- Mit ad neked egy vers, mit is jelent neked a versmondás?

-Hogy hozzám mit tesz már csak magában egy-egy vers, azt nem igazán lehet szavakban kifejezni és még nem is beszéltem magáról a kiállásról és a szavalás élményéről. Már egy-egy elolvasás után gondolatokat ébresztenek a versek, de szavalás közben valami egészen más történik. Azt szoktam mondani, hogy úgy szeretek kiállni, hogy miközben bemutatom a szerzőt és a címet, az első mondat után ne tudjam, hogy mi következik. Ez valahol félelmetes érzés, hiszen ott a lehetőség, hogy leblokkolok, de nekem megéri a kockázatot, mert ilyenkor valahogy megszületik bennem a vers. Nem csak elmondom a szavakat, nem csak megpróbálok kifejezni gondolatokat, amik bennem ébredtek a költő gondolatai nyomán, nem csak a betanult hangsúlyokat ismételem el, hanem megengedem, hogy a vers létrehozza magát bennem. Én pedig csak hagyom, hogy megszülessen. Ez az, ami számomra felbecsülhetetlen. Ez az, ami a jelenlévőknek a lehető legtöbbet tudja adni és ez az, amiért érdemes verset mondani.

- Mióta foglalkozol versekkel? Mióta méretteted meg magad versenyeken?

- Kilenc éves korom óta szavalok. Azóta már számos rendezvényen és szavalóversenyen részt vettem. Számomra minden egyes versmondás egy-egy élményt, élettapasztalatot hordoz magában, így nehéz kiemelni egy-egy alkalmat. Az első komolyabb megmérettetésemmég általános iskolásként 2009 márciusában volt, a Zentán megrendezett Radnóti Miklós szavalóverseny. Itt harmadik helyezést értem el.Három éve második helyezett lettem a bácsfeketehegyi „Arcok üveg mögött” elnevezésű műfordításokra reflektáló vers- és prózamondó versenyen. Szintén Bácsfeketehegyen, 2013-ban a Falusi Krónikán kiváló krónikásként jutottam tovább a kárpátmedencei illetve országos döntőbe.2013 novemberében a XVII. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozón második helyezést értem el majd, szülővásáromban, Zentán2014-ben a Wass Albert vers- és prózamondó találkozón első díjas lettem.

- Az SZTE Egyetemi Vers- és Prózamondó versenyre idén jelentkeztél először?

- Nem, korábban is megmérettettem már magam. Az Egyetemi Vers- és Prózamondó versenyen a 2015 tavaszi félévében első helyezést értem el, a 2016 tavaszi félévében harmadik helyezett lettem.

- Van kedvenc versed?

- Azt hiszem, képtelen vagyok egyet is kiemelni a versek közül. Mindig az lesz a nagy kedvenc egy időre, amelyikkel igazán nagy élményt szerzek. Most ilyen Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című verse, ami az Argentus kórussal tartott jótékonysági koncerten született meg egy egészen új és hihetetlenül gondolatébresztő formában.

- Mennyi ideig tart megtanulni egy verset? Van valami jó módszered a szövegek memorizálására?

-Az az igazság, hogy a versek az életemben körbe-körbe keringenek, így vannak olyanok, amiket már évek óta előveszek, és időnként elolvasok, vagy foglalkozom vele értelmezés szintjén, illetve vannak, amelyek egyszerre csak belecsöppennek az életembe és azt mondom, hogy "hű, ezt el kell mondanom!". Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ezeket a verseket pillanatok alatt megtanulom. Addig-addig gondolkodom rajtuk, foglalkozom a gondolatvilágukkal, hangulatukkal, hogy észre sem veszem és már egyes részeket fejből idézek fel, majd egyszer csak összeáll az egész. Ha el akarok készíteni egy verset egy adott alkalomra és az mondjuk amolyan "régi barát", akkor viszont azért tudom elkészíteni akár egy nap alatt is, mert már annyira benne van a tudatomban. Erőszakból, csak hogy előadjak valamit soha nem tanulok verset, így maga az összeállítási folyamat nem hosszú. Az viszont már más kérdés, hogy milyen hosszú időre van szükség ahhoz, hogy egy vers úgy megérjen, hogy előadás közben megszülethessen. Bizony ez pár év is lehet, de megfelelő élettapasztalattal a hátam mögött és a saját felfogásomhoz hasonló költői gondolatok rövidebb idő alatt is megérhetnek bennem. Egyébként különösebb módszert a memorizáláshoz nem alkalmazok, mert mire végiggondolom, hogy miről is van szó a versben, vagy akár ötvenedszer is újraértelmezem, akkorra bent van a fejemben. Ezt azonban valahogy soha nem érzem nagy munkának.

- Hobbiként tekintesz a versmondásra?

- Nem, ez nekem valahogy több mint egy hobbi. Úgy érzem, nekem ezzel a kezemben van valami, amivel hozzá tudok tenni a világhoz, amivel gondolatokat tudok ébreszteni az emberekben, amivel üzeneteket tudok tolmácsolni. Számomra ez inkább egyfajta hivatás, mintsem hobbi.

- A versmondás mellett mivel töltöd még a szabadidődet?

- Felsorolhatnék egy pár dolgot: a kóruséneklés, zongorázás, időnként felbukkanó zeneszerzés, egy ideig színészkedtem is. Szinte mindegyik a tanulmányaimhoz, illetve a jövőre vonatkozó elképzeléseimhez tartozik, így nem merem kijelenteni egyikről sem, hogy hobbi. Talán az egyetlen, amit a magam örömére művelek az a zongorázás, valahogy azzal soha nem tudtam úgy színpadra állni, mint egy verssel. Ha végiggondolom nem nagyon szoktam csak úgy hobbiból csinálni valamit, hanem ha belekezdek egy dologba, akkor azt minél magasabb szintre akarom fejleszteni.

- Milyen pluszt ad a tanulmányokhoz, a mindennapokhoz a versmondás?

-A versmondás, verstanulás nagyon sok téren megmutatja előnyeit. A legalapvetőbbek, hogy olvasás közben nincsenek szövegértési problémáim,egy szóbeli vizsgán a megfelelő koncentráltsággal tudok kerek mondatokat alkotni, vagy, hogy tanulás közben addig nem nyugszom még egy-egy mondatot meg nem értek és így azért valljuk be, jelentősen könnyebben a fejembe megy az anyag.

SZTEinfo- Gajzer Erzsébet

Fotó: Bobkó Anna