Föld Napja a TIK-ben – programsorozat a természettudatosság jegyében

Rendezvénysorozattal hívta fel a figyelmet a Föld élővilágának és természeti kincseinek védelmére az SZTE Tanulmányi és Információs Központ. A sokszor „zöld kongresszusi központnak” is nevezett épület európai viszonylatban is élen jár az energiatudatos működésben.

 

Egész délutános kazántúrával kezdődött a Föld Napja a TIK-ben: körbevezették az érdeklődőket a 25 ezer négyzetméteres kongresszusi központban. A résztvevők megismerhették a fűtőrendszer működését. Kiderült, egy egyetemi beruházás keretében hamarosan több mint 200 napelemmel teszik még inkább energiatudatossá az épület fenntartását.

A Föld Napja standjainál az „égből” hulló szeméttől óvhatták meg a Földet a „virtuális szemétdurrantó” verseny játékosai. Mások a Zöld Kvízben mérhették fel tudásukat a környezetvédelem terén.

Háromdimenziós domborzati térképen illusztrálta Magyarország vízbázisait az Ásványtani Tanszék és a Geothink Egyesület, kőzetmintákkal szemléltették az ezeken a területeken leggyakrabban előforduló ásványtípusokat. A szervezők így mutatták be, hogy milyen értékes kincs a víz, amelyből Magyarországnak egyedülállóan kiterjedt készletei vannak. Kilencféle ásványvízmintát is megkóstolhattak a látogatók.

Újdonságnak számított az Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék klímavizsgáló műszaki eszköz-bemutatója, de a már hagyományos programok sem maradtak el, mint a társasjáték sarok vagy a firkafal. Bemutatkozott a TITOK (Tevékeny Ifjak a Természet Oltalmazásáért és a Közösségért) hallgatói klub is. A csoport 2009 óta népszerűsíti a környezettudatos magatartást, ezúttal Ökologika totóval és Öko-lábnyom méréssel várták a látogatókat. Az állattartás szabályaival és az állatmentés lehetőségeivel ismerkedhetett meg, aki a Tappancs Állatvédő Alapítvány standjához ért. Apró ajándékokat kaptak, akik jól játszottak a Tappancs állatvédő társasjátékban

A TIK parkjában a Jalagati Joga Club nyílt óráján lazíthattak az érdeklődők, kipróbálhatták a test és a lélek egyensúlyának megteremtésére hivatott indiai jógát. Szintén a parkban állította ki az AeroSzeged – Szegedi Repülő Közhasznú Egyesület egy vitorlázórepülőjét.

Lekapcsolom a lámpát, ha kimegyek a szobából!”, „Fogmosás közben elzárom a csapot!” – ilyen fogadalmakkal lombosodott az ígéret-fa, amit bárki gyarapíthatott egy-egy – remélhetően teljesülő – ígéret-levéllel. A Föld Napja a TIK-ben háromnapos programsorozat városi AlleyCat bicikliversennyel, majd Zöld Filmklubbal zárult.

B. T.

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Holecska_ZoltanHolecska Zoltán – BTK, történelem

Az egyetemválasztáskor több szempontot is figyelembe vettem. Az egyik legfontosabb köztük az volt, hogy erős legyen az érdeklődési területem kutatása. A másik pedig, hogy megfizethető legyen az ottani élet. Szegeden teljesült az, amit vártam: sokkal olcsóbb, mint Budapest, és a tanulmányaimat is magas színvonalon folytathatom. Ráadásul közel van az otthonomhoz, Békéscsabához is. Így egy év után úgy érzem, nem bántam meg a döntésemet, mert Szeged egy igazán élhető, diákbarát város.


Honti_Szilard_felveteliHonti Szilárd - JGYPK, testnevelő-edző

Világéletemben sportoltam, ezért fontos volt számomra, hogy segíthessem a diákokat már fiatal korukban az egészségesebb életmód felé orientálni. Ehhez nagyon komoly támogatást nyújtanak a szakmailag felkészült tanárok és a sokrétű képzés, hiszen a tanulmányok alatt minden sportba betekintést kapok. Mindenki, aki szereti a sportot és valóban ezzel akar foglalkozni később, itt megtalálja a számításait. Csak ajánlani tudom mind az egyetemet, mind pedig a szakot a fiatalabbaknak.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

    Készítő