Ötlettől a termékig

A vállalkozás egy életforma. Ezt a tényt a Szegedi Tudományegyetem nemrégiben megalakult Vállalkozói klubjában sikeres vállalkozók támasztják alá, mikor ismertetik eredményeiket, illetve az azokhoz vezető út nehézségeit. November 22-én Radnai Tamás volt a Vállalkozói klub és a vállalkozó kedvű fiatalok vendége.

 

Az ötlettől a termék kifejlesztéséig tartó hosszú úton átgondolandó műszaki és gazdasági kérdések komplexitását mutatta be előadásában Radnai Tamás, aki korábban a Kész Kft. vezérigazgatója volt, jelenleg pedig egy közvilágítási LED lámparendszer kifejlesztését végző cég fejlesztési vezetője.

- Alkalmazottnak vagy vállalkozónak jobb lenni? – kérdezte a fiatal vállalkozó. - Egyik se rossz - válaszolta. - Alkalmazottnak lenni akkor jó, ha szeretsz rendszerben dolgozni. Ha ügyesen idomulsz a szabályokhoz és kitűnsz a többi közül, akkor akár vezetővé is kinevezhetnek. Ha azonban vállalkozol, akkor a saját magad főnöke vagy, önmagad felelsz minden hibádért. A vállalkozások helyzete ma nem túl fényes: 10 alapított cégből 6 éli meg az egy éves kort, 2 a három évet, és 0,6 az ötöt – véli Radnai Tamás.

- De vajon miért mennek tönkre a vállalkozások? – tette fel újabb kérdését az előadó. - A csődnek különböző okai lehetnek. Az első: a nem megalapozott üzleti terv. Ha az ötletgazda kitalál valamit, akkor gyakran elvakítja a hirtelen jött siker, és nem látja a realitást. Ugyanúgy a pénzügyi nem hozzáértés is csődhöz vezethet. Hollandiában például oktatják, hogyan kell bánni a pénzzel. Magyarországon sajnos nem. A magyarországi vállalkozók nem képezik magukat, hiszen a vállalat nem vesz szaktudást. A harmadik probléma, hogy nem időben észlelik a trendeket. Egy cégnek mindig meg kell újulnia, mindig a cég életciklusának megfelelően kell lépéseket tenni. A terméket érdemes folyamatosan fejleszteni, a szolgáltatást pedig bővíteni. A tulajdonosnak személyiségi hibái is lehetnek – ez lenne a negyedik ok. Súlyos probléma, ha a vállalat tulajdonosai nem tisztázzák le egymás között a problémákat. Ez azért fordul elő, mert nem bíznak meg egymásban. Nem azonos időtávban gondolkodnak, így szervezetük nem átlátható - hangsúlyozta Radnai Tamás.

Hogyan jutunk el az ötlettől a termékig? – tette fel az újabb kérdést. - Akkor lesz jó ötleted, ha nyitott és kritikus szemmel jársz a világban. Ahhoz is nyitottnak kell lenni, hogy végigvidd az ötletedet egészen a megvalósításig, a termékig. Két fajta ötletet különböztetünk meg: az egyik egy már meglévő szolgáltatás fejlesztése és megújítása, a másik egy, a piacon még nem létező, új termék létrehozása. Piackutatást kell végezni kínálati és keresleti oldalon is, ebből tudjuk meg, van-e igény az ötletünkre. Ha igen, akkor hozzáfoghatunk az üzleti terv megírásához, ami magába foglalja a piackutatás eredményeit - időpontokkal alátámasztva, a tevékenységi folyamatot, marketing tervet, piaci árazást, értékesítést és ösztönzést. Ösztönözni kell a piacot, hogy megvegyék a termékünket, és a kollégákat is, hogy eladják az árut – ismertette Radnai.

