születésű grafikust a második hazájává lett bihari-szilágysági tájhoz? – kérdezett Szörényi László. Válaszában Miklosovits László mesélt Zsigmond-korabeli felmenőjéről, aki hétszilvafás nemessé lett Érmihályfalván… A Miklosovtis család históriája mellett az Arany Jánoshoz fűződő kötelékek is szóba kerültek. Kiderült: a nagyszalontai Csonkatoronybeli múzeum évfordulós ünnepe közös élménye volt Miklosovits Lászlónak és Szörényi Lászlónak. Sőt: éppen ennek az egykori programnak a hatására született a Szegedi Tudományegyetemen most bemutatott grafikák egy része – árulta el a kép- és tervezőgrafikusként tevékenykedő művész.

Páratlan etalon

– A magyar irodalomban Arany János olyan fogalom, aminek nincs párja! Ő az etalon – jelentette ki Miklosovits László, aki gyűjti azokat a költeményeket, amelyek Aranyról vagy Aranyhoz szólnak. A körülbelül ötven vers közül 15 költemény ihlette azokat a grafikákat, amelyeket Szegedre hozott a Zalaegerszegen született művész.

Egyedi az a jelenség, az az egyöntetű tisztelet, ami Arany Jánost övezi. Ez az Arany születésének 200. évfordulóját ünneplő esztendőben azt is jelenti, hogy Csíkszeredától Balatonfüredig, az ország számos folyóirata és napilapja emlékezik verssel és lélekemelő programmal. – Várhatóan a legújabb költő-nemzedéket is megihletik Arany János versei és munkássága. Mert ha nagy és fontos dolgokról esik szó, akkor nincs mese, visszafordulunk Aranyhoz – fogalmazott Szörényi László. Az irodalomtörténész megosztotta hallgatóságával felfedezését: Tompa Mihály is szólt Aranyhoz, Aranyról - még egyik versében is.

– Hűnek kellett maradnom ahhoz, hogy az itt idézett versek Aranyhoz íródtak vagy Aranyról szólnak. Ugyanakkor tudomásul kellett vennem, hogy ki az, aki írta a költeményt, miközben magam is hozzáadtam magamat ezekhez a grafikákhoz. Ráadásul e képekben az is benne foglaltatik, hogy én még abba a generációba tartozom, amelynek tagjai előtt olyan grafikus nemzedék alkotott – Kass Jánostól kezdve Würtz Ádámon át Szalai Lajosig –, amelynek tagjait etalonnak, igazodási pontnak tartottam, ezért e művészi vonulatot folytatva „belecsempésztem” e stílusjegyeket is az Arany-illusztrációs sorozatomba – válaszolt Miklosovits László. Szörényi László ugyanis felvetette: az SZTE tárlatán látható képek úgy teljes értékű képzőművészeti alkotások, hogy közben azokon az ihlető versek is élnek.

Az „Arany János 200” című tárlat rendhagyó nyitányán készült fotók itt megtekinthetőek.

A naplórészlettől az őszikékig

Az Albertirsán élő és alkotó művész elmesélte: a nagyszalontai Dánielisz Endre irodalomtörténész Arany Jánossal kapcsolatos kutatásait megismerve egyre pontosabbá vált benne a költő portréja. Példaként említette: immár nem csak azt tudja Aranyról, hogy precíz és spórolós, talpig becsületes és megbízható ember hírében állt, hanem – Arany naplójába lapozva – azt is köszöni neki, hogy – mivel a templom előtti koldusnak adott adományának az összegét is rögzítette, így – Albertirsát beemelte az irodalomtörténetbe.

– Hogy került kapcsolatba a könyvkiadással? – kérdezte az irodalomtörténész a grafikust. A válaszból megtudtuk: a 17 évesen árván és így magára maradt ifjúnak Zalaegerszegről el kellett költöznie. Az így megnyílt nagyvilágba indulva első útja Budapestre vezetett. Az akkori könyvhéten ismét feltámadt benne a vágy, hogy Hegedűs Géza történelmi regényeit illusztrálhassa. Aztán véletlen ötlettől vezérelve ment a Magyar Ifjúság szerkesztőségébe, onnan az Élet és Irodalom szerkesztőségébe vetődött, ahol találkozott az oly nagyra tartott Nagy Lászlóval. – Arany: A walesi bárdok című költeményének a sorai jutottak eszembe:

„… Ajtó megől fehér galamb,

Ősz bárd emelkedik…” – idézte a sorsdöntő találkozás pillanatát a grafikus. Nagy László válogatott az ifjú Miklosovits-grafikákból, amelyek később az ÉS címlapján jelentek meg…– madarat lehetett volna velem fogatni – emlékezett illusztrátori pályája kezdetére. – Első találkozásuk végén Nagy László megemelte a telefont, miután megkérdezte, van-e Pesten szállásom… Így következett Ágh Pista, Lázár Ervin, vagyis „ágyról ágyra” jártam a kortárs magyar irodalom szereplőinek otthonában… Tőlük kaptam a tanácsot: „Moldova Zsuzsát keresd a Móra kiadónál” – folytatódott a pályaív története. – Igaz, az ilyen „senki fiának”, mint én voltam akkoriban, végig kellett járnia a kiadói illusztrátori „szamárlétrát”, ami a Móránál a Delfin-könyvek, az Európánál az Európa-zsebkönyvek címlapjával indult…

E szép történetre rímeltek Nagy László: Arany úr, az őszikék, meg én című versének sorai.

„A vers nagyon együtt él velem”

– A grafikusnak Babits, Radnóti, Márai és Madách-illusztrációi miatt is fölmerül a nézőben és olvasóban a kérdés: a többi íróhoz és költőhöz képest Arany milyen ihletforrása Miklosovitsnak? – kérdezett Szörényi László.

– A vers nagyon együtt él velem. Rengeteg könyvet olvastam, hiszen magányos srácként, apa nélkül nőttem föl… Úgy emlékeznek rám a kortársaim Zalában, hogy jött az utcán egy mappa – fölül egy fej, alul két láb… Ilyen figura voltam…. Nekem az irodalom a családot jelentette. Mintákat adott egy olyan korban, amikor a külvilágba lépve minden szürke volt – rajzolt szavakkal is Miklosovits.

Az élmények jelentőségét magyarázva hangsúlyozta: minden fiatalnak figyelmébe ajánlja az öregeket és a padlásokat. – A nagyapám cókmókjai között – a cserkészkalap, a dzsemborikról szóló évkönyvek mellett Aranytól Zichy Mihályon át Flaubertig mindent megtaláltam – sorolta. – Munkáscsaládból érkeztem, de olyan családból, amelyikben megvolt a „polgárrá levés” igénye. De nem a „fogyasztó-zabáló”, hanem az „értelmes-alkotó” polgár típusa volt az eszményünk. Kifejezi ezt az a családi szólás, mely máig a fülembe cseng: „Fiam, lehet, hogy szegények vagyunk, de koszosak soha...” Mikor a padláson kinyitottam Arany balladáinak kötetét, akkor számomra a világ megszűnt létezni. Helyette megkaptam a nemzettudatot: bármilyen a világ, van itt vitézség, becsület és nemes cél... Egy kissrác számára ez az igaz étek!

A szeretett képzőművészekről szólva fölmerült Picasso és Caspar David Friedrich neve. – Ami bennem furaság van, azt Caspar David Friedrich műveiben megtalálom… Azt mutatja, amit Máraitól okosodva tanultam: tessék felülről nézni a dolgokat és úgy megítélni! Így nézve és látva minden a helyére kerül. Próbálok ezzel a szemlélettel élni, mert így közelebb kerülök az igazsághoz…

Tájak és emberek

Zalaegerszeg, de Róma és Firenze is szóba került a grafikus és az irodalomtörténész beszélgetése közben. Miklosovits jó tanácsként említette, hogy a turista horizontális látásmódja helyett térbelileg kell viszonyulni mindenhez, ilyen mértékben kell nyitottnak lenni – nem csak Firenzében. A képtárba lépőnek pedig azt javasolta: ne akarjon minden látni, helyette szelektáljon és válogasson, álljon meg egy-egy alkotónál és alkotásnál: például Botticelli nőalakjainál vagy Leonardo „barna madonnájánál”.

Az irodalomtörténész szerint Miklosovits a tájat Juhász Gyulához hasonlóan képes megidézni. A megállapításra „rímelve” hangzott el Juhász Gyula: Arany nyomában című költeménye.

– Arany esetenként „kinéz” a Miklosovits grafikából… – állapította meg Szörényi László.

–… Mert mindenhol ott van Arany – olyan mértékben és formában, amit én elégnek tartottam. A jelenléte fontos, de a mérték az érdekes – húzta alá az alkotó, aki fontosabbnak tartja, ahogy grafikáiról Nagy László és Kányádi is „visszanéz”. Szerinte a portré olyanféle elem, mint a kézírás. Együtt működik a kettő…

–… Ha benne is van, meg ki is néz, annak az ikonográfiai értéke ajándék: Arany a donátor… - fűzte tovább a gondolatot Szörényi László, aki szerint, ha belefeledkezünk egy-egy képbe, akkor továbbgondolhatjuk a történetet…

– Egyidejűsítem a történetet: egyetlen képen ott az egész vers! – állapította meg munkámról Petőfi S. Sándor nyelvész, aki kép és szöveg viszonyát kutatva összehasonlította Arany János: Híd-avatás című versének a különböző korokban született illusztrációit – idézett egy régebbi történetet a grafikus. Ha egymás mellé tesszük a Zichy Mihálytól kezdve Miklosovits-ig készült Híd-avatás-illusztrációkat, megállapítható: mindegyiken rajta van a kor lenyomata. Miklosovits grafikáiról pedig még Keresztúry Dezső állapította meg: egybecsúsztat idő- és térelemeket…

A tér és a hely jelentőségét kiemelte a rendhagyó tárlatnyitón mintegy zárszóként elhangzó vers – József Attila: Arany.

„(…) Édes burgonyát föd darabos talaj –

Téged is födött így a gond meg a baj.

S gondoltad, mit gondolt csendjében a táj –

a hős el van vetve, teremni muszáj. (…)”

Lejegyezte: Ú. I.

Fotók: Bobkó Anna