- Ha megvan az ötlet, jöhet a prototípus – tette hozzá. - A mintapéldány költségeit te finanszírozod, saját forrásból. A prototípust minősítenie kell egy harmadik, hozzáértő félnek. Így lesz ellenőrzött a termék. Ezután szabadalmi, használati oltalmat érdemes indítani, minél előbb bejegyeztetni az új szolgáltatást, nehogy ezt valaki előttünk tegye meg. Ha mindez megvan, akkor megalapíthatjuk a céget. Első lépés, hogy írjunk egy társasági szerződést, amiben megfogalmazzuk, hogy ki a tulajdonos és ki az alkalmazott. Ezeknek a szerepeknek jól elkülöníthetőeknek kell lenniük. Egymás feladatait és kötelezettségeit még az elején érdemes pontosan tisztázni, illetve a szavazati- és tulajdonarányt is. Megeshet, hogy 50-50 százalék a tulajdoni részesedés, és 75-25 százalék a szavazati. Ez azért hasznos, mert így biztosan születik döntés – hangsúlyozta.

- A cég alapítása után a fenntartás, az üzleti terv szerinti működés elindítása és a növekedés a következő mozzanat – állítja a vállalkozó szakember. - Növekedni akkor tudunk, ha a cég már jól működik. Növekedhetünk organikusan, azaz saját megtermelt nyereségből, továbbá pályázatokkal, tőzsdei bevezetéssel és tőke-bevonással. A fejlődésből befolyó összeget használhatjuk a fő tevékenység fejlesztésére, új tevékenység létrehozására és konkurenciák felvásárlására – mondta.

- Csakhogy ugyanúgy mint egy autót, egy céget sem lehet a végtelenségig vezetni – tette hozzá Radnai Tamás. - Ha van örökösöd, akkor átadod neki a cégben lévő üzletrészedet. Ha nincs, akkor mint egy gyermeket, elengeded…

Radnai Tamás a következőkkel zárta előadását:

- Ha vállalkozni szeretnél, akkor higgy önmagadban! Légy körültekintő, de ne ess túlzásokba! Folyamatosan képezd önmagad, tervezz hosszútávra és írd le a céljaid! Jól jegyzed meg: nincs probléma, csak megoldandó feladat! A kudarc is a tanulás egy formája!

A rendezvény a DAOP–5.1.2/C-09-2f-2010-0002, Biopolisz Park – Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja című pályázat keretében valósul meg.


Gazsó Orsolya

 

uszt_logo_rgb Infoblokk3_ERFA

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Aryan_MardanpourAryan Mardanpour - ÁOK, orvos

A nevem Aryan Mardanpour és Perzsiából jöttem. Másodéves hallgató vagyok a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Már közel három éve Magyarországon élek, 8 hónapot Budapesten töltöttem.

Gyerekként a Nagybátyám karrierje inspirált arra, hogy orvosnak tanuljak, Ő egy nagyon sikeres ortopéd sebész az országomban. Miután felvettek a Szegedi Tudományegyetemre, komolyabban kezdtem venni a tanulást, mert Szegeden kimondottan kemény az orvosi kar. Szeretek segíteni az embereknek. Miután befejeztem a tanulmányaimat Szegeden, terveim szerint egy időre szeretnék önkéntes munkát végezni az „Orvosok határok Nélkül” segélyszervezetnél. Szegedre pedig mindig második otthonomként gondolok.



Nagy_GergoNagy Gergő - BTK, szlavisztika-orosz, angol

Mindig is érdekeltek a külföldi Kultúrák, szerettem nyelveket tanulni. Azért választottam a BTK szlavisztika-orosz szakirányát, mert a Szegedi Tudományegyetem híres külföldi pályázati lehetőségeiről (például Erasmus-program), ahol kamatoztathatom az itt megszerzett tudást. Tehát a gyakorlatomat akár külföldön is eltölthetem. Ráadásul az orosz mellé második évtől lehetőségem nyílt felvenni az angol minort, amit szintén hasznosnak tartok a későbbi elhelyezkedésem szempontjából. A szegedi nyelv szak középpontjában a gyakorlat-orientáltság áll, ami igen fontos, ha valaki anyanyelvi szinten szeretne egy nyelvet elsajátítani.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